Dave Grohl nem nyugszik: több projektben zenél, a Foo Fightersszel turnézik, könyvet ad ki, és még arra is volt kreatív kapacitása, hogy egy Zs-kategóriás horrorőrületet megvalósítson. Az agyament filmet azonban óhatatlanul beárnyékolja egy tragédia, a Foo Fighters rajongói nem csak a fájdalmas poénok miatt hullathatnak könnyeket a Studio 666 láttán.  

Míg a Foo Fighters a világ egyik legnépszerűbb zenekara, addig Dave Grohl egyértelműen a jófejség nagykövete. Persze, ha valaki lábát töri a koncertjén, majd gipszben ülve mégis végignyomja a bulit, barbeque-vacsorát főz a tűzvésszel harcoló tűzoltóknak, és néha még a kislányát is felhívja a színpadra, nem olyan véletlen, hogy hamar ráragad a „világ legjópofább rocksztárja” jelző. Ennek egyik újabb bizonyítéka, hogy albumfelvétel közt kitalált egy agyament filmet, amelybe magát kifejezetten idióta rocksztárként írta bele. Rajongótömegek legszebb vágyálmát teljesítve egy majdnem kétórás Foo Fighters fanservice-ben lehet nézni, ahogy egymást szívatják, froclizzák és darabolják a zenekar tagjaival.

A Studio 666 ötlete még a koronavírus előtti idők terméke, amelynek nagyját teljes titokban le is forgatták 2019 végén, amikor is jött Vuhan, a nagy leállás, és ez a sátáni erőkkel hadakozó rocksztárokat is kényszerpihenőre küldte. Az elsők közt voltak, akik a járványhelyzet kezdeti javulását követően ismét forgatni kezdtek, ám közben olyan fontosabb teendőik is voltak, mint a tizedik albumuk megjelenése, így végül 2022 februárjára csúszott a bemutató.  

A Studio 666 nagyon erősen emlékeztet egy olyan sztorira, amit némi sör után egy csapat jóbarát kitalál, Grohlék viszont „miért is ne” felkiáltással meg is valósították. A filmben épp egy jókora kreatív válság közepén hajtja ki őket a nem gyengén agresszív menedzserük egy kis elvonulásra, ahol megírhatják a jubileumi albumot. Csak épp azt felejti el velük közölni, hogy néhány évtizede a stúdiónak berendezett kúriában már meglehetősen véres és rejtélyes körülmények között halálát lelte egy teljes zenekar, akik nagyon hasonló ambíciókkal érkeztek oda. Grohlék be is veszik a furcsa villát, ám az ihlet nem akar jönni, de szerencsére van egy pince, ami borzalmakat és inspirációt is rejt. Ennek megfelelően Grohlt meg is szállja az a démoni erő, ami egy rettentő ütős albumot hoz, nem várt mellékhatásként pedig azt, hogy a megszállt frontember egyesével kezdi kivégezni a zenekar tagjait. Mindezt vállaltan Zs-filmes slasherként, rengeteg verbális és vizuális gusztustalansággal – és John Carpenter zenéjével, aki fel is tűnik egy cameo erejéig a filmben, ahogy többek közt Lionel Ritchie és a Slayer-gitáros Kerry King is látható örömmel vették ki a részüket Grohlék őrületéből.  

A zenekar tagjai szintén benne vannak a marhaságban – bár talán nem olyan meglepő, hogy mivel érezhetően nem színészek, néha kicsit mereven, forgatókönyvszagúan ugratják egymást. Grohl viszont egyértelműen lubickol a világ által megismert, szimpatikus zenész képének szöges ellentéteként. A démon által megszállt frontember minden sztárhisztit magára véve akasztja ki zenekarának tagjait azzal a küldetéssel, hogy megírja a gigahosszú új rockhimnuszt, amelynek befejezése egyenesen a rögeszméjévé válik. Bár a Studio 666 távolról sem akar a zeneipar bármilyen szinten komolyan vehető kritikája lenni, egyértelműen kifigurázza a kreatív válságból kilábalni képtelen zenekarok, és az egomániás, a banda jólétét a maximalizmus és az ego oltárán feláldozni képes frontemberek működési mechanizmusait is. 

A Studio 666 egyértelműen a rajongóknak szól: jó nézni, ahogy az összeszokott banda között működik a dinamika, záporoznak az egyértelműen a zenekart jól ismerők számára igazán jól csattanó belsős poénok. A démonokat, meggrillezett gitárosokat és a mindenfelé röpködő beleket – szóval gyakorlatilag a film lényegét – leszámítva egyébként akár hiteles werkfilm is lehetne a Studio 666, a zenekar ugyanis valóban ebbe a házba vonult el, hogy felvegyék tizedik albumukat, a Medicine at Midnightot, és abban a nagyon kevés jelenetben, ahol sem vér, sem belek nem zubognak el is lehet képzelni, hogyan dolgoznak együtt a zenészek. Grohlékat egyébként épp az album felvétele alatt tapasztalt rengeteg furcsaság ihlette meg: a frontember bevallása szerint folyamatosan megmagyarázhatatlan, ijesztő dolgok történtek velük a házban.

A filmhez azonban a sors kegyetlen fintora miatt vélhetően senki sem az önfeledt kacagást fogja kapcsolni, és Grohlék sem tudnak majd nem vérző szívvel gondolni rá. A zenekar karizmatikus dobosa, Taylor Hawkins a film premierjén még ott volt februárban, sőt, még azt is megélte, hogy március 25-én kiadják a külön a filmhez írt albumot, néhány órával később azonban holtan találták bogotai hotelszobájában, a Foo Fighters és a zenekar rajongói pedig érthető azóta sem lábaltak ki a sokkból az ötvenéves zenész halála miatt. Emiatt meglehetősen furcsa élmény végignézni, ahogy Grohl kivégzi Hawkinst a film egyik jelenetében, de egyébként is összefacsarodik az ember szíve nagyjából minden jelenetét látva.

A Studio 666 emiatt mindenképp felemás, keserédes élmény lesz – a rajongók számára biztosan, a Foo Fighterst nem feltétlenül ismerő és kedvelők számára pedig legfeljebb egy közepes, jó véres marhaság, ami kicsit talán hosszabb is a kelleténél. A Foo Fighters lassan harmincéves fennállása alatt bármikor készült volna el ez a film, egy újabb hatalmas piros pont lett volna a jópofaság-faliújságon Grohlék számára: bevállalták, hogy egy játékfilmben csinálnak magukból komplett hülyét. Így azonban, hogy Hawkins halála óta a zenekar jövője is kérdéses, ez lett az utolsó nagy közös, keserédes baromkodásuk, amit érthető módon túlságosan átjár a tragédia szelleme, és amin épp emiatt nem lehet igazán gondtalanul nevetni.