Kritika: Navalny / Navalnij (Daniel Roher) Kritika: Navalny / Navalnij (Daniel Roher)

Az ember, akinek sosem voltak fölösleges mozdulatai

Daniel Roher: Navalny / Navalnij

Súlyos film az idei Oscar-nyertes doksi, pedig a sztorija közismert, hiszen a covid-járvány két évének legelképesztőbb nem egészségügyi témájaként bejárta a világsajtót. Alekszej Navalnij megmérgezésének és Oroszországba való visszatérésének története ilyen, szinte játékfilmes dinamikával összerakva mégis letaglózó erejű.

Alekszej Navalnij a közelmúlt legnagyobb hatású orosz ellenzéki politikusa, aki öt évvel ezelőtt lépett színre: „Putyinnak váratlanul kihívója akadt – idézi az amerikai sajtóbeszámolót a dokumentumfilm. – Egy jóképű, 41 éves ügyvéd, Alekszej Navalnij, aki a világ legveszélyesebb hivatását választotta: szembeszállni azzal, aki a Kremlt irányítja.” Kampányszónoklataiban „mindenkinél jobban képes mozgósítani az embereket, hogy tüntessenek”, miközben hatalmon levő ellenfele „annyira fél tőle”, hogy a nevét sem meri kimondani (ennek bizonyítására a film fel is idéz néhány – elég viccesen ható – interjúrészletet). A világsajtó 2020-ban beszámolt arról, hogy Alekszej Navalnijt vegyi fegyverként számon tartott novicsokkal megmérgezték, Németországban lábadozott, segített a külföldi nyomozásnak kideríteni az ellene elkövetett merénylet részleteit és a valószínű elkövetők kilétét, miközben stábjával oknyomozó riportfilmet készített Putyin palotájáról. (Érdekesség, hogy e film kereteként Navalnij ugyanabban az üres bárban, szinte ugyanúgy öltözve és egy vizespohár társaságában beszél, mint Roher most már Oscar-díjas dokumentumfilmjében: gyaníthatóan ő választotta a róla szóló portréfilm keretinterjújának a helyszínét/díszletét is.) Amikor két évvel ezelőtt Navalnij visszatért Moszkvába, azonnal letartóztatták, csalás vádjával kilenc év börtönbüntetésre ítélték. Ügye idén februárban is téma volt az Európai Parlamentben.

Kép a Navalnij / Navalny című dokumentumfilmből

Daniel Roher munkája már-már a propagandafilm határait súrolja, mégsem lépi át ezt az érzékeny vonalat. Ismerteti, de nem sulykolja Navanij politikai üzenetét, szót ad neki, de nem ösztökél cselekvésre. Bár alig vannak pillanatok, amikor hősét gyengének mutatja – a mérgezésről készült nagyon kevés felvételen kívül szinte egyáltalán –, ez a megoldás is magyarázatra lel, s beleillik az összképbe. A független CNN-produkcióként készült, az HBO Maxon nézhető portré helyenként játékfilmes eszközökkel mutat be egy olyan embert, akire az alkotó maga is felnéz, s egy olyan témát, amit valószínűleg ő maga is elképesztőnek érez (ahogy mi, hétköznapi nézők is): Navalnij megmérgezésének történetére összpontosít, miközben kibontakozik a filmből egy iszonyú erős, intelligens és kitartó ember, és egyben rafinált politikus alakja, aki újszerű módszerekkel igyekszik szavazótábort hódítani magának. Navalnij erőssége a közösségi média ügyes és átgondolt használata: a bojtos sapkában és dzsekiben szónokló politikusnak csak a YouTube-on 130 millió követője van, rendszeresen közöl az orosz oligarchák korrupciós ügyeivel kapcsolatos tényfeltáró anyagokat, de vicces/ironikus TikTok-videókkal is előrukkol (a kormánypárti média megbotránkozására – micsoda ellentét ez a lejárató talkshow öltönyös-picusnyakkendős résztvevői és a szabadidejében Call of Dutyt játszó elnökjelölt között!).

Navalnij tudatosan irányítja a kommunikációja minden egyes részletét („politikai szupererőm az, hogy mindenkivel tudok beszélni”), hisz a „PR-lavina” erejében – és nyilvánvalóan ez a film is része ennek a lavinának. Kerete a már említett interjú, amit a rendezőnek ad az üres bár pultjára könyökölve, rádöbbenve, hogy Daniel „azért veszi fel ezt az egészet, hogy filmet csináljon belőle, ha kinyírnak” – ahogy kissé bosszúsan meg is jegyzi. Mégis reméli, hogy legalább thriller lesz belőle és nem unalmas emlékfilm – nos, a mozivászonra került portréfilmbe mindkét műfaj beleolvadt valamilyen formában. Roher alapvetően televíziós híranyagokból, dokumentum- és családi fotókból, a család és a stáb amatőr telefonos felvételeiből, a közösségi médiában publikált videókból összeállított dokumentumfilmje letagadhatatlan emléket állít az eseményeknek (és egy embernek, aki a börtönből utóbb kiszivárogtatott felvételek alapján már nem a régi), ugyanakkor izgalmasan filmezett, krimibe illő pillanatokat kap, amikor a falra igazolványfotókkal és piros cérnával megtűzdelt folyamatábra kerül, nem beszélve a film feszültséggel teli csúcspontjáról: arról az alig 10 perces, teljesen valószerűtlen és abszurd telefonbeszélgetésről, amelyik döntő információkkal szolgál a mérgezésről (s egyúttal kiderül, hogy Navalnijban némi színésztehetség is elrejtőzött). Az oly sokat emlegetett bár is olyan, mint egy noirbeli háttér: sokszor gyengén és sejtelmesen világított, homályos, az ablak leengedett zsaluja rácsosra szabdalja az esti utca beszűrődő fényeit.

Kép a Navalnij / Navalny című dokumentumfilmből

Navalnij körül csupa érdekes figura sorakozik fel. Egyesek – Julia, a feleség és Dása, a lányuk – egysíkúbbak, legfőbb tulajdonságuk, hogy rendíthetetlenek, pókerarc mögé bújnak. Julia ugyanolyan profi kommunikátornak bizonyul, mint a férje: rezzenéstelen arccal és kemény nyugalommal küzd a legkétségbeesettebb helyzetben is – a kórházban, a férje kiszabadításáért –, s a rendezőnek adott interjúban is olyan, mint egy szépen sminkelt acélszobor (femme fatale?). Érezhetően felvett hozzáállás ez, de érthető: nem tehet másként, erőt kell mutatnia minden pillanatban, minden kamera előtt, s ez alól a filmrendezőé sem kivétel. Valamivel több érzelmet látunk a tökéletes angolsággal nyilatkozó Dása arcán, aki egyébként maga rögzíti apja TikTok-videóit (és használja a Twittert mind a mai napig, hogy híveket toborozzon apja ügyének).

Kép a Navalnij / Navalny című dokumentumfilmből

Izgalmasabb szereplő a Bellingcat nyomozója, a „bolgár kocka” Hriszto Grozev, aki nevetségesen egyszerű módszerrel bukkan a merénylet feltételezett elkövetőinek a nyomára: kihasználja éppen annak a rendszernek a velejéig korrupt voltát, ami ellen Navalnij mindegyre szót emel. A nyomozás során Grozev társul Maria Pevcsikkel, Navalnij Antikorrupciós Alapítványának vezetőjével, ők ketten ülnek Navalnij mellett az ominózus telefonbeszélgetés alatt is – a reakcióik spontának, őszinték és felbecsülhetetlenek.

Kép a Navalnij / Navalny című dokumentumfilmből

És ott van még a hiányzó, mégis állandóan jelen levő szereplő: a nagy politikai ellenfél, Vlagyimir Putyin, aki közvetlenül nem szólal meg a filmben, csak korábbi tévéinterjúk részleteiben látjuk. Navalnij mindvégig határozottan őt vádolja mindennel, az ellene elkövetett merénylet „megrendelésével” is, ugyanakkor – sajnos – egyetlen szál sem tud konkrétan a Putyin személyéig vezetni.

Kép a Navalnij / Navalny című dokumentumfilmből

Roher szerencsés fickó: nem sok saját felvételt kellett hozzáadnia a filmhez, hiszen Navalnijról rengeteg mozgókép készült az elmúlt években, és ő és stábja is tetemes mennyiségű videót rögzített. Roher gyakorlatilag néhány interjút készített, és a Moszkvába való hazatérést filmezte végig, a repülőn utazó újságíróhaddal körülvett Navalnijékról készült felvételeket párhuzamosan vágta a Németországban hátramaradt kollégák aggodalmának, valamint a moszkvai reptéren összegyűlt tömeg tüntetéssé alakuló várakozásának s rendőri erőszak elharapózásának a képeivel. Ez persze nem csökkenti a fiatal rendező érdemeit, hiszen egységes narratívájú, elérhető és áttekinthető, széles körben forgalmazható egészestés alkotássá formálta a korábban leginkább töredékes formában létezett információkat. Ez a rendezői hozzáállás azonban rokonítja a Navalnijt egy másik dokumentumfilmmel, amelyik szintén Oscar-jelölést kapott idén: az egész más miatt lélegzetelállító, esztétikai élmény szempontjából egyértelműen értékesebb felvételekből összerakott Tűzben edzett szerelemmel (Fire of Love, r. Sara Dosa)  – csakhogy annak nincs aktuálpolitikai jelentősége.

Alekszej Navalnij elérte a legtöbbet, amit a nyilvánosság megszólításának frontján elérhetett: a róla szóló portréfilm idén Oscar-díjat kapott, családja és csapatának néhány tagja – a film szabad világban élő szereplői – színpadra és kamerák elé álltak Los Angelesben, hogy megismételjék az orosz ellenzéki vezető üzenetét és a szabadulását sürgessék. A címszereplővel állítólag ügyvédje közölte a hírt egy törvényszéki tárgyalás kellős közepén, a reakciójáról nem tudni.

Oscar-díj ide vagy oda, tény, hogy Alekszej Navalnij ma is börtönben ül.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat