Az IMF ügynökét rommá lövik Budapesten és ez globális válságba sodorja a világot, amit csak egy mélynövésű szuperhős és unortodox csapata menthet meg a végpusztulástól.
Az éppen aktuális rosszfiú felrobbantja a Kremlt és az IMF-et (Impossible Mission Force, miért, mire gondoltál?) állítja be bűnösnek, majd orosz atombombával akarja kirobbantani a nukleáris világbékét, ugyanis úgy okoskodik, hogy a kitörő atomháború után béke lesz a földön. Itt lép képbe Ethan Hunt (Tom Cruise) és csapata, akik illegalitásban próbálják megakadályozni a gonosz terveit. Vajon sikerül-e nekik?
Azt szeretem a világmegmentős akciófilmekben, hogy nagyon pontosan követhető bennük az aktuálpolitikai közérzet. Nyíltan vagy burkoltabban (többnyire nyíltan) országok harcáról van szó, ahol az Amerikai Egyesült Államok képviseli az egyetemes jót, míg a gonosz annak éppen aktuális ellenfele, azok az országok, akikkel éppen hadban áll vagy készül állni. Úgy néz ki, hogy az atomfenyegetés megint működő toposz. A hidegháború végétől fokozatosan visszaszorult az atombomba az apokalipszis-forgatókönyvekben, helyébe inkább a biológiai fegyverektől, a számítógépektől, a természeti csapásoktól való félelem került. Az utóbbi egy-két évben megint erősödik az atomfélelem a nyugati kultúrában, ugyanis egyre több gyanús kis országnak lendült fel a nukleáris ipara. A kollektív mentális térkép változására Hollywood azonnal reagál, el tudom képzelni, hogy a nagy producerek fiókjaiban minden lehetséges kollektív félelemre van egy kész forgatókönyvük. (Hány héttel a gazdasági válság kitörése után jöttek az új, tőzsdés filmek?) Ennek megfelelően a cselekmény a világ aktuális sötét részein, a korrupcióról, diktatúráról és az emberi jogok semmibevételéről híres országokban játszódik, ez esetben Oroszországban (még mindig!), az Arab Emirátusban, Indiában és Magyarországon. Persze a főgonosz nem tartozik egyik országhoz sem, egy magánember őrült tervéről van szó, à la Dr. Strangelove, ez esetben egy svéd atomtudós az illető, de a film hangulatában ugyanaz a hidegháborús feszültség köszön vissza, mint a 70-es, 80-as évek James Bond-filmjeiben vagy a Rambo 3-ban.
Brad Bird első élőszereplős rendezése elég jól sikerült, A hihetetlen család (The Incredibles) és a L'ecsó (Ratatouille) rendezője egy jó tempójú és látványos filmet rakott össze az általános akciófilm és a Mission Impossible franchise jellegzetes paneljeiből. A film eleji mentőakció zenére időzített jelenete az egyik legszórakoztatóbb akcióvígjáték, a Bruce Willis főszereplésével készült Hudson Hawk jeleneteit idézi, persze Tom Cruise humortalan keménykedésével, de azért elviselhetően, utána pedig a szokásos autós üldözésekben, hiperszuper technológiai kütyüket használó akciókban, a maszkos átverésekben is mind van egy-egy kis csavar, amitől, kövezzetek meg, de valami szórakoztató frissességet kap az ezelőtti résszel ellapuló franchise. Persze ott van a sorozat márkajele, a főcímen végigégő gyújtózsinór, ami a távvezérelt robotok és okostelefonok maximális kihasználtsága mellett elég viccesen hat, de legalább a maszkkészítő gép elromlik az utolsó pillanatban és a kütyüpornó további jeleneteit is sikerült kissé izgalmasabbá tenni.
Úgy emlékszem, az előző részekhez képest itt a mellékszereplők is nagyobb hangsúlyt kapnak, a csapat mindegyik tagjának megvan a maga látványos magánszáma, Brandt ügynök (Jeremy Renner) például az első rész ikonikus lezuhanós, utolsó pillanatban megállós jelenetének parafrázisában szerepel és a harcjelenetekben is kedvenc Operatív Thetánunk méltó társa. Azt beszélik, hogy ő hivatott majd átvenni a franchise-t, ha Tom Cruise kiöregszik. Erre mondjuk a krumpliorra miatt kevés az esély, az nem lehet, hogy a legszuperebb ügynök ne a legjóképűbb legyen, (habár Daniel Craigről se gondolta volna senki, ugye?) de jelenléte enyhíti az „egyedül a világ ellen/a világért” klisét.
Letölteni nem érdemes, akciófilm-rajongóknak moziban ajánlott.