A Mission: Impossible franchise hetedik felvonása az akcióműfaj formai alapjaihoz nyúl vissza a sorozat eddigi legfeszültebb hajszáinak és legprecízebben kiszámított akciószekvenciáinak felvonultatása érdekében, a Leszámolás – Első rész mégis a széria legkevésbé karakteres epizódjává válik.
Ethan Hunt (Tom Cruise) aktuális küldetése (amennyiben vállalja) egy korlátlan digitális hatalommal bíró mesterséges intelligencia, az Entitás megtalálása. Ehhez az I.M.F. csapatának két összetartozó kulcselemet kell megszereznie, mielőtt azok rossz kezekbe kerülnének. A folyamatos csavarokkal bonyolított globális üldözés során azonban az ügynököknek rá kell ébredniük, hogy az egymással versengő kormányokat, zsoldosokat és terroristákat is hasonlóan elvtelen opportunizmus hajtja. A különböző szuperhatalmak kereszttüzében pedig egyre nehezebb meghozni a morálisan helyes döntéseket. Így az akciócsoport tagjai ismét kénytelenek törvényen kívüli hazaárulókká válni a minden korábbinál lehetetlenebbnek tűnő bevetés során.
A Mission: Impossible márka tematikus elemei a hatvanas években indult televíziós sorozat óta változatlanok. A nagyvásznas verziók szintén átverésekben és megtévesztésekben gazdag, minimális cselekményre épülő, ám akciódús kémepizódokat prezentálnak, melyekben az álarcos leleplezések, a stílusosan felfokozott mutatványok, az eltérő egyéniségekből álló csapattagok közötti dinamika, valamint a karizmatikus főhős teremtik meg az összhangot. A mozifilmes feldolgozások nagyrészt önálló felvonásait sokáig a különböző látásmódú rendezőknek köszönhető, folyamatos stílusváltás igénye tette változatossá: az osztott képmezőiről és döntött kameraszögeiről felismerhető Brian De Palma után az egyedi montázstechnikával rendelkező John Woo, a gördülékeny kameramozgásokkal és rendszeresen becsillanó fényekkel operáló J. J. Abrams, majd az animációs gegeket élőszereplős köntösbe bújtató és letisztult képi világot prezentáló Brad Bird is dirigált egy-egy epizódot.
Az utóbbi három lehetetlen küldetést azonban a vizuális sokszínűség helyett az egységes látvány megteremtése és tökéletesítése jellemzi. A rendezői székben állandósult Christopher McQuarrie a korábbi elképzelésekre folyamatosan rálicitáló kaszkadőrmutatványok köré szervezte az aktuális történeteket, melyeket a némafilmkorszak attrakciós stílusában, praktikus trükkökkel, tág beállításokban, relatíve hosszú snittekben, továbbá nagy mélységélességgel és élénk színekkel rögzített. A Leszámolás – Első rész három nagyjelenet fokozódó akcióin keresztül érzékelteti a teljes játékidőt kitöltő kém-fogócska feszültségét. Az idődramaturgia szorításának szemléltetése érdekében még a térbeli lehetőségek is folyamatosan beszűkülnek, miközben a küldetés tétje egyre globálisabb mértéket ölt: az első gyalogos menekülés még egy szabad mozgást biztosító tágas reptéren zajlik, az autósüldözés azonban már egy teljes város területét fedi le, a főhős viszont ezalatt egy apró autóba kénytelen préselődni. A hajszák kudarcát ráadásul a magassági pozíciók is érzékeltetik: Ethan a földön marad, míg a keresett személy repülője felszáll, később pedig csak a metróalagút mélyén keresztül talál kiutat a hektikus szituációból. Az erőviszonyok kizárólag a záró összecsapásra fordulnak meg, mikor hősünk egy hegy magaslatáról ugrat bele az akcióba – ami egy országhatárokat is átszelő vonat keskeny fülkéiben zajlik – hogy aztán a lezuhanó vagonokat túlélve szálljon el siklóernyőjével.
A küzdőtér egyszerre globalizálódó, a személyes mozgástér lehetőségeit mégis beszűkítő ellentétében a témául szolgáló mesterséges intelligencia világméretű, de digitálisan zajló forradalma fejeződik ki. Az Entitás kiterjedt eszközeinek segítségével többek között egy tengeralattjáró szűk kabinjaiban és egy keskeny sikátorban igyekszik fitogtatni erejét és leszámolni ellenségeivel. Az A.I. történetbe emelése izgalmas frissességet kölcsönöz a filmnek, az aktuális kulturális és gazdasági aggályok kommentálása helyett mégis kizárólag a fenyegetés egysíkú, sokadszor látott technikai háttere kerül előtérbe. Ahogy a film a korai akciózsáner alapjaihoz, a látványos trükkök és mozgások javarészt stilizálatlan rögzítéséhez nyúl vissza, úgy az I.M.F. titkosügynökei is alábecsült, mégis tartósnak bizonyuló analóg módszereket kénytelenek bevetni az informatikát eluraló entitás ellen.
Tom Cruise ugyanis mindig saját személyes válságait élte ki akciósztár-perszónájának küldetésein keresztül. Így Ethan Hunt karaktere kezdő ügynökként a blockbusterek piacára – producerként is – betörő forrófejű Cruise személyiségét testesítette meg; a színész házasságkötésének évében bemutatott küldetésben Ethan szintén családot alapított; Cruise botrányainak idején – amikor a közvélemény és Hollywood a sztár ellen fordult – titkosügynök-énjét saját kémszervezete tagadta ki, ahogy bevált taktikai eszközei is sorra mondták fel a szolgálatot; ezúttal pedig, a klasszikus mozihősöket fenyegető digitális tartalomgyártás korában a mesterséges intelligenciával való versenyfutás kerül előtérbe. Az A.I. megfoghatatlan, arctalan ellensége ugyanakkor nem szolgál tényleges érzelmi fenyegetéssel, ezt az igen feltűnő problémát Ethan homályos eredettörténetének beemelésével igyekeznek ellensúlyozni a készítők. A nagyobb mértékű kötődést elősegíteni hivatott titokzatos A.I.-bérenc, Gabriel (Esai Morales) múltja azonban nem kerül érdemben feltérképezésre, így szerepe és Ethan ellene táplált bosszúszomja is felszínes marad.
Cruise színészként és ügynökként egyaránt kockára teszi az életét a rendkívüli mutatványok, pardon, küldetések alatt, hogy olyanokat szolgálhasson, akiket valószínűleg sosem fog megismerni, legyen szó a mozirajongókról, vagy a filmben megmentett emberekről. Erőfeszítései ugyanakkor egyre kevésbé válnak azonosulhatóvá, mivel az új erőviszonyokon való felülemelkedés érdekében ezúttal végig az algoritmus szabályai szerint zajlik a küzdelem. Így a Leszámolás – Első rész hangulata a korábbi részeknél sokkal ridegebb és kimértebb, az események egymásból következése helyett jobbára mondvacsinált belső logikai kapcsolatok kötik össze a történéseket, a természetes, játékos párbeszédek helyét az expozíciószerű monológok vették át, az önálló moziélménnyel kecsegtető küldetések után ráadásul csupán a történet első fele került a mozikba. Az idővel egyre inkább összefüggő részek szeriális történetmesélésének marketing-szempontú csúcsra járatása egyúttal a hangulati elemek sematikus megoldásokra cserélését hozta magával a sorozat általánosított stílusán keresztül.
A franchise-logika érvényesítésének oltárán a pedig történet érdemi konklúziója kerül feláldozásra. A filmben ábrázolt kormányok meggondolatlanul önző és paranoid ténykedése nyomán meglepően nyíltan fogalmazódik meg a hatalom elosztásának rendkívül aktuális kritikája. A mesterségesen generált, öngerjesztő politikai konfliktusok a mesterséges intelligenciák működéséhez hasonlóan önmagukat fejlesztik az emberek megosztásán és az igazság kontrollálásán keresztül, az Entitás eszközének már-már bárgyú démonizálásával azonban elterelődik a figyelem a rendszerszintű, valódi belső fenyegetésről. A film ráadásul éppen az azonosulást lehetővé tevő érzelmeket igyekszik visszaszorítani a mesterségesség saját logikájának megközelítése érdekében, noha az emberi pillanatok, a csapatmunka, a karakter-interakciók, a szereplők közötti összetartás és bizalom, a barátság értékeinek némileg didaktikus toposzai jelenthetik a küldetés, és ezzel együtt a film sikerét is.
Az analóg gyártási körülmények látvány-esztétikájának reflexív megidézése mostanra felszínes magamutogatásnak érződik franchise repetíciója során, amihez a folyamatos fokozás ellenére is hiányérzet társul. A Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész a kortárs blockbusterek – köztük Cruise előző nagy sikere, a Top Gun: Maverick – nosztalgikus múltidézésével szemben a korai (néma)filmes módszerek feszes dramaturgiájú történetmesélési technikáihoz és az akciózsáner ábrázolásmódbeli alapjaihoz nyúl vissza készítése során. McQuarrie fantáziátlan rendezése ugyanakkor csak a lelketlenül tömeggyártott kortárs szuperprodukciók szofisztikáltabb verziójává képes válni. A hatásos megvalósítás a fejlődés és az innovációk tudatos elutasítása miatt nem érződik többnek a tényleges érzelmi és gondolati lezárást előkészítő profi iparosmunkánál.
