Bent Hamer legújabb filmje kitűnő ellenpéldával szolgál azoknak, akik szerint a Magnólia típusú, egymástól teljesen eltérő szálon futtatott cselekményű filmek már nem annyira érdekesek. Hamer bátorsága abból látszik leginkább, hogy a film játékidejét a szentestére helyezte, ami a valaha látott leggiccsesebb jeleneteket is eredményezhette volna – a biztos kezű rendező végül minden csapdát ügyesen elkerült.

Hamer mindig is szerette fizikailag és lelkileg a periférián vegetáló szereplőit groteszk, már-már vígjátéki szituációkba helyezni. Így járt el debüt-filmjével, a Tojásokkal, amelyben egy 70 éves testvérpár életébe nyerünk betekintést, a Dalok a konyhábóllal, amiben egy elzártan élő gazdálkodó és egy feltaláló sete-suta kapcsolatát követhetjük végig, a Tótumfaktummal, amelyben az alkoholista író, Bukowski alteregójának önsorsrontó magatartását nézhetjük végig, és az O’Hortennel, amiben egy nyugdíjazott mérnök boldogulását láthatjuk. Legújabb filmjében, az Északi karácsonyban a groteszk helyzetek megvannak, de a vígjátéki hangolás hiányzik, így aki amolyan Hamer-féle fekete humorral teli, angolosan fanyar karácsonyt várt a norvégtól, most csalódni fog.

Ez a megrázóan komor felütésnek köszönhető: valahol a boszniai háborús övezetben egy gyerek anyjával karácsonyfát lopni megy, majd hamarosan egy célkereszt szemszögéből látjuk őket, a maszkos figura ujja a ravaszon, és csak a film végén fogjuk megtudni, hogy eldördül-e a lövés vagy sem. Ezután a legkülönbözőbb embereket látjuk, amint a szentestére készülődnek: egy kisfiút, akinek családja anyagi okokból nem karácsonyozik, így jó társra talál egy mohamedán kislányban; egy megrögzött alkoholistát, aki az ablakon keresztül nézi, amint volt felesége és gyerekei egy új férfival készülnek ünnepelni; egy hajléktalant, aki az útszéli karácsonyfaárusban régi élettársára ismer; egy orvost, aki hazafelé igyekszik a munkából; egy férfit, aki nem tud szeretője és felesége között választani; sürgő-forgó nyugdíjasokat, akik nagyon készülnek valamilyen titokzatos dologra.

A forgatókönyvet jegyző és a produceri teendőket is ellátó Hamer nagyot merít: a legkülönfélébb anyagi-társadalmi helyzetű és életkorú emberek délutánjába enged bepillantást. Mindezt jó ritmusban fokozza: gyorsan váltakoznak a helyszínek, épp csak annyi időt hagy, hogy beleszerethessünk az adott szín figuráiba, majd kérlelhetetlenül továbbáll, hogy várjuk, mikor térünk vissza a látott szereplőkhöz. A rendező ezúttal sem riad vissza a szélsőséges helyzetek bemutatásától: az alkoholista apa leüti riválisát és Mikulásnak öltözve tér vissza, hogy legalább ezalatt érintkezhessen gyerekeivel, majd a férfit a városka terének betlehemi jászoljába helyezi, a Kisjézus helyére; ezenkívül hosszasan kell néznünk, amint nem éppen a divatlapok címlapjáról megszokott emberek szeretkeznek, vagy amint a hazafelé tartó orvost éppen karácsonykor rabolják el. És ami a legbátrabb, hogy egyáltalán nem ijed meg a leggiccsesebb áthallásoknak is teret engedő jelenetektől: az orvos végül egy albán menekült pár kisgyermekét segíti világra, ráadásul egy istállóból átalakított rusztikus környezetben (!), közben a gyerekek az eget kémlelik és a hullócsillagot várják – és éppen a születés pillanatában el is halálozik valaki.

Ezek a momentumok, a karácsonyi jelképrendszerrel és motívumokkal játszott szabad játékok egyáltalán nem ordenáré vagy harsány módon szervesülnek a filmbe. Azt is könnyű elnézni, hogy teljesen kiszámítható módon, végül a templomba tömörül az eddig külön látható szereplők nagyrésze, éjféli misére – mert a jelenetek és a bennük játszó színészek átütően őszinték, a rendezés a giccs, a groteszk és a drámai szituációk határán áll, mégis mindenféle fölösleges manírtól mentes. Mindamellett Hamer igazi érdeme, hogy nagyszerűen kerüli ki a film típusából következő motorikus társadalombírálat Szkhülláját („lám, ilyenek vagytok, még a szeretet ünnepén is kisszerűen torzsalkodtok!”) és a témából eredő ünnepi pátosz Kharübdiszét („Szenteste napján mindenki kicsit magába száll és az élet értelmén gondolkodik”). Filmje olyan, mint az akolban sült ünnepi pulyka, amely kívülről ropogós ugyan, de ha nem vigyázunk, könnyen megsérthet minket a húst összetartó fémhurkok valamelyike.