Mélyrepülés a norvég black metal eredettörténetében: egy olyan sztori, ahol a valóság felülmúlt bármely képzeletet és nem igényel költői túlzásokat. Jonas Åkerlund egy olyan underground közösségről rántja le a leplet, akikről nagyon megérett már mesélni, mert eddig senki nem hozta őket a rivaldafénybe.
Lars von Trier dán filmrendező sajnálja, hogy a norvégiai tömeggyilkos egyik filmjét, a Dogville-t (A menedék) választotta referenciaként, és úgy véli, hogy a dán szélsőjobb is felelős a norvégiai merényletért.
Bent Hamer legújabb filmje kitűnő ellenpéldával szolgál azoknak, akik szerint a Magnólia típusú, egymástól teljesen eltérő szálon futtatott cselekményű filmek már nem annyira érdekesek. Hamer bátorsága abból látszik leginkább, hogy a film játékidejét a szentestére helyezte, ami a valaha látott leggiccsesebb jeleneteket is eredményezhette volna – a biztos kezű rendező végül minden csapdát ügyesen elkerült.
A hófödte táj számunkra egyenértékű a békével, nyugalommal, a karácsonnyal, tisztasággal és egyéb meghaladott kvázi-keresztény fogalmakkal. A norvég Tommy Wirkola ezt a gyönyörű fehérséget alvadt vérrel és rothadó zombihússal pakolja tele, a kedves néző nem kis derülésére.
Sok előnye van annak, ha egy fesztivált kis helyen rendeznek, mert így sokkal kiemeltebb figyelmet kap a közönségtől, elsősorban a helybeliektől. A WT Os Nemzetközi Filmfesztivált immár 7. éve rendezi meg, többnyire teltház előtt, az eredetileg háromnaposra tervezett, ám egyre hosszabbra nyúló rendezvényét.
