Az RKO stúdió története Az RKO stúdió története

Iránytalan történet

Az RKO stúdió története

Noha a hangosfilmmel egyidőben életre hívott, majd a televízió elterjedése nyomán mesterséges kómába került RKO történetét valóban technikai fordulatok zárják közre, a legkisebb stúdiótitán sokkal inkább a szeszélyes cégvezetésnek, illetve a ciklikusan visszatérő koncepció- és identitáshiánynak, semmint a külső erők szükségszerű, végzetes játékának köszönhette visszafordíthatatlan bukását.

Az újabb hangadó

A RKO stúdió megalapításának közvetlen előzménye a hangosfilm széles körű, stúdióközi bevezetését és alkalmazását megelőző formátumverseny volt, ahol a gyártó cégeknek az RCA (Radio Corporation of America) Phonophone-, valamint a Western Electric Vitaphone-rendszere között kellett dönteniük. A haglemezeket is olvasni képes, ám hangot filmre rögzítő Phonophone azonban elbukott, következésképp az RCA-tulajdonos David Sarnoff olyan önálló gyártó cég elindítása mellett döntött, amely saját formátumát alkalmazza majd. A stúdió megalapításának ötletét tehát egy technikai ürügy szolgáltatta.

Sarnoff a döntően B-kategóriás opuszok gyártására, valamint európai és független filmek forgalmazására szakosodott, és az akkoriban kicsinek számító, Film Booking Office (FBO) gyártó cég, valamint a Keith-Albee Orpheum, cirka 700 revüszínházra rúgó hálózatának megvásárlásával hozta létre az RKO-nak, tehát Radio Keith Orpheumnak elkeresztelt, vertikálisan integrált stúdiót 1929-ben, ahol a korábbi FBO produkciós vezetője, William LeBaron hasonló pozícióban tevékenykedett tovább.

A filmek főcímét egy földgolyóra állított, adásjeleket közvetítő, hatalmas rádiótorony képével indító RKO stúdió kezdetben csupán a profitszerzés alapvető követelményének igyekezett megfelelni, mégpedig a hangosfilmmel párhuzamosan kifejlődő musical újabb és újabb zsánerdarabjainak létrehozásával. Az instant siker azonban – a Bebe Deniels főszereplésével készült Rio Rita (1929) című musical kezdeti kivételével – elmaradt, és hamar kiderült, hogy csupán a hangosfilm-technika kiaknázására nem lehet rentábilis üzletet alapozni. A korai zavart jellemzi, hogy az RKO megkísérelte filmes szupersztárrá faragni rádióadójának – egyébként hangos sikerű – énekesét, Rudy Vallee-t, aki a The Vagabond Lover (A csavargó szerető, 1929) című darabban tűnt fel legelőször, és később – állítólag tisztes – karakterszínésszé vált.

Épp ezért David Sarnoff megkereste a feltörekvő, az MGM-nél és a Paramountnál is bizonyító, alkotói és produceri tapasztalattal is rendelkező David O. Selznicket, aki 1931-ben az RKO alelnökeként igyekezett stabilizálni a folyamatos veszteségekkel küzdő vállalat gyártását. Selznick stratégiája az volt, hogy hosszútávra csábít saját sztárokat és rendezőket a stúdióhoz, amivel összhangban az RKO első periódusát olyan A-kategóriás presztízsfilmek gyártásának igénye jellemzi, amely segíti a stúdió szerepének és pénzügyi stabilitásának megszilárdítását.

A Selznick-hatás

Miközben az RKO első, valódi presztízssikerét 1931-ben, a három Oscar-díjat, köztük a „legjobb filmnek kijáró” aranyszobrot is elnyerő Cimarron (1931) című, két és fél ezer kocsist, valamint lovas statisztát alkalmazó, monumentális pionírwestern-adaptációja hozta meg, Selznicknek köszönhetően a stúdióhoz került továbbá három, a harmincas, illetve korai negyvenes évek gyártását meghatározó producer is, Pandro S. Bernam, Merion C. Cooper, illetve Ernest B. Schoedsack.

A később önállósodó, független gyártóként tovább működő Selznick, valamint a hozzá társuló Marion C. Cooper produceri munkájának eredménye – egyben a stúdió történetének egyik legemblematikusabb munkájává vált – a King Kong (1933) című film volt, amely tipikusan RKO-filmnek tekinthető, amennyiben legendásan erős háttérmunka segítette a film sikerét. Többek között olyan szaktekintélyek dolgoztak rajta, mint a később Oscar-díjat nyerő, hanghatásokért felelős Murray Spivack (aki egyben a stúdió egyik nagy nevének is számít), vagy a korai animáció jól ismert alakja, a dinoszauruszokat elsőként vászonra vivő Willis O’Brian. Még abban az évben készült el – szintúgy az RKO stúdióban – a film kevésbé kreatív és innovatív, The Son of Kong (1933) című párdarabja is, Ernest B. Schoedsack rendezésében.

Az RKO harmincas éveit leginkább meghatározó filmek Pandro S. Berman produceri tevékenységéhez köthetőek, ő felelt ugyanis a mintegy 9 filmre tehető, folyamatos pénzügyi sikerként elkönyvelhető, Fred Astaire és Ginger Rogers főszereplésével készült musicalek kivitelezéséért.

A sztárpáros először az 1933-as, a stúdió korai arca, Dolores del Rio főszereplésével készült Flying Down to Rio című filmben tűnt fel egy jelenet erejéig, amit aztán sorozatban kilenc, teljes egészében a duó köré épített musical követett (The Gay Divorcee, 1934; Roberta, 1935; Top Hat / Frakkban és klakkban, 1935; Follow the Fleet / Dalol a flotta, 1936; Swing Time / Egymásnak születtünk, 1936; Shall We Dance, 1937; Carefree, 1938; The Story of Vernon and Irene Castle, 1939). A sikersorozatot megtörő, 1939-re tehető, hatalmas pénzügyi bukást követően a két sztár csupán egyszer, 1949-ben állt össze újra, a Táncolj a Broadwayn! (The Barkleys of Broadway) című alkotás kedvéért (és az MGM színeiben). Miközben a stúdió exkluzív termékének tekinthetőek, az Astaire-Rogers márkanévvel fémjelzett – és jellemzően az art deco stílusjegyeit hordozó – musicalek mára a műfaj klasszikus szubzsánerének legszínvonalasabb, egyben tipikus darabjaivá váltak.

A páros különválását követően Fred Astaire csupán egy RKO-filmben szerepelt – sikertörténete más stúdióknál folytatódott –, azonban a szintén a stúdióban sztárrá váló, komikusi és drámai szerepek eljátszására egyaránt alkalmas Ginger Rogers később is vezető színész maradt, és 1940-ben, Leánysors (Kitty Foyle: The Natural History of a Woman) című filmjéért végül Oscar-díjat kapott, amivel komoly színészként is révbe ért.

A harmincas évek első fele az RKO számára egyúttal a „női filmek” korszakát is jelentette. Noha a stúdióval gyakori összetűzésbe kerülő Selznick hamarosan visszatért az MGM-hez, neki köszönhető a „nők rendezőjeként” elhíresült George Cukor, illetve a pályája során négy Oscar-díjat bezsebelő női szupersztár, Katherine Hepburn leszerződtetése is. Hepburn a Cukor által rendezett, John Barrymore főszereplésével készült Búcsú a szerelemtől (A Bill of Divorcement, 1932) című filmmel vált filmsztárrá, és az RKO-nál eltöltött első korszakát olyan filmek jellemzik, mint a Párducbébi (Bringing up Baby), illetve a Holiday (egyaránt 1938-ból valók), melyek azonban az első Oscart eredményező Hepburn-darabhoz, a Sylvia Scarletthez (1938) hasonlóan kudarcnak bizonyultak a jegypénztáraknál.

A Selznick távozását követő időszak gyakori vezetőváltásainak következtében sokáig nem született a további időket meghatározó koncepció, egyedül Pandro S. Bernam volt képes az RKO gyártási potenciálját továbbra is sikeresen kiaknázó (ám eklektikus) filmeket készíteni, s az Astaire-Rogers musicalek mellett olyan darabok fűződtek a nevéhez, mint a Hepburnt Rogersszel párosító, 1937-es Stage Door, illetve az 1939-es Notre Dame-i toronyőr (The Hunchback of Notre Dame). A hamarosan elkövetkező Schaefer-periódusban azonban Bernam is átigazolt az MGM-hez, és a stúdió valódi, a gyártásnak irányt szabó stratégák nélkül maradt.

Mások tollával

A harmincas évek második felére újfent arctalanná váló stúdiót a forgalmazás mentette meg a pénzügyi összeomlástól, a Disney-vel kötött megállapodás értelmében ugyanis az RKO kezdte el teríteni az animációs stúdió első egészestés filmjeit, amelynek következtében A hófehérke és a hét törpétől (Snow White and the Seven Dwarfs, 1937) fogva, egészen 1953-ig, a Buena Vista, vagyis a Disney önálló forgalmazó cégének megalapításáig, a rajzfilmek bevételének jelentős része az RKO-hoz vándorolt. Az RKO forgalmazási stratégiáját az 1938-ban elnöki pozícióba kerülő George J. Schaefer, korábbi munkahelyének, a United Artists stratégiájának megfelelően más gyártóktól való, A-kategóriás filmek beszerzésére koncentrálta, amelynek eredményeképpen olyan produkciók kerültek a stúdió filmszínházaiba, mint William Wyler 1941-es Kis rókák (The Little Foxes) című filmje Bette Davis főszereplésével, vagy Alfred Hitchcock egyes munkái: a Végre egy jó házasság (Mr. & Mrs. Smith, 1941), valamint a Gyanakvó szerelem (Suspicion, 1941) című alkotások.

Miután a rendező a harmincas években több filmet is rendezett az RKO-nak (Elveszett őrjárat / The Lost Patrol, 1937; A besúgó / The Informer, 1935; Mary of Scotland, 1936; Eke és csillagok / The Plough and the Stars, 1936), a negyvenes években a stúdió dobta piacra a később független gyártóként színre lépő John Ford Argosy néven futó vállalatának több filmjét is.

Túl a stúdión – Orson Welles

George J. Schaefer legnagyobb, végzetesnek és (talán nem túlzás) legendásnak bizonyuló húzása azonban kétségkívül Orson Welles szerződtetése volt. Welles-nek az RKO-nál született filmtörténeti jelentőségű munkái (úgymint az 1941-es Aranypolgár (Citizen Kane) és a rákövetkező évben megjelenő – a stúdió által újravágott és befejezett – Az Ambersonok tündöklése / The Magnificent Ambersons) egyszerre a stúdió hosszúra nyúlt harmincas éveit lezáró monumentális vállalkozások (a gyártó cégben rejlő technikai és szakmai potenciál utolsó művészi igényű megmutatkozásai) és egyszerre a negyvenes-ötvenes éveket meghatározó hollywoodi filmstílus, valamint az amerikai művészfilm kulcsdarabjai (a szintén RKO-védjegynek bizonyuló noir-jelenség mellett).

Welles két filmje az RKO első korszakának tekinthető harmincas évek presztízsfilmjei, illetve a második periódust képviselő korai negyvenes évek noir-hulláma felől is megközelíthető, ebben az értelemben pedig esszenciális stúdiófilmnek kell tekintenünk. Akármelyik korszakról is legyen szó, az RKO a minőséget igyekezett a középpontba állítani: a harmincas években a fogalom a különböző zsánerű, stílusú és tematikájú darabok eklektikáját hivatott ellenpontozni, míg a korai negyvenes években igényes, technikailag magas színvonalat képviselő B-filmek előállításának vált marketingeszközévé.

A negyvenes évek technikai lehetőségeit csúcsra járató, mi több, kísérleti úton forradalmasító Aranypolgár azonban túl is mutatott a stúdió keretein: a film vizuális stílusa Gregg Toland (egyébként épp az Argosy keretében készült A hosszú út / The Long Voyage Home című filmjének) újításaiból, operatőri, technikai vívmányaiból éppúgy gazdálkodik, mint a Mercury Theatre stílusbeli jellegzetességeiből. A film expresszionista képalkotása, a krimi jellegű szüzsé, operatőri megoldásai, lélektani szövevényessége, és a többi miatt azonban egyes olvasatok Welles művét proto-noirként definiálják, ami már az RKO történetének következő fejezetébe vezet át bennünket.

Vérfrissítő zsánerek

Welles filmjeinek anyagi bukása csak mélyítette a stúdió rossz anyagi körülményeit, amelynek köszönhetően a tulajdonosok menesztették Schaefert, felbontották Welles szerződését, és az új producernek köszönhetően az RKO B-filmek gyártásába fogott, ami a meglehetősen körvonalazatlan arcélű cég esetében is egyértelmű paradigmaváltást jelentett. Az elkövetkező, kis költségvetésű zsáner-éra két húzóágazatát a horror-, illetve a noir stílusjegyekkel operáló bűnfilm jelentette.

A rendhagyó, innovatív RKO-horrorok az 1942-ben a stúdióhoz érkező, „Carlos Keith” álnevet használó, Val Lewton „szerző-producer” tevékenységéhez köthetők. A filmek gyártási folyamataiban is előszeretettel résztvevő Lewton tizenegy film előállítását ellenőrizte a stúdiónál, többek között az intelligens kivitelezésű Macskaemberekét (Cat People, 1942), ahol talán elsőnek alkalmazta horrorfilmben az. ún. „startle effect” elnevezésű fogást, amely lényege a nyugalmi pozícióban levő szereplő-áldozat, és egyben a néző kibillentése (adott esetben egy hirtelen a képkivágatba begördülő busszal), illetve A macskaemberek átka (The Curse of the Cat People, 1944) című, fizetőképes közönséget becélzó folytatását. Illetve ő felügyelte a Boris Karloff fémjelezte horrorok elkészültét is – Isle of the Dead (1945), Bedlam (1946), illetve A hullarabló (The Body Snatcher, 1945) címen.

A noir filmek bölcsőjének is tekintett RKO legnívósabb, sötét stílusban fogant bűnfilmjei a stúdió rendezőjének számító Edward Dmytryk, Jacques Tourneur (Kísért a múlt / Out Of The Past, 1947), Robert Wise (Az eladott mérkőzés / The Set-Up, 1949), illetve Nicholas Ray (Éjszaka élnek / They Live by Night, 1948) rendezők műhelyéből kerültek ki. Dmytryk, a klasszikus noir-film, a Gyilkosság a gyönyöröm (Murder, My Sweet, 1944), vagy épp a Kereszttűz (Crossfire, 1947) rendezője (vélt) kommunista tevékenysége miatt végül távozni kényszerült az RKO-tól, miután tíz filmet rendezett a stúdiónak.

Visszaemlékezései alapján a noir-stílus/műfaj kialakulása részben szükségszerű, részben etikai indíttatású, mégsem tudatos elhatározás következménye volt. Az expresszionista jellegű fényképezés kialakulását költségkímélő megoldások eredményezték: a többnyire három, egyszerűen variálható fényforrás kombinálásával létrehozott világításkompozíciók a jelentős költségigényű háttérmunkák feleslegessé válását eredményezték, az így felszabaduló pénzen jobb színészeket lehetett vásárolni. A noir kialakulásának másik alkotói aspektusát pedig a szegényebb társadalmi rétegek életterei és világélménye felé nyitás igénye jellemezte.

A felettébb termékenynek mondható s üzletileg is sikeres B-filmes periódus végének, mintegy fűrészvágással, fokról-fokra vetett véget a konzervatív tőkésként előlépő, megalomániásként megbélyegzett, a stúdiót távvezérléssel irányító, s a gyártás felett abszolút kontrollt gyakorló, azt végül ellehetetlenítő Howard Hughes, aki 1955-ben a céget a General Teleradio Inc. nevű vállalatnak adta el, amely elsősorban az RKO-filmállomány televíziós jogainak megszerzésében volt érdekelt.

Röviddel ezután, 1957-ben a Desilu nevű vállalat még gyártási céllal vette meg a céget, ám az akció reménytelennek bizonyult, s néhány gyengére sikerült próbálkozást követően fel is hagytak vele. Az RKO márkanevét ma a Gencorp leányvállalata birtokolja, és többirányú kísérletek történtek a márkanév megújítására: a kilencvenes években több jelentéktelen tévéfilm és remake is született a régi név alatt – egyelőre elhanyagolható jelentőséggel. Az eredményen azonban aligha lehet csodálkozni, hiszen az RKO jelenlegi újjáélesztési kísérleteit a stúdió régi hagyományának, pontosabban régi filmjeinek dögevésre épülő koncepciói vezérlik. Az RKO stúdiótörténetének azonban épp az a legnagyobb tanulsága, hogy ilyen hagyomány – legalábbis koherensen – nem létezik.

Felhasznált irodalom:

  1. Bazin, André: Mi a film? Esszék, tanulmányok (Zalán V., szerk.). Osiris Kiadó: Budapest, 2002.
  2. Carringer, Robert, L.: Az Aranypolgár készítése. In: Metropolis folyóirat, 2000/2. 6-36. [http://emc.elte.hu/~metropolis/0002/carringer6.htm; 2010. május 23.]
  3. Hutchings, Peter: Historical Dictionary of Horror Cinema. USA: The Scarecrow Press, Inc., 2008.
  4. Jewell, Richard B.-Vernon Harbin: The RKO Story. New York: Arlington House, 1982.
  5. Siegel, Scott – Siegel, Barbara: The Encyclopedia of Hollywood (2nd ed.). New York: Siegel and Siegel, 2004.
  6. Thompson, Kristin – Bordwell, David: A film tör­té­ne­te (Mó­dos Mag­dol­na ford.). Budapest: Palatinus Kiadó, 2007.
  7. Vincze Teréz: A filmmusical. In: Zsánerben. Budapest: Mozinet, 2009. 73-89.

Felhasznált film:

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Aranypolgár

    Fekete-fehér filmdráma, 119 perc, 1941

    Rendező: Orson Welles

  • Hófehérke és a hét törpe

    Színes animációs film, családi, fantasy, musical, romantikus, 83 perc, 1937

    Rendező: David Hand

  • Cimarron

    Fekete-fehér filmdráma, western, 123 perc, 1931

    Rendező: Wesley Ruggles

  • King Kong

    Fekete-fehér akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 100 perc, 1933

    Rendező: Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedsack

  • Kísért a múlt

    Fekete-fehér filmdráma, film noir, thriller, 97 perc, 1947

    Rendező: Jacques Tourneur

  • Éjszaka élnek

    Fekete-fehér bűnügyi, film noir, romantikus, 95 perc, 1948

    Rendező: Nicholas Ray

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu