Vannak olyan filmek, amiknek ha egyedül érkezel a péntek délutáni vetítésére, várnod kell még legalább két nézőre, másképp be sem indítják a vetítőt. Én ezúton szeretnék köszönetet mondani annak a két gyanútlan pénteki nézőnek, akivel együtt megtekinthettem a moziban egy méltányosan elfelejtett, humortalan komédiát, senki kedvenc humoristájával, Will Ferrellel.

Ferrel ezúttal nemcsak a főszereplői, hanem produceri minőségben is rajthagyta a nyomát A szerencse házán, és még a mellékszereplőkön is is érződik, hogy „elkapták” a ferreli humorfejést: ha egy jelenetben felbukkanna egy halvány mosolyra okot adó dolog, fejd addig, amíg az utolsó cseppet is kiszorítod belőle. Helyenként szó szerint is.

Mindez azután, hogy szerdán volt szerencsém megnézni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című nagyszerű filmjét, amelyben van egy sokat vitatott vágóhídi jelenet, ami a maga naturalisztikusságában sokkoló tud lenni. Valamiért ez jelenet jutott eszembe, amikor A szerencse házában két alkalommal is fröcskölő vérfürdőben merül el két főszereplőnk feje (megjegyzem, az egyik, ujjlevágós jelenet helyet kapott a trailerben is, épp csak az utólag hozzáadott CGI-vérfürdő, és levágott véres végtag megmutatása nélkül). Mindkét jelenet gyomorforgató tud lenni, csak épp az egyik nézése közben nem hahotázik a kisszámú (illetőleg teltházas) közönség.

És hogy kerül a Ferrel és az (például Parks and Recben nagyszerű, itt teljesen élettelen) Amy Pohler által játszott Johansen-házaspár végtagcsonkolós helyzetekbe? A város egy hatalmas aquaparkot akar felépíteni, és ehhez elveszik a lányuk által elnyert ösztöndíjat a családtól. Ezt a közgazdasági csodaérvelést a szülők teljesen normálisan úgy reagálják le, hogy akkor ideje a válás szélén álló, alkoholista Frankkel (Jason Mantzoukas a film nagyjából egyetlen marginálisan szórakoztató alakítását nyújtja) beindítani egy illegális, éjjelente üzemelő kaszinót, miután egy vegasi spontán kiruccanás során a címbéli, mindenkori nyertes Ház elnyeri tőlük a maradék megtakarításukat.

A kaszinóban természetesen hamar felbukkanak gyanús alakok, akik közül az egyik csalni próbál, ezt látva a folyamatosan „lefocisanyuzott” házaspár hátraviszi egy szobába a delikvenst, ahol egy dulakodás során egy fejszével levágják a (milyen vicces) középső ujját, majd fröcsköl a vér. Talán fölösleges egy jelenetbe belekötni ebben a filmben, mégis muszáj. Egyszerűen annyi mű- vagy digitális vér jött ki a filmben levágott két végtagon, hogy fel kell tenni a kérdést: mennyi ártatlan filmvért szabad elfolyatni a rossz humor oltárán?

Ahogy a nézőtéren ülő két embert, úgy a film szereplőit – átlagos kisvárosi embereket – sem zaklatta fel túlságosan a csuromvér, fejszével felfegyverzett Ferrel látványa, beleillik a film (remélhetőleg) alternatív valóságot bemutató világába, ahol egy fejszével a kezében, vérben ázó családapa, valamint a maga mögött hagyott, végtagéjáért ordító ember teljesen szokványos dolgok.

Nevetségesen rosszul motivált karakterek, meghökkentően brutálisba hajló, silány humor, középszerű rendezés és operatőri munka, lusta, fáradt fapofával játszó színészi munka jellemzi A szerencse házát. Egyvalamiben azonban igaza van a komédiának: a Ház mindig nyer, még ha ezúttal csak három gyanútlan, péntek délutáni mozinézőnek bánta is a mozipénze.