Testünk és szellemünk a 21. században már annyira az informatikához tapad, hogy egyre kevésbé tudjuk elképzelni nélküle az életünket. Zsebünkben ott lapul a világot jelentő internet és revolverként kapjuk elő, amikor egy-egy gyorsan megválaszolandó kérdéssel találjuk magunkat szemben. De vajon megbízhatunk abban, amit ott találunk? És kielégítő az, amit válaszként kapunk egy gyorskeresés eredményeként? Megszabadulhatunk végre a lakásunk négyzetmétereit elnyelő könyvtárunktól, lexikonjainktól és a szüleinktől örökölt kötetektől?

Semmiképpen sem! Bármennyire is úgy tűnik, hogy az életünket progresszíven beborító információmennyiség elegendő, mégsem jelenthetjük ki azt, hogy az információk színvonala kielégítő. A gondolkodó embernek, akinek energiáját a múltban az információkeresés, a kiművelt emberfővé válás kötötte le, ma azzal fárasztja magát, hogy a vele szemben halrajként úszó információözönből a lehető leggyorsabban kiválogassa a maga és szociális helyzete számára a szükséges mennyiséget. Komoly pedagógiai viták folynak arról is, hogy elavult-e mára a memoriter intézménye. Nyilván ezzel kapcsolatban is paradigmaváltást emlegetnek a szakemberek, mint ahogyan a teljes oktatási rendszerrel összefüggésben is.

Annyi talán már most nyilvánvaló, hogy az emberi memória, a modernkori informatika és a célba vett intellektus háromszöge a valóságban sokkal bonyolultabb rendszert alkot, mint azt elsőre tűnik. Az első online adatbázisokat és archívumokat azonban nem ennek a komplikált viszonyrendszernek függvényeként próbálták meg specifikálni a szakemberek. Voltaképpen ez az oka az olyan „nagykeresők” sikertelenségének is, mint a tízéves Europeana. Ezek az adatbázisok, noha kétezernél is több intézmény kapcsolódik a munkájukba, mégsem képesek a felhasználó fejével gondolkodni és szofisztikált kereséssel vagy intelligens találati eredménnyel segíteni a munkáját. A Google ugyanakkor épp ebbe az irányban fejleszti keresőmotorját, racionális és hasznos segítséget nyújtva ezzel egy átlagember napi kereséseinek. Ebből is látható, hogy az informatika, a művészet és a leíró tudomány alkotta szolgáltatása mennyire sokféleképpen fogható fel, milyen sokféleképpen specifikálható.

Az online térbe való kilépéskor azonban nem szabad megfeledkezni arról a felelősségről, amely a tartalomszolgáltatóra hárul az adatok közlésekor. Mivel szaktekintély és alapvetően rengeteg információval dolgozik, szigorúan ügyelnie kell a legapróbb részletekre, hiszen az internet, mint forrás egyidejűleg alkalmas a kútmérgezésre is. A legismertebb magyar sláger, a Szomorú vasárnap szerzőjével, Seress Rezsővel is ez történt, egy régen történt elírás következtében mindenhol tíz évvel korábbi születési dátum került a nevéhez, holott a FamilySearch születési, házassági és halotti anyakönyvében is a hiteles évszám szerepel. Ez esetben szinte lehetetlen feladatnak tűnik a hibák mindenhol történő javítása, kivéve persze, ha létezik egy nagy és hiteles, állami adatbázis, ami minden műfajt, stílust és dokumentumtípust azonos szintre emelve gondoz és tesz közzé.

A nagy állami és nemzetközi összefogással épített online archívumokkal párhuzamosan jönnek létre és fejlődnek a magánkezdeményezésre, önerőből épített és fenntartott archívumok, melyek jellemzően csak egy-egy adott témára vagy médiatípusra koncentrálnak. Létrehozójuk szándéka és igyekezete tökéletesen tükröződik az oldalon és a funkciókon. A cél a megosztás mellett egyértelműen a közösségépítés. Ezt szolgálják azok a tevékenységek, amelyek a téma iránti érdeklődés ébrentartását célozzák meg: az archívumhoz kapcsolt blog és facebook-csatorna. Ez egyfajta népszerűségi mutató is, amely fontos adatokat is elárul. Az EU és tagállamai által finanszírozott Europeanát a Facebookon például csak négyszer annyian követik, mint a teljesen közösségi erőből létrejött magyar Fortepant. Viszont az Europeanánál 24-szer többen követik a vele partneri viszonyban lévő Louvre múzeumot. Ezek az adatok annak is hiteles mutatói, mennyire fontos egy online archívumot sajátként kezelni és folyamatos, széles körű kommunikációval képviselni az ott folyó tevékenységeket, kiszolgálni a téma és műfaj elkötelezett rajongóinak információéhségét. Éppen ezért e rövid összefoglaló csupán az olyan online archívumokkal foglalkozik, amelyek kiugróan sikeresek, vagy egyedi és formabontó struktúrájuk miatt méltók a figyelemre.

Magyarországon az első online archívumok is e szélsőségek mentén jöttek létre és működnek ma is. Hogy melyek is voltak az első szabadon elérhető gyűjtemények, nem tudni pontosan, de annyi bizonyos, hogy állami könyvtár volt az, amely műtárgyainak először csak a metaadatait tette szabaddá. Ahogyan azonban az információk jelen idejű keletkezése ugrott meg robbanásszerűen, úgy liberalizálódott az online hozzáférhetőségek lehetősége is. Ez a folyamat alapjaiban változtatta meg a gyűjtemények kezelőinek, az ingyenes hozzáférésről alkotott felfogását is. Ma már minden elkötelezett gyűjteményi vezető vagy magángyűjtő jól tudja, hogy ha az általa őrzött dokumentumot nem teszi valamilyen formában közzé, akkor az a tárgy úgyszólván nem létezik a világ számára. Ez a felhajtóerő vezette egészen odáig a múzeumokat, hogy egyre bátrabban és nyitottabban kezdték el használni az informatikát, az internetet, végül a webkettes szolgáltatásokat. Ezen a téren a legnagyobb sikereket az egykori Neumann-ház két online gyűjteménye, a 2009-ben útjára indított Filmhíradók Online és egy évvel fiatalabb testvére, a Gramofon Online érte el. A létrehozó és üzemeltető állami intézmény, fiatal és innovatív vezetésének köszönhette a hihetetlen közönségsikert, amit végeredményben nem a saját gyűjteményének publikálásával ért el. Az eredeti tartalom ugyanis a Nemzeti Filmarchívum híradóállománya, valamint nemzeti hangtár hiányában, magángyűjtemények régi gramofonlemezei voltak. Ez utóbbi első és mindezidáig egyetlen próbálkozás volt a nyugaton, vagy a Youtube-on már sikerrel működő úgynevezett gyűjtői archívumok létrehozására. Aki ismeri az oldalakat, vagy ellátogat oda, látni fogja, hogy mindkettő kialakítása a lehető legnagyobb alázattal követte az adott médiatípus jellegzetességeit, mindamellett nem hagyta figyelmen kívül a felhasználók jogos igényeit és az online funkciók széles skáláját. A felhasználó vagy kutató a letöltésen kívül úgyszólván mindent megtehet az adott dokumentummal, ráadásul mindezt olyan környezetben, amely további kutatásra, hasznos időtöltésre ösztönzi a szájton. Az eredeti tervekkel ellentétben nem sikerült nagy ütemben gyarapítani a dokumentumokat ezekben a gyűjteményekben, így ma nem sok a változás a 2012-es állapotokhoz képest. Blogjuk, Facebook-csatornájuk élettelen, a közösség, amit a két-három év alatt építettek, szétszéledt.

Az Országos Széchényi Könyvtár nagyszerű és értékes Elektronikus Periodika Archívuma nem foglalkozik ugyan közösségépítéssel, mégis sokan látogatják adatbázisát. A 2003-ban létrejött archívum a Magyar Elektronikus Könyvtár részeként működik és gyűjtőhelye a különböző magyar sajtótermékeknek. Saját keresője dolgozik az egyes lapok tartalmában, de a címek szerinti böngészést is támogatja, sőt, ha a közreadó gyűjtemény ezt támogatja, az egyes lapszámok teljes terjedelemben le is tölthetők. A szkennelt folyóiratok karakterfelismerése automatikusan történik, és bár kétségtelen, hogy egyre fejlettebb szoftverekkel történik mindez, az eredeti szövegek digitális fordítása még nem tökéletes. E tekintetben az MTI fantasztikusan érdekes és értékes hírarchívuma hagyja a legtöbb kívánnivalót maga után. A szkennelt változat karakterfelismerését itt is automatikusan végezték, habár a gyűjtemény egyedisége és fontossága miatt érdemes lett volna a teljes archívum digitális változatát összevetni az eredetivel és kijavítani. Noha tartalmilag kiemelten értékes archívumok ezek, a külső megjelenés sutasága miatt nem túlságosan vendégmarasztalók e fenti adatbázisok. Akárcsak az egészségügyben, sajnos itt is nagyon elüt egymástól az állami és a magán szándék munkájának eredménye. Az egy éve útjára indított Hungaricana adatbázis, amely nyilvánvalóan a nagy európai országok nemzeti nagykeresőinek mintájára jött létre, egy olyan kezdeményezés, amely szerencsés formában adja közre a különböző gyűjtemények tartalmainak sokféleségét és használja mindazt a tapasztalatot, amelyet az eddig elkészült online gyűjteményekből meríthető. A létrehozó Arcanum Adatbázis Kft. nem titkolt célja a gyors ismeretszerzés és a mélyebb feltáró kutatások követelményeinek kiszolgálása. Egyes szolgáltatásai fizetősek, de ez természetes is abban a műfaji sokszínűségben, ahol a térképtől a képeslapig számos médiatípus megtalálható. A tetemes mennyiségű dokumentum jól feldolgozott, keresője mégis jelentős hibaszázalékkal dolgozik, így az oldal szerkesztői hozzáférést biztosítanak a segíteni vágyó közönségnek, akik címkézhetnek és véleményezhetik a tévesnek ítélt archiválásokat is. Facebook csoportjának száma jelentős, közösséget mégsem sikerült építenie.

Közösséggel szintén nem rendelkezik, de ötletes és egyedi mozgókép-archiválási modellt kínál a legnagyobb magyar privátfilm-gyűjtemény, amely az oldalán közzétett amatőr családi filmeket nem szerkesztett szöveggel, hanem pusztán címkékkel mutatja be. A megoldás azért is funkcionális, mert a címkék linkelhetők és az angol fordítással könnyen előállítható az oldal nemzetközi változata is. A 2012-ben indított oldal tizenöt éves gyűjtői munka eredményét, mintegy 1500 óra filmanyagot kínál az újrafelhasználó filmkészítőknek nagy felbontásban, de mindenki másnak is, aki csak megtekinteni szeretné a gyűjteményt.

Népszerűségi szempontból minden archívumot és online gyűjteményt megelőz az ötéves Fortepan, amely az egyetlen olyan online archívum, amely jelentős és aktív saját közösséggel büszkélkedhet. A példátlan siker nyilvánvaló oka a gyűjtőkörébe tartozó fényképanyag ingyenes megosztása, de azért is különösen kedvelt oldal mindenki számára, mert nem áll mögötte semmiféle állami vagy magáncég, hivatalos intézmény. Az online archívumban minden tevékenységet civil önkéntesek végeznek a levelezéstől a szkennelésen át a fényképek felvételi idejének és helyszínének dekódolásáig. A közös munkába észrevétlenül folyhat bele az egyszerű felhasználó is, aki egy gyors bejelentkezést követően tetszőleges mennyiségben adhat a képekhez címkéket a már meglévő több ezres tezauruszból. A közös munka eredményeképpen elmondható, hogy a Fortepan megjelenése óta megsokszorozódott a történelemmel, a közös múlt és emlékezete valamely aspektusával foglalkozó írások, blogok száma. A Tamási Miklós által 2010-ben, kísérleti jelleggel alapított archív képgyűjteménynek köszönhetően relatíve több archív felvétellel, a múltunkra rámutató látvánnyal találkozhat a hétköznapi ember. A sikerhez újabban állami intézmények is csatlakoztak, amikor a Fortepanon mindenkivel megosztották és szabaddá tették archívumokban őrzött fényképeiket. Ez a megoldás mindenki számára nagyon örömet jelent, és egyidejűleg felveti azt a kérdést, hogy vajon van-e az állami archívumoknak feladata a 21. században a gyűjtésen és megőrzésen túl. Az egyre sokasodó kulturális tartalom dömpingjében talán könnyebbé teszi a válaszadást az a felismerés, hogy az archívumokban őrzött kulturális értékek ugyanakkor romlandó áruk, amelyek nagy része az idő előrehaladtával elvesztheti értékét és már akkor sem fog érdekelni senkit, ha ingyen kínálják.