Címke: digitalizálás

„Kell egy filmes szentély, ahol megmutathatjuk relikviáinkat” – Interjú Ráduly Györggyel, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

2018. október 27. – írta

Az idei Filmtettfeszt egyik fő attrakciója volt az immáron Sárga Csikó-díjas Sára Sándor történelmi témájú filmdrámája, a 80 huszár. A levert magyar forradalomnak emléket állító, sokszor látott klasszikust olyan gúnyában láthattuk viszont a vásznon, mintha egyáltalán nem fogott volna rajta az idő. Erről is kérdeztük Ráduly Györgyöt, a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatóját, de arról is, hogy miként működik  a magyar filmes hagyaték ápolását felvállaló Filmarchívum.

Pandóra digitális szelencéje

2016. június 27. – írta

A teljes filmgyártás átállt világszinten 35mm-es filmről CCD-kre, pixelekre és merevlemezekre. Súlyos filmtekercsek helyett a mozigépész egy kis dobozt és egy jelszót kap a forgalmazótól. A forgatáson pixeleket rögzítünk, a moziban 3D-trükköket és CGI-varázslatokat nézünk. A filmarchívumok digitális hordozóra mentik át gyúlékony szalagokra rögzített kincseiket, miközben egyúttal digitális módszerekkel restaurálják azokat. A filmes adattárolás is költözik pókhálós falak közül az internetre. Filmfesztiválok szervezői küzdenek meg jogi problémákkal, hogy egyre több vetítésük a világ távoli szegleteiből is követhető legyen.

A digitális technológia a filmmegőrzés zsákutcája – Interjú dr. Nikolaus Wostryval, az osztrák filmarchívum műszaki igazgatójával

2016. június 7. – írta ,

Nem túlzás azt állítani, hogy sokat köszönhetünk dr. Nikolaus Wostrynak: a fennmaradt magyar némafilmek egytizedét. Egész pontosan az osztrák archívum filmrestauráló csoportjának vezetőjeként ő azonosított néhány elveszettnek hitt magyar némafilmet a gyűjteményből (Vihar után, 1918, r. Sugár Pál; Rabmadár, r. Sugár Pál, 1929; A skorpió – részlet, r. Kertész Mihály, 1918; Az utolsó hajnal, r. Kertész Mihály, 1917; Dada, r. Damó Oszkár, 1919; Mikor a szőlő érik, r. Josef Stein, 1921). Az osztrák archívum kollekciójáról, egy újabb eltűnt osztrák vagy magyar film előbukkanásának esélyeiről, valamint a digitalizálás és a némafilmek viszonyáról beszélgettünk vele.

A zsebünkben hordott agyunk

2016. május 12. – írta

Testünk és szellemünk a 21. században már annyira az informatikához tapad, hogy egyre kevésbé tudjuk elképzelni nélküle az életünket. Zsebünkben ott lapul a világot jelentő internet és revolverként kapjuk elő, amikor egy-egy gyorsan megválaszolandó kérdéssel találjuk magunkat szemben. De vajon megbízhatunk abban, amit ott találunk? És kielégítő az, amit válaszként kapunk egy gyorskeresés eredményeként? Megszabadulhatunk végre a lakásunk négyzetmétereit elnyelő könyvtárunktól, lexikonjainktól és a szüleinktől örökölt kötetektől?

Analóg és digitális között – Filmvetítés és forgalmazás a DCP korában

2016. május 4. – írta

Több mint száz éven keresztül a filmeket celluloidról vetítették a mozikban: egy átlátszó, a szélein kilukasztott (perforált) műanyagszalagról, 4 perforációnyi „magas” képekkel. Első használata óta (1891-ben, Edison Kinetoszkópjában) a 35mm-es filmszalag lett a legelterjedtebb hordozó. Persze, közben megjelentek rajta a színek, meg a 4 perforáció közé szorított filmkép aránya is változott, meg később még a hangsáv is rákerült a szélére, de a működési elv ugyanaz maradt, így egy 1900-ból származó filmszalagot elvileg simán le lehetett játszani egy 2000-ben készített vetítőgéppel.

Visszatér Cannes-ba a Szerelem

2016. április 20. – írta

Makk Károly filmjének felújított, digitalizált változatát vetíti a május 11-én kezdődő, 69. Cannes-i Fesztivál nagy klasszikusokat bemutató válogatása, a Cannes Classics.

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn