Az új A dolog kivételesen nem remake, hanem előzményfilm, alkotói bevallásuk szerint nem újraforgatni akarták John Carpenter überelhetetlen klasszikusát, hanem szalutálni előtte. Tartalmát illetően valóban prequelről van szó, formailag viszont alkotói éppoly fantáziátlanul másolják a kiszemelt filmet, mint rosszmájú földönkívülijük a balszerencsés kutatót.

Akinek esetleg még nem volt szerencséje az 1982-es A dologhoz, az gyorsan szerezze be (lehetőleg olyan módon, hogy fel kelljen állnia a székből hozzá) és abszolválja, csak aztán olvasson tovább. Spoiler ugyan nem lesz, de kihagyhatatlan alapfilmről van szó, Marc Abraham és Eric Newman producerek is erre gondolhattak, amikor Matthijs van Heijningen Jr. rendezővel karöltve remake helyett prequel mellett döntöttek. A producerduó egy sikeres remake-et már tudhat maga mögött, a Holtak hajnalát, ráadásul élhetünk a gyanúperrel, hogy ott ők fogták a mostanában alulmúlhatatlan filmeket rendező Zack Snyder kezét. A Holtak hajnala sokkal inkább volt nézőjét bemelegítés nélkül bucira verő filmes sucker punch, mint Snyder ugyanezen eredeti címet viselő Álomháborúja, efféle örömmozit várhattunk Abraham és Newman új projektjétől is. Az író Eric Heisserer lett, akinek ugyan egy klasszikusgyalázás már van a rovásán (habár a Rémálom az Elm utcában Michael Bay stúdiójából származik, így esélye sem volt), a horror rajongóit viszont a meglepően jó Végső állomás 5-el engesztelhette ki.

A klasszikus A dolog első látásra ideális célpont volt egy prequel-projektnek, hisz a később egy sarkköri kutatóbázis legénységének oroszlánrészét lemészárló replikátor-imposztor ufó Carpenternél már az expozíció előtt felprédált egy norvég bázist, melyből viszont mi, nézők mit sem láttunk. A prequel alkotóitól megkaptuk a szokásos ámítást, hogy mennyire nem hagyta őket nyugodni a norvégok sorsa (talán mégsem olyan jó ötlet ez, mivel norvég dialógusokat kellett lenyomniuk amerikai torkokon), viszont egy jó horrorfilmben a veszedelem nem derült égből jön, hanem a homályba vésző múlt ismétlődik meg, ez volt a helyzet a Carpenter-remekmű esetében is.  Nem mintha e film nagyon eredeti lett volna, John W. Campbell Who Goes There? című novelláján alapult, melyből már 1951-ben készült egy klasszikus filmváltozat Howard Hawks kezei között. Hawks és Carpenter filmje között ég és föld a különbség, előbbi egy szócsata-komédia szintjén könnyed, de tipikus monstrumos sci-fi rémmozi, utóbbi viszont vérkomoly horror, mely vírusként terjedő, testet másoló és darabokra szaggató szörnnyel operál.

Az új A dolog tehát immár harmadik installáció, de ettől még lehetett volna jó, ahogy A testrablók támadásának is van három kiváló filmváltozata. Ami viszont megpecsételte a sorsát, az prequel-volta: elvileg minden efféle film tisztelegni akar alapfilmje előtt, gyakorlatilag silány utánzatok. Kivételek ugyan vannak, de azoknak vagy előzményfilm-voltuk vitatható (inkább rebootok, vagy csak korábban játszódnak eredetijüknél), vagy pedig történetileg-látványilag kielégítőek ugyan, betöltik a hiányt, de se művészinek, se szórakoztatónak nem nevezném őket (pl. Majmok bolygója: Lázadás). Egy prequelnek hűnek kell lennie az alapműhöz, de önálló filmként is meg kell állnia a helyét, A dolog viszont mindkettőben csúfos kudarcot vall. Történetét illetően újat véletlenül sem mond, tipikus „ordítok és támadok” szörnyes tucathorror, ebben az 1951-es verzióra hajaz, így nem is előzményfilm, hanem elődfilm, mely továbbgondolás helyett inkább csak visszalép egy lépcsőfokot Carpenter innovációtól. Az igazi katasztrófa viszont a befejezés, mely nem használja ki kellően a „legrosszabb is megtörténhet” lehetőséget, és az alapfilmhez is erőltetetten köti a filmet.

Ami a látványt illeti, az alkotók abban láthatták filmjük relevanciáját, hogy CGI-jal korszerűbben realizálhatták Carpenter filmjének gore-effektjeit. Mai szemmel nézve természetesen valóságosabbnak hatnak az új film látványelemei, de ezek is számítógép-teremben, növény üzemmódban dolgozó kockák munkáját dicsérik, míg Carpenter filmjének effektjei terepmunka-performanszok eredményei voltak, előbbi a PC- és videojátékok, utóbbi a filmművészet territóriuma. Ennyi dicséretet érdemel A dolog, minden másban viszont kritikán aluli: a színészek okosan hozzák a minimumot, az ijesztések primitívek, a suspense is kevesebb az elvártnál, és egészen nagy hibákat is találni, amilyen például az 1982-es verzió leghíresebb, a South Park által is megidézett vérvizsgálat-jelenetének beígérése, majd lemondása és a hitvány kárpótlás. Meglepődnék, ha Hollywood tanulna A dologból: a mindössze 35 millióból összehozott mozi nagyon bukott, így a soron következő Universal-film nem lesz sem horror, sem R-korhatáros, de sokkal több drága promóciót elszenvedve, fölösleges 3D-ben és ennek megfelelően magasabb jegyárért szerencséltethetjük majd.