Ezt láttuk a TIFF-en 6.

Tegnap megkezdődtek a TIFF-en a Román Film Napjai, úgyhogy a továbbpörgő versenyprogram mellett hazai alkotásokat is célkeresztbe vettünk.

Rúnar Rúnarsson: Eldfjall / Volcano / A vulkán, 2011, izlandi, 98 perc

[Versenyprogram] Valójában mindannyian vulkánok vagyunk, csak abban különbözünk, hogy néhányunk sosem tör ki. Néhányunk viszont állandóan forrong, és arra is bőven van példa, hogy komoly belső tektonikus mozgásokra van szükségünk ahhoz, hogy bármi is megmozduljon bennünk – hogy működésbe lépjen az önzetlenség és az emberség lávája. A 2006-ban a legjobb rövidfilm kategóriájában Oscar-díjra jelölt Rúnar Rúnarsson első nagyjátékfilmjének antihőse, Hannes is az utóbbiak közé tartozik. Egész életében cinikus közönnyel tekintett mindenre és mindenkire, ami valójában a világot jelentette számára, vénkorára pedig nemcsak gyerekeitől távolodott el, hanem feleségétől, Annától is ijesztő módon elhidegült. Hannest csupán Anna agyvérzése zökkenti ki borzasztó apátiájából és egoizmusából, és bár eleinte leginkább saját magát sajnálja, lassan ráébred arra, hogy felesége, gyerekei és unokája nélkül teljesen értelmetlen a lét. A fiatal Rúnarsson meglepően érzékeny húrokat pendít meg filmjével, bár egyes akkordokat a végletekig kitart (a haldokló asszony agóniája már-már olyannyira elviselhetetlen, hogy ha a moziterem elhagyása nem is következett be, a füleket néha alaposan be kellett tömíteni), és roppant elcsépelt dallamokat játszik, azért mégis fájdalmasan szép, északi köntösbe bujtatja a teljes művet. A depresszióra hajlamos fesztiválozóknak semmiképp nem ajánlott. (cse)

Még vetítik: június 10., péntek (ma), Victoria mozi, 14.45; június 12., vasárnap, Odeon 1-es terem, 12.30

Guy Nattiv: Mabul / The Flood / Az árvíz, 2011, izraeli, 100 perc

[Versenyprogram] Az ezelőt két évvel is nálunk fesztiválozó izraeli rendező újabb egészestés drámát nevezett versenyre. A saját otthonában egészséges fesztiválkört lefutó ópusz egy nehézkesen működő család legifjabb magjának életét követi nyomon, aki tizenhárom évesen kell megküzdjön a... dolgokkal. A „dolgok” hétköznapi megfogalmazása pedig úgy érzem, találó, hiszen ideértendő a család, a bar mitzvah, a szép lány, az iskola és mindenféle prepubeszcens bizonytalanság. Lényegében minden belefért, amivel konfliktusban lehet egy legényke, a film hordereje mégis az autista testvér figurájában rejlik, amiért a film különdíjat is kapott a 2010-es haifai fesztiválon. Sajnos ez így kicsit gonoszan hangzik, viszont legyen Nattiv mentségére, hogy az autistatestvér-elgondolást nem kihasználja, hanem beleépíti egy egészen működőképes és egyszerű életképbe. Színészvezetés szempontjából ez egy erős darab a versenyszekcióban, azon kívül pedig a dolgok állásáról szól, ami általában se nem oszt, se nem szoroz – csak úgy van. Az élet a legnagyobb dráma és kész, ezt filmesként újra felfedezni pedig rettenetesenen átlagos dolog. (iszj)

Még vetítik: június 11., szombat, Republica/F. Piersic mozi, 11.00; június 12., vasárnap, Odeon 1-es terem, 15.00

Jan Schomburg: Über uns das all / Above Us Sky Only / Csak az ég a fejünk fölött, 2011, német, 78 perc

[Szupernóva] Egy utopikus társadalomban minimum ilyen lenne egy igazi fesztiválfilm. Pofonegyszerű, tömegeket soha nem fog a moziba vonzani, de jó rátalálni, mert kellemes, tanulságos, és, ami nagy szó: nincs elrontva. Martha és Paul Sabel (Sandra Hüller és Felix Schmidt-Knopp) friss házasok, és Németországban, ahol élnek, gyakran esik és/vagy borús az ég. Eldöntik hát, hogy Marseilles-be költöznek, a tengerpartra, mert elegük van az otthoni időjárásból. A férfi előremegy, hogy majd bevárja kis feleségét, ám alig teszi ki a lábát a házból, megjelenik a rendőrség, hogy a férjecske öngyilkos lett. Martha nem tudja elhinni, férje nem az a fajta, ki akarja nyomozni, mi lehet az igazi ok. Szinte azonnal rájön, hogy férjéről semmit nem tudott, nem az a férfi, akiről azt hitte, hogy nem tenne ilyet, hanem egy totális idegen pasast veszített el. Az első reakciója, hogy egy egyetemi tanár elé „veti magát”, aki egykori férjére emlékezteti. Szerencsére rendes fickóval van dolga, megszeretik egymást és egy újabb, talán még nagyobb szerelem van kibontakozóban a láthatáron. Mégis, mi a baj? Martha hallgat férje friss halálhíréről, márpedig tudhatná, hogy minden emiatt bukhat, a ködösítés, avagy felhősítés nem enged új életet kezdeni, addig nincs esély dobbantani, míg nem számoltad fel a múltad... Lehet, hogy picit naiv, de szép, és tiszta, mint az ég. És ha átvehetném a leghálásabb közönség díját, akkor külön köszönetet mondanék a (fél)isteni színészeknek, a film ritmusának, a jó egyensúlyérzékének, és végül, de nem utolsósorban a rendezőnek, ugyebár. (obl)

Még vetítik: június 10., péntek (ma), Odeon 6-os terem, 20.15; június 12., vasárnap, Victoria, 10.00

Mihai Ionescu, Tiberiu Iordan: Despre alte mame / Más anyákról, 2010, román, 83 perc

[Román napok] Íme, miközben azt hittem, hogy még bőven van idő a becsapódásig, a TIFF meglep egy ízig-vérig gyenge, sótlan „újhullámos” román alkotással. Csak az a kérdés, hogy egy ilyen kezdeményezés hogy tud átmenni a rostán, ki az, kik azok, akik a pénztárcájukhoz kapnak, amikor az „ötletet” pályáztatják. Szinte előttem van, ahogy kérdezik az alkotókat, hogy miről fog szólni a filmjük. A válasz körülbelül ez lehetett: van pár fickó, akik filmet akarnak készíteni, de pont annyira kegyetlenül ihletszegények (egy vonatállomáson akarnak forgatni az emberekről!!!), mint mi (mármint az alkotók), és ez a pár srác beszélget, aztán beszélget, és még egy kicsit beszélget, majd beszélget, forgat is valamit (gyorsmontázsban), majd beszél, beviszi őket a rendőrség, ott is beszélnek, s mit ad Isten, kiderül, hogy amikor nem (csak) beszélgettek, sikerült lefilmezniük valami nagyon fontosat – azt a mindenit. Ebből a filmből legjobb jóindulattal is három perc volt élvezhető, konkrétan az, amikor az összes anyázó káromkodást tükörfordítják angolra, majd egyikük hozzáteszi, hogy így lefordítva milyen rettenetesen csúnyák ezek a szókapcsolatok (megjegyzem, eszembe jutott, hogy ha magyar környezetben játszódott volna a film, a cím valószínűleg Despre alți dumnezei lett volna, vagyis kb. Más istenekről). Ezenkívül csak azt konstatálhattam, hogy erre a filmre valószínűleg allergiás vagyok, mert kiütésem lett a filmet keretező két idézettől, az önreflexiótól (a srácok egy adott pillanatban megjegyzik, hogy annyira jópofák vagyunk, hogy erről kellene filmet csinálni...), a szereplőktől, a film végétől, s így tovább. Alig várom e film antitestjét. (obl)