Újabb telefonos thrillert nézhetünk meg A fülke forgatókönyvírójától (Larry Cohen). Kár veszni hagyni egy ilyen jó ötletet – gondolták a gyártók kissé leporoljuk, itt-ott hozzáfércelünk, kivágunk ezt-azt, és máris kész az új termék. Az eredmény amolyan szolid átlagtermés, ami nem hagy maradandó nyomot.

Még rendezőjéről (David R. Ellis) is az a hír járja – ami akár anekdotaszámba is mehetne –, hogy a Mátrix – Újratöltve autópályás üldözési jelenetét rendezte, de a stáblistáról kihagyták. A legzavaróbb az, hogy a thrilleresnek elképzelt iramból néha, úgy tűnik, csak kocogó maratonra futja. Minden thrillerben az a fontos, hogyan bonyolódik a történet, és itt az amúgy ötletes fordulatok kényelmes ütemben váltják egymást, ami van, amikor nyugtat (az ember elvégre lazítani jött, minek rágja le a körmét is), máskor idegesít (merthogy mi értelme van egy thrillernek, ha még a körmeit sem rághatja le az ember).

A már egyszer elkészített recept szerint ismét egy telefontól függ az egyik hős élete. A sztár ezúttal az elpusztíthatatlan Nokia – egy új modell, amelynek teljesítményeit végigcsodálhatjuk akció közben. Salto mortalék, zuhanások közepette már-már úgy tűnik, lemerül, végül mégis neki köszönhető, hogy a jó győzedelmeskedik, ugyanis kameraként rögzíteni tudja a vádat hozó bizonyítékot.

Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb bevételre a mobilrajongó tinik táborából számíthatnak a film producerei. Ilyen tini a mobiltulajdonos főhős is, Ryan (Chris Evans), aki egy tengerparti napsütéses délelőtt, épp, miután barátnőjét próbálta meggyőzni empátiás képességeiről, váratlan telefonhívást kap egy ismeretlen nőtől, aki Jessica Martinnak (Kim Basinger) nevezi magát. Azt állítja, hogy általa ismeretlen okból elrabolták, és egész családja veszélyben van. Jessica meglepő képességekkel rendelkezik (bár erre némi magyarázatot szolgáltat az a tény, hogy természettudományt tanít egy általános iskolában): egy szétvert telefon drótjait kötözi össze, és így sikerül kapcsolatot létesítenie a külvilággal, szerencséjére épp olyan valakivel, aki elhiszi a sztoriját, és hajlandó segíteni neki. Ryan lopott kocsival száguld az autópályán, kirabol egy üzletet egy telefontöltő miatt, rosszfiúkat zsarol, s mindeközben telefonon tartja a kapcsolatot Jessicával.

A sokasodó éveit meglepő méltósággal számláló Kim Basingernek ez a szerep nem jelent kihívást, s bár a családanya-szerep kevésbé jellemző rá, rutinos könnyedséggel alakítja (tulajdonképpen csak akcióhősnő marad): elrabolt fiáért aggódik és zokog, rettegve kapkodja lélegzetét fogvatartói előtt, vagy ha kell, vad bestiaként támad rájuk, ütőeret vág, bilincslánccal fojtogat. A gonoszak tábora ehhez képest jelentéktelen. A Jason Statham (a Lock, Stock and Two Smoking Barrells rokonszenves svindlere) alakította haramiavezér egyáltalán nem meggyőző. Bármilyen vérbenforgó tekintettel is méregeti védtelen áldozatát, valahogy nem lehet komolyan venni. Úgyis egész végig tudjuk, hogy ő lesz a vesztes.

Van valami képregényszerű ártatlanság a Mobil csiricsáré részleteiben, a párbeszédek megható gügyeségében, és ez sokat javít a helyzeten. (A végső jelenetben a két főhős beszélget: „Mivel hálálhatnám meg a segítségedet?" „Azzal, hogy soha többé ne hívj fel telefonon." – hangzik a válasz.) Az embernek a csúcstechnológia előtti állapotot juttatja eszébe, amikor az egész film a főhős vállára nehezedett. Ha képesek vagyunk megbocsátani kiszámíthatóságát, kellemes másfél órát tölthetünk a mozivászon előtt.