Nagy Viktor Oszkár korábbi filmes életművétől sem volt idegen a bevándorlás témája, ám idei alkotása, a televíziós sugárzásra szánt Hivatal több szempontból is más, mint eddigi munkái (Két világ közt, Felsőbb parancs). Legújabb filmje egy – a dokumentumfilmes látásmódot továbbra is érvényesítő – játékfilm, mely úgy sem veszíti el emberséges hangvételét, hogy a Bevándorlási Hivatal ügyfélszolgálatának szemszögéből mutatja be a történetet.

A Hivatal főhőse Anna (Fignár Anna), aki frissdiplomásként a Bevándorlási Hivatalnál helyezkedik el. Ez az első munkahelye. A fiatal lány mindennapi rutinján keresztül elevenedik meg a néző szeme előtt az ügyfélszolgálatra érkező bevándorlók – hol vicces, hol épp mélyen megrázó – élettörténete. A bábelien színpompás ember-kavalkád egyéni sorsai mellett azonban a film a hivatali dolgozók megterhelő és nem ritkán lélekölő munkájába is betekintést enged, miközben kínosan ügyel arra, hogy ne egy steril és távolságtartó látleletet, hanem emberi képet alkosson.

A Hivatal a társadalmi vetületű téma, a látásmód és a stílus ötvözésének tekintetében a Magyarországon nagy hagyománnyal bíró (pl. a hetvenes évek Budapest Iskolája) dokumentarista játékfilmek sorába illeszthető. Ez persze köszönhető a rendező korábbi filmes tapasztalatainak is, hiszen Nagy Viktor Oszkár eme játékfilmje előtt zömében dokumentumfilmeket készített, bár saját bevallása szerint nem érez akkora különbséget a két forma között. Ráadásul a Hivatal az alapvetően dokumentumfilmek gyártására specializálódott (Káin gyermekei, Másik Magyarország) Campfilm óvó szárnyai alatt készült.

A dokus jelleg érvényesülésének egyik legfontosabb jegye, hogy a Hivatal cselekményét valós ihletésű sztorik füzére teszi ki: az alkotók hónapokat töltöttek el adatgyűjtéssel a Bevándorlási Hivatalban. Ezt megspékelvén pedig a szereplőgárda jelentős részét olyan bevándorlókból válogatták össze, akik voltak már hasonló helyzetben az életük folyamán – így gyakorlatilag saját magukat játsszák a vásznon. Egyébként a magyar figurák bőrében sem profi színészek tűnnek fel: a főszerepet alakító Fignár Anna például az ELTE filmszakos hallgatója. A natúr szereplők a legtöbb jelenetben improvizálnak, természetes egymásnak feszüléseik, érzelmi reakcióik mintha nem is lennének instruálva – hátborzongatóan hitelesek és pont ezért nagyon életszagúak.

A szájbarágós műviség más téren sem jellemzi Nagy Viktor Oszkár filmjét. A történet egyik oldalon sem mond ítélet: nem foglal állást sem a bürokrácia kálváriájának köszönhetően megkeseredett bevándorlók, sem a hivatali kötelességüknek ridegen eleget tevő, ám belül érző lélekkel bíró „csinovnyikok” mellett sem. A Hivatal mellőzi a rendszerkritikát, a bevándorlás tematikájának kizárólag az emberi oldalára koncentrál – az azonosulás központjává pedig a naiv és fiatal Annát teszi meg. Ő a többségi, ám emberarcú társadalom képviselője, aki nem távolítja el magát az „idegenektől”: a film többször mutatja a reggeli buszúton, amikor a soknyelvű és sokszínű bevándorló-tömeggel együtt érkezik a hivatalba. Az ő személyes lelkületén átszűrt eseménysor így nem egy távolságtartó látlelet, hanem egy élettel teli, lüktető történet lesz, melyben – ha nem is központi probléma szintjén – de a hivatalnokok állandó konfliktusa is testet ölt: a kötelesség és az emberség/személyes állásfoglalás szembekerülése. A főhősnő alapvetően segíteni akar a bevándorlóknak, de a bürokrácia gúzsba köti a kezét: fogaskerékként a gépezetben csak átmenetileg és nagyon ritkán menthet meg bárkit is a retorziótól (lásd a kínai család jelenete). Szerencsére ezt a konfliktust a Hivatal – mondjuk a Mások életéhez hasonlóan – szintén érzelemmel ábrázolja és mellőzi a dokumentarizmus rideg távolságtartatását (amit az alig pár évvel ezelőtt készült, román Rendészet, nyelvészet nem tett meg egy hasonló probléma kapcsán).

Az emberi sorsok és a bürokrácia egymásnak feszülését támogatja meg a film letisztult képi világa is. Bár a Hivatal zömében arcközelikre épít, kiemelendő a címben is feltűnő helyszín ábrázolása. A kistotálokban mutatott hivatal vonzáskörét egyszer sem hagyja el a cselekmény: egy steril közegben járunk, ahol még a falak is aktaszagot árasztanak. A piszkosszürke színvilág is ennek a helynek az idegenségét hangsúlyozza, amiben a legkisebb emberi gesztus is melegséget kelt. Nagy Viktor Oszkár egy dokumentarista hagyományból táplálkozó, ám a játékfilmes eszközöket kiválóan érvényesítő, lélekig hatoló drámát festett a vászonra a Hivatallal. Érdemes tehát március 25-ikén a TV2-re kapcsolni, mert alig egy évvel A berni követ bemutatkozása után ismét egy minőségi magyar TV-filmet ismerhet meg a közönség!