Zenthe Ferencre emlékezik online programmal az OSZMI Zenthe Ferencre emlékezik online programmal az OSZMI

Zenthe Ferencre emlékezik online programmal az OSZMI

December 3-án, online programmal emlékezik a magyar Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész Zenthe Ferencre, a nemzet színészére, romantikus hősök és történelmi kalandfilmek szereplőinek hiteles megformálójára.

Zenthe Ferenc (1920–2006) „pályáját vidéken kezdte, majd 1952-ben a Madách Színház szerződtette, ahol haláláig játszott. Páratlan népszerűségét filmjeinek köszönhette – több generáció izgulta végig Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya kalandjait a televízióban. Kevesen tudják, hogy a közkedvelt rádió- és tévésorozatok alakjai mellett jelentős drámai szerepeket is megformált. Ennek egyik legszebb példája az 1983-ban készült Jób lázadása című játékfilm, melyet Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezett. A film és benne Zenthe Ferenc alakítása osztatlan elismerést váltott ki mind a szakma, mind a közönség körében. Számos hazai és nemzetközi filmes díjat megnyert, többek között jelöltje volt az 1984-es Oscar-díjnak a legjobb külföldi film kategóriában, Sanremóban nagydíjat, Fondiban (1986) fődíjat kapott, Cannes-ban pedig kiemelten méltatta a zsűri” – összegez az OSZMI honlapja

Az online program vendége ifj. Zenthe Ferenc, a művész fia, valamint Tóth Enikő, Lőte Attila és Csernák János színművész. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezeti.

A program a ide kattintva lesz elérhető csütörtök délután 16 órától. A hozzá kapcsolódó, Száz éve született Zenthe Ferenc című mozgóképes összeállítás már holnap, december 2-án 7 órától nézhető lesz a honlapon.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes