A 120 éves magyar filmet ünnepli idén a filmarchívum A 120 éves magyar filmet ünnepli idén a filmarchívum

A 120 éves magyar filmet ünnepli idén a filmarchívum

2021. április 30-án lesz a 120. évfordulója annak, hogy bemutatták a legelső magyar filmet, A tánczot. A Nemzeti Filmtézet ünnepi programmal és ismeretterjesztő filmsorozattal készül az évfordulóra, nemzetközi kutatási programot indít, és iskolások számára ingyenesen elérhetővé tesz filmeket.

A 120 éves magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megrendezi a Magyar Film Napját, április 30-án, éppen 120 évvel azután, hogy bemutatták Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotását, A tánczot. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn.

A jubileumi év keretében a Nemzeti Filmintézet Nemzetközi Mozgóképes Hungarica Kutatási Programot indít a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatására, hozzáférhetővé tételére és lehetőség szerinti hazahozatalára. A magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmek több mint harmada – köztük az első filmalkotásunk, A táncz – ma is elveszettnek számít, vagy kallódik. „Az utolsó órákban járunk, hogy a filmtörténet első 120 éve alatt készült és a világban még kallódó magyar alkotásokat és mozgóképes értékeinket felfedezzük, megmentsük és elérhetővé tegyük a ma és az utókor számára. A gyűjteményi digitalizáció, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum aktív szerepvállalása a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében és az online tér olyan feltételeket biztosít a filmek felkutatására és azonosítására, amelyekről évtizedekkel ezelőtt nem is álmodhattunk” – idézi Ráduly Györgyöt, az NFI Filmarchívum igazgatóját az intézmény ma délutáni közleménye.

Júliusban Nagylátószög címmel a Ludwig Múzeumban az NFI együttműködésével nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik, amely élményszerűen tárja fel a magyar film hihetetlenül gazdag és fordulatos történetét a kezdetektől napjainkig. Bemutatja a film születésének izgalmas időszakát, a gyártás- és mozitörténet korszakait, egyedülálló tárgyi emlékeit. Megemlékezik a nagy nemzetközi sikerekről, a külföldön alkotó világhírű művészekről és hatásukról a világ filmművészetére. A tárlatot gazdag kísérőprogram egészíti ki. A mozgóképkultúra átfogó népszerűsítése jegyében lesznek vetítések a Ludwig Múzeumban, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, filmklubokban és szabadtéren országszerte.

Kiemelt cél a fiatal generáció minőségi médiafogyasztásának elősegítése is – hangsúlyozza a közlemény. A Nemzeti Filmintézet filmtörténeti weboldala, az Alapfilmek és az erre épülő Klassz oktatási és ifjúsági program sokrétű segédanyagokat kínál a filmek felhasználására az oktatásban. Újdonság, hogy 2021-ben a filmek egy része ingyenesen megtekinthető lesz az iskolákban.

A Nemzeti Filmintézet a jubileumi év alkalmából 12 részes ismeretterjesztő filmsorozatot is készít A magyar film kalandos története címmel. Az év során a Filmarchívum könyvtárának 120 különlegességét is megismerheti a közönség a Facebookon, majd ezekről bővebb cikkek készülnek a 120 éves a magyar film honlapjára – ígéri a közlemény.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu