Új tévéfilmet forgat Török Ferenc Új tévéfilmet forgat Török Ferenc

Új tévéfilmet forgat Török Ferenc

A napokban kezdte el forgatni harmadik tévéfilmjét Török Ferenc, a Moszkva tér, a Szezon, az Overnight és a Koccanás direktora. Az Apacsokban olyan színészek játszanak, mint Bálint András, Szervét Tibor, Csányi Sándor vagy Csomós Mari. (EST.hu)

A forgatókönyv Bereményi Géza és Kovács Krisztina azonos című drámájából készült. A film a tervek szerint idén ősszel a televíziós bemutató előtt mozis forgalmazásba is kerül. Az alkotás ezenkívül emléket kíván állítani Cseh Tamásnak is, aki közismerten a magyarországi indián életmód egyik legnagyobb „törzsfőnöke” volt.

A napokban megkezdett forgatás a budapesti Corvintetőn kialakított alkalmi stúdióban zajlik. A tévéjáték cselekménye a negyvenes évekig visszanyúló magyar indiánmozgalmak egy szakaszát eleveníti fel. A történet izgalmas politikai krimi, egyfajta besúgósztori, mely napjainkban kezdődik, de 1961-ig, a korai Kádár-korszakig nyúlik vissza.

A film alapjául szolgáló színdarabot tavaly márciusban mutatta be a fővárosi Radnóti Színház. A tévés/mozis verzió főbb szerepeiben a fent már említetteken kívül olyan neves színművészek játszanak még, mint Gazsó György, Schneider Zoltán, Vajdai Vilmos, Wéber Kata, Marjai Virág vagy a Moszkva térből ismert főszereplőpáros: Karalyos Gábor és Balla Eszter. A díszleteket Stark Attila street-art művész és Gauder Áron készítik, a film zeneszerzője Zságer Balázs, de értelemszerűen Cseh Tamás dalaiból is elhangzik majd néhány részlet. A film producerei Bálint András és Angelusz Iván.

Az Apacsok egyébként Török Ferenc harmadik tévéjátéka. A rendező korábbi két televíziós alkotása, a Csodálatos vadállatok és a Koccanás is díjat nyert a Magyar Filmszemlén. A tervek szerint a filmet idén ősszel láthatja a közönség: először a mozikban, majd pedig a TV2 tűzi műsorára, a tervek szerint 2010. október 23-án.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold