Michael Douglas hangya lesz Michael Douglas hangya lesz

Michael Douglas hangya lesz

Megvan a Marvel-univerzum készülőfélben levő Hangya-filmjének (Ant-man) főszereplője: Michael Douglas lesz Hank Pym, az apróra zsugorodó ember.

Douglas el van ragadtatva a döntéstől, „már nagyon rég akart egy Marvel-filmben szerepelni”, legalább lesz egy olyan film, amit a fia is fog szeretni, nyilatkozta a nemrég Liberace szerepéért Golden Globe-bal díjazott 69 éves színész.

„Egy olyan színész kellett nekünk, aki a megfelelő súlyt tudja hozni a szerepbe” – mondta Kevin Feige producer. Eddig Paul Ruddról lehetett tudni, hogy szerepel a filmben, de csak most derült ki, hogy nem az eredeti Hangyát, hanem az annak találmányát eltulajdonító tolvajt, azaz a második Hangyaembert fogja alakítani. Rajtuk kívül szó van még Michael Pena szerepléséről is, a női szereplőket csak ezután keresgélik majd.

A filmet Edgar Wright rendezi és 2015 nyarán kerül majd a mozikba, a tizenkettedik Marvel-film lesz a Bosszúállókat (értsd: Bosszú angyalai) bemutató sorozatban. (totalfilm)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?