Kis Hajni második egészestés filmtervét díjazták a Berlinale koprodukciós fórumán Kis Hajni második egészestés filmtervét díjazták a Berlinale koprodukciós fórumán

Kis Hajni második egészestés filmtervét díjazták a Berlinale koprodukciós fórumán

Az Ich bin Marika tegnap elnyerte az ArteKino Nemzetközi Díjat.

A francia ARTE tévécsatorna által szervezett ArteKino online filmfesztivál 6000 eurós különdíjat ajánlott fel a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál koprodukciós fóruma egyik kiváló résztvevője számára – ezt nyerte most el a magyar filmterv.

Kis Hajni Proton Cinemánál készülő, a fórumra meghívott új projektjéről a Filmhu tudott meg korábban részleteket: „a Külön falka rendezője kétnyelvű filmre készül, egy 56 éves magyar óvónő (korábbi verziókban még főkasszás) németországi utazásán keresztül az idősgondozás jelenségét és az egymásra utaltság néha nehezen feldolgozható kényszerűségét mutatja meg, de az eltérő kultúrák – Nyugat- és Kelet-Európa – találkozásáról, az ebből fakadó feszültségekről, és ezek leküzdéséről is szól majd. A rendező a drámába most is tervez humort vegyíteni”.

A fórum 20 000 euró értékű nagydíját, az Eurimages koprodukciós filmtervfejlesztésre szánt díját az ukrán Antonio Lukich Screaming Girl című projektje nyerte el, a World Cinema Fund kommunikációs stratégiákra összpontosító konzultációs díja pedig a német Fradique Hold Time For Me című filmjéé lett.

A 10 000 eurós VFF Talent Highlight Díj Álvaro Robles spanyol filmrendező Silence Sometimes nemzetközi című következő alkotásának ítéltetett, a kategória két ezer-ezer eurós különdíját pedig a kazahsztáni Assel Aushakimova Satana Internet Stars és a svéd Liselotte Persson More Than A Hug című projektje kapta.

A fórum 21. kiadására 34 egészestés filmtervet válogattak be a nevezett 318-ból. 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold