A Pinocchio lesz Guillermo del Toro első animációs mozifilmje A Pinocchio lesz Guillermo del Toro első animációs mozifilmje

A Pinocchio lesz Guillermo del Toro első animációs mozifilmje

Az Oscar-díjas Guillermo del Toro a Pinocchio stop motion musical változatának megrendezésére szerződött a Netflixszel. Ő lesz a forgatókönyvíró és a producer is, a gyártás ősszel indul.

A történet az 1930-as években játszódik Olaszországban, a fasizmus felerősödésének idején. Del Torót korábban is foglalkoztatták a totalitárius rezsimek: az Ördöggerinc (El espinazo del diablo) és A faun labirintusa (El laberinto del fauno) Franco Spanyolországában játszódik.

Mindig is meg szerette volna rendezni ezt a filmet, idézi Del Torót a Variety. Pinocchio ártatlan lélek, akiről apja nem gondoskodik, tévelyeg a számára érthetetlen világban, majd fantasztikus utazása alatt megismeri apját és a világot is, fogalmazott közleményében a rendező.

Del Toro rendezte a Netflix Emmy-díjas Trollhunters sorozatát, amelynek következő fejezete decemberben kerül képernyőkre, illetve horror-antológiát állított össze az internetes tartalomszolgáltatónak Guillermo del Toro Presents 10 After Midnight címmel.

A Netflix az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektet a gyermekeknek szóló tartalmakra, válaszként arra, hogy a Disney saját streaming szolgáltatás elindítására készül.

A Pinocchio a Jim Henson Company és a ShadowMachine közreműködésével készült, producerei Lisa Henson, Alex Bulkley, Corey Campodonico, Gary Ungar és Blanca Lista. A forgatókönyvet Del Toro és Patrick McHale közösen írják, a rendezésben Mark Gustafson, A fantasztikus Róka úr (Fantastic Mr. Fox) animációs rendezője segít. A bábokat A halott menyasszony (Corpse Bride) mögött álló Mackinnon and Saunders csapat gyártja.

(Variety)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes