Tarr nélkül a világ
2026. január 6.
Képzeljük el, hogy Tarr Béla tíz évvel később születik, és a Sátántangó mondjuk 2004-ben jelenik meg. Búcsúzunk a magyar filmtörténet egyik legfontosabb alakjától.
Képzeljük el, hogy Tarr Béla tíz évvel később születik, és a Sátántangó mondjuk 2004-ben jelenik meg. Búcsúzunk a magyar filmtörténet egyik legfontosabb alakjától.
„Autokrata alkotó vagyok” – vallotta be a nemsokára hetvenet töltő rendező az érte-miatta összegyűlt vendégeknek a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon.
Ugyan Tarr Béla konzekvensen tagadja műveinek korszakolását, fekete filmjei – még ha az előző munkáiból táplálkoznak is – mindenképpen különálló egységet alkotnak, amelyek középpontja és esszenciája a Sátántangó című hétórás mozi. Ám kérdéses, hogy további alkotásaiban mennyire lépett ki saját főművének árnyékából és mennyit tett hozzá az örök körforgás kétélű világához?
Tarr Béláról írni hálás, egyben nehéz feladat is. A filmes esszéisták másfél évtizede fogják kezükben, értelmezik a Tarr-oeuvre darabjait, minden rezdülésére figyelve, értelmezve. Ebből a szempontból nehéz az összegzés. Az idén díjeső közepette visszavonult direktor (állítólag) lezárult életműve adja az apropót a pillanatnyilag legismertebb magyar rendező filmjeinek áttekintéséhez.
Tarr Béla a kortárs magyar filmművészet meghatározó alakja – ezt valószínűleg különösebb vita nélkül kijelenthetjük. Életműve következetesen épülő, a filmalkotások valójában egy folyamatos problémamegoldási sorba rendeződnek. Ahogy azt a rendező maga is kijelentette egy vele készült interjúban, egyik film következik a másikból – mindig valaminek a megoldásán fáradozik, ami azután újabb megoldandó problémákat hoz elő. Ez a problémamegoldási „kényszer” vezet el a hetvenes évek „családi tűzfészkeitől”, a szociális kérdésekre koncentráló problémafeltárástól a filmművészet és a film nyelvének megreformálására törekvő gesztusokig, a végső lehetőségek megkísértéséig, egy átléphetetlennek tűnő határ szemrevételezéséig a Sátántangóban.
A madáralkatú Árni egy vidéken turnézó, szakadt vándorcirkusz mindeneseként dolgozik.
Egy gyermektelen pár, María és Ingvar titokzatos újszülöttet talál izlandi farmján. Az esemény váratlan fordulatot hoz családi életükbe, örömmel tölti be a hétköznapokat. Aztán tönkreteszi őket.
Werner Herzog riportregényét Aaaron Sorkin adaptálta a gyöngyvászonra, a világhírű olasz mester, Bertolucci segítségével, aki a párbeszédeket segített olaszra ültetni. A film Rómában játszódik, ahol egy sármos, de hazug tolvaj, Jack (George Clooney) utolsó bevetését készíti elő, de nem számít arra, hogy új asszisztense, Sarah (Cameron Diaz) a liechtensteini titkosrendőrségnek dolgozik, amelyet a könyörtelen hábor [...]
Kapcsolódó cikkek:
A torinói ló egy család története, akiknek megélhetését egy öreg ló biztosítja, aminek élete lassan a végéhez közelít... A cím arra a lóra utal, amelyet Friedrich Nietzsche pillantott meg 1889. január 3-án, torinói lakásából kilépve. A kocsi elé kötött ló megmakacsolta magát, mire a kocsis ostorral ütlegelni kezdte. A filozófus odalépett a lóhoz, majd hatalmas zokogásban kit [...]
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Egy katolikus kolostor mikrovilágra, nem sokkal a második világháború befejezése után. Adott egy fiatal, aszketikus, megszállott és lényegében Simone Weil filozófiáját hirdető pap, teologikus és spirituális egy másik, aki a szociális fordulatban lehetőséget lát az egyház megújulására. A film további szereplői egy dogmatikus pap, aki mereven ragaszkodik a korábbi normákhoz, és botrányosnak érzi mindazt, ami a h [...]
Kapcsolódó cikk:
A drogfüggő Johannát egy baleset után visszahozzák a klinikai halálból. Ő nem emlékszik semmire. Mivel nincs hova mennie, orvosa a kórházban tartja nővérnek, mert megtetszett neki a lány. Johanna azonban szerelmét a betegeknek kínálja gyógyírként: visszaadja az életbe vetett hitüket, csodálatos gyógyulásukért imádják Johannát. Szokatlan gyógymódjával, a kórházi rend megszegésével azonban kiv [...]
Kapcsolódó cikkek:
A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van – hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vid [...]
Kapcsolódó cikkek:
Az isten háta mögötti alföldi településről az évek során elvándorolnak a lakosok. Nem maradt csak három házaspár, három agglegény és egy özvegy a négy gyerekével, valamint a kocsmáros. Októberben a férfiak megkapják elmaradt bérüket, ami jó alkalom Schmidtéknek és Futakinek, hogy megszökve a többiek pénzével új életet kezdjenek. Irimiás és Petrina két szélhámos [...]
Kapcsolódó cikkek:
"Hősünk, Karrer, olyan ember, aki pontosan tudja, mit várhat saját életétől. Olyan nézőpontból szemléli a világot, ahonnan világosan belátható életének teljes reménytelensége, és ennek ellenére mégis belevág egy újabb történetbe, holott ő tudja a leginkább, hogy csak vesztesként kerülhet ki belőle. Van azonban benne valami, ami erősebb, mint a saját világlátása. Ez a benne lakoz [...]
Kapcsolódó cikkek:
25 napja – írta Forró Boldizsár
30 napja – írta Kovács Patrik
1 hónapja – írta Kovács Patrik
1 hónapja – írta a szerk.
1 hónapja – írta Kovács Patrik
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell