Az orosz valóság sója – Anders Banke: Gorjacsie novosztyi / Newsmakers

2010. június 2. – írta Papp Attila Zsolt

A legújabb orosz (pontosabban posztszovjet) filmgyártás láthatóan azt a célt tűzte maga elé, hogy saját pályáján „verjen rá” Hollywoodra. Sorra készülnek a figyelemre méltó műfaji filmek, amelyek, bár időnként döcögnek kissé, professzionalizmusban aligha maradnak el tengerentúli megfelelőiknél.

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

2010. május 29. – írta Papp Attila Zsolt

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története II.

2010. május 3. – írta Németh Barnabás

Ahhoz, hogy a visszahódítsák a nézőket, a Péntek 13. alkotóinak tényleg valami újszerűt kellett tető alá hozniuk. Főleg, hogy a mozikban már nem Jason volt az egyeduralkodó, egyre-másra készültek a slasherek, köztük a (nézőknél és kritikusoknál egyaránt) kiemelkedően jól szereplő Rémálom az Elm utcában.

Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története I.

2010. április 30. – írta Németh Barnabás

A „Kristály tavi rém”, a „hokimaszkos gyilkos”, a „machetés ámokfutó” – csak néhány a horrorfilm történetének legproduktívabb, azaz a legtöbb halottat hátrahagyó slasher sorozatának főszereplőjét jelölő nevekből. Természetesen Jason Voorheesről és a Péntek 13.-ról van szó, mely 1980. május 9-én kezdte meg pályafutását az amerikai mozivásznakon, hogy aztán (a 2009-es művet is beleszámítva) 11 filmmel és egy mashup darabbal (Freddy vs. Jason) később  500 milliós üzletté nője ki magát, amihez 205 áldozat adta a vérét.

A tennó* – Kuroszava Akira-portré 2.

2010. március 26. – írta Ritter György

Kuroszava A vihar kapujában sikere után érte el karrierjének csúcsát. Megbecsülése miatt a japán film tennójának, császárának nevezték Nipponon belül és kívül. Az ötvenes-hatvanas években övé volt hazája filmművészetének trónja, ám csakúgy, mint a japán uralkodóé a 12. század végén, Kuroszava méltósága is névlegessé vált. Mégis bizonytalan, utolsó korszakaiban forgatta legmélyebb és leglátványosabb remekműveit.

Teljes értetlenség – David Twohy: A Perfect Getaway / Pokoli édenkert

2010. január 25. – írta Verpeléti András

Vannak azok a fajta akció-thrillerek, amiken látszik a próbálkozás, hogy valami tökös dolgot hozzanak össze, de az Istennek sem sikerül. David Twohy-nak is csak egyszer (Pitch Black) jött össze, többé-kevésbé. Új filmjében nagyon igyekszik, hogy olyan színvonalas thrillert prezentáljon, ami ha mást nem is, legalább remek szórakozást kínál. Az eredmény viszont a teljes értetlenség.

Kíntangó – Köves Krisztián Károly: Halálkeringő

2010. január 20. – írta Békés Bálint

Köves Krisztián Károly első filmje – a szerző szándéka szerint – a thriller műfajának magyarországi meghonosítását célozza meg. A műfaj nem ismeretlen nálunk, de épp csak néhány képviselővel¹ rendelkezik, ezért már az elkészülés tényének is örülhetünk. Maga a Halálkeringő azonban már kevés okot ad örömre – sajnos.

Kísértetjárta románc – Alfred Hitchcock: Rebecca / A Manderley-ház asszonya, 1940

2009. december 25. – írta Jankovics Márton

Úgy tűnt, hogy első amerikai filmjével Hitchcock rögtön belopta magát az Akadémia szívébe, hiszen a Rebecca diadalmaskodott az 1940-es díjkiosztó gálán. Nem sokan gondolták volna ezek után, hogy a thriller koronázatlan királya egyben az Oscar történetének legnagyobb vesztese lesz. Pedig a borzongatás nagymestere meglehetősen előkelő helyet foglal el a „méltatlanul mellőzöttek” panteonjában.

Káoszelméletek – Christopher Nolan-portré 1.

2009. augusztus 17. – írta Szabó Ádám

Dicsérendő tendencia tapasztalható a 2000-es évek amerikai akciómozi-, thriller- és kalandfilm-termésében. Mintha a zsánerfilmek alkotói ráéreztek volna, hogy műveik akkor válnak igazán átélhetővé, ha mentális problémákkal sújtott hősöket küldenek a tettek mezejére, akik a sokadik padlóra esés után önmaguk rekonstruálásában ismerik fel az üdvösséghez vezető utat. Christopher Nolan, a brit származású amerikai filmrendező is ilyen alkotó.

Lájf iz lájf… – Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

2009. április 3. – írta Buglya Zsófia

Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.