Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

2011. november 9. – írta a szerk.

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

Mer bonyolódni – Dyga Zsombor: Utolér

2011. május 7. – írta Oláh-Badi Levente

Nem tudom, mennyire merjem általánosítani a filmszemle sajtóvetítésének közönségreakcióit, mindenesetre nagyon pontosan hitelesítették a saját hangulatváltozásaimat a film előrehaladtával kapcsolatban. Hálásan hálátlan, kíméletlenül őszinte közönség gyűlt be a terembe és mint megannyi metronóm, folyamatosan mérték a film ritmusát: nekik tartozom tehát hálával, hogy a film kritikáját helyettem meg is fogalmazták, így nekem nem maradt más dolgom, csak leírni.

Egy magyar a világ filmzene-gyártásában – Rózsa Miklós-portré 2.

2011. április 8. – írta Hubai Gergely

Rózsa Miklós 1946-tól már – a thrillerek mellett – a noirok keresett zeneszerzőjévé vált, Mark Hellinger producer kezdeti biztatása után egészen 1950-ig ebben a műfajban dolgozott a legtöbbet. 1948-ban a Paramount-ügy veszélybe sodorta a szabadúszó komponista karrierjét, úgyhogy Rózsa ugyanebben az évben leszerződött az MGM-hez…

Egy magyar a világ filmzene-gyártásában – Rózsa Miklós-portré 1.

2011. április 6. – írta Hubai Gergely

Rózsa Miklós Oscar-díjas komponistát mai napig jóval többen ismerik Amerikában és szerte a nagyvilágban (Miklós Rózsa néven), mint saját szülőhazájában – és ezen jelentős mértékben nem segítettek az olyan jószándékú kezdeményezések sem, mint az MTV Magyarok a világ filmgyártásában című sorozata, amely azon magyar származású mozgóképes alkotók előtt tisztelgett, akik külföldön futottak be filmes karriert. Összeállításunk minden idők leghíresebb magyar filmzeneszerzőjének pályáját tekinti át.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

2010. december 17. – írta Kriston László

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.

Az olasz Poe – Dario Argento-portré 2.

2010. november 22. – írta Csiger Ádám

1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.

Az olasz Poe – Dario Argento-portré 1.

2010. november 19. – írta Csiger Ádám

Az idén 70 éves Dario Argentót gyakran nevezik az „olasz Hitchcocknak”, pedig filmjeik között legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság. A suspense mesterének legendás precizitással optimalizált közönségfilmjeivel szemben Argento önnön pszichéjének legmélyére indul kínzó és kalandos felfedezőútra, rémálomszerű egotripjei így inkább gyermekkori kedvencéhez, E. A. Poe-hoz teszik hasonlatossá.

Húsz év múlva egy thriller – Jonathan Demme: The Silence of the Lambs / A bárányok hallgatnak, 1991

2010. október 1. – írta Virginás Andrea

Újranézve ezt a 1991 elején bemutatott, „crime, thriller, chiller” címkék alatt fellelhető filmet, az a benyomásom, hogy nagyon alaposan ki van gondolva, meg van tervezve és be van lakva. Az oly sokszor emlegetett vágás lassúsága (az egyes beállítások hossza) e jellemző fontos építőkockájának tűnik. A megmutatni kívánt, s így képpé váló valóságdarabok határozottan választódnak ki, majd erőteljesen fénylenek fel, és (relatíve) sokáig szemlélhetőek.

A becses briganti – Sam Peckinpah-portré 2.

2010. július 5. – írta Hlavaty Tamás

Sam Peckinpah 1969 utáni pályája leginkább a hullámvölgy szóval jellemezhető. Zajos sikereket nagy bukások követtek, a rendező többször margóra került, mégis vissza tudott kapaszkodni, közben egyre inkább úrrá lett rajta az őrület. Bár a kritika több filmjét is porba döngölte, szépen lassan mégis kiépült a rendező körül az a mítosz, ami azóta csak erősödött. Az utóbbira bizonyíték, hogy 2011-ben a Szalmakutyák remake-jét fogadhatjuk a mozikban.

Aszinkronban – Pejó Róbert: Látogatás

2010. június 17. – írta Ruprech Dániel

A magyar kritika – kevés kivételtől eltekintve – a kínosan rossz Halálkeringőhöz hasonlóan nagy vehemenciával húzta le Pejó Róbert második nagyjátékfilmjét. A Látogatás valóban nem sikerült jól, de nem azért, ami a kritikák legfőbb ellenérve volt, miszerint sikertelen thriller-próbálkozás lenne. A film legnagyobb hibája épp az, hogy nem akart thriller lenni.