Címke: társadalomrajz

Bicikli nélküli tolvajok – Asghar Farhadi: Ghahreman / A Hero / Egy hős

2021. november 20. – írta

Asghar Farhadi ezúttal spanyol kitérő után tér vissza hazájába, hogy bebizonyítsa: az iráni film még mindig képes új árnyalatát felvillantani, és bármely európai művészfilmes irány komoly vetélytársa lenni. A hősben nem távolodik el az őt eddig annyira foglalkoztató témáktól, az emberi kapcsolatok bonyolultságát, egy család elkerülhetetlen szétesését egy felemelkedés-bukás történetére redukálja, az újhullámos irányzat reflexiójával ízesítve.

Akiket verve szeretnek a legjobban – Schwechtje Mihály: Védelem alatt

2020. november 29. – írta

A szexkereskedelem Magyarországon olyan, mint a sorozatgyilkosság a Szovjetunióban: hivatalosan nem létezik. Ugyan a statisztikákban nincsenek magyar áldozatok, a menedékhelyeken igen. Róluk és segítőikről készített dokumentumfilmet Schwechtje Mihály, amellyel el is nyerte a legjobb magyar film díját az idei Verzió  Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Hatalmi vágy és szerelmi birtoklás – Balogh Béla: Hegyek alján (1920)

2019. december 7. – írta

A Hegyek alján című filmet 1920 júliusában mutatták be a Star filmgyár kétnapos sajtóbemutatóján az Omnia moziban. A színházba járó közönségnek nem volt ismeretlen a film története, a forgatókönyv a Budapesten is bemutatott és a film készítésekor is műsoron tartott opera, a Hegyek alján librettójából készült. Ám nemcsak D’Albert operája, hanem az opera alapjául szolgáló katalán színdarab is rendkívüli népszerűségnek örvendett a századfordulón, az európai kulturális fővárosokban és a tengerentúlon egyaránt.

Gazdahon – Bong Joon-ho: Gisaengchung / Parasite / Élősködők

2019. június 12. – írta

Bong Joon-ho az első koreai rendező, aki elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, és aki elmondhatja magáról, hogy Tarantinónál is zajosabb sikert aratott filmjének közvetlenül az amerikai sztárrendező alkotását követő sajtóvetítésén. Spoilermentes kritikát kért az újságíróktól, spoilermentes kritikát kap hát.

Elveszettek – Horváth Lili: Szerdai gyerek

2015. december 3. – írta

A Szerdai gyerek, akárcsak a Veszettek, egy mélyszegénységből kitörni próbáló fiatal története. De míg az utóbbi egy zsánerbe csomagolt, fekete-fehér, negatív jövőkép, addig Horváth Lili filmje a magyar jelen hiteles lenyomata. A fókusz itt is veszetteken van – csak nem meg-, hanem el-.

Behajolni veszélyes – Nae Caranfil-portré 1.

2013. április 10. – írta

Nae Caranfil jelen pillanatban a legfontosabb élő román filmrendező. Figyelem: nem legjobbat, legnagyobbat vagy legzseniálisabbat mondtam, hanem legfontosabbat. Ez nem is egy túl merész kijelentés, hiszen épülőfélben levő életműve a legjobb és megdönthetetlen bizonyíték rá. Távol áll tőlem, hogy kötekedjem a román filmművészet veteránjaival, vagy az újhullámos ifjakkal: változó mértékben ugyan, de szeretem és tisztelem őket. A jelenkori román filmtörténetben kétségtelenül ott van Nae Caranfil – és ott vannak a többiek. 

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann