Génjeinkben a hiba – Justin Baldoni: Five Feet Apart / Két lépés távolság

2019. május 7. – írta Farkas Boglárka Angéla

Baldoni filmje egy zsebkendős tinirománc, ami fontos problémára hívhatná fel a figyelmet, ha elengedné a nyálas popslágereket és csöpögős fordulatokat.

Szegény ember Casablancája – Christian Petzold: Transit / Tranzit

2019. január 8. – írta Rácz Viktória

Politikai parabola és érzelmes melodráma is szeretne lenni, azonban hiába markol nagyot, keveset fog a Tranzit.

Szelaví? – Dan Fogelman: Life Itself / Az élet maga

2018. november 10. – írta Rakita Vivien

A Rólunk szól alkotója, Dan Fogelman mozifilmje az év legmegosztóbb romantikus drámája, ami olyan szinten játszik a néző érzelmeivel, hogy az ember nehezen dönti el: szereti vagy utálja-e Az élet magát.

Megszabadulni a fűzőtől – James Cameron: Titanic, 1997

2018. szeptember 22. – írta Pernecker Dávid

Jack csak látszólag a Titanic főszereplője. A hajó útja Rose személyiségfejlődésének útja, melynek során új emberré válik és kibújik a rázárt társadalmi ketrecből.

Elfújhatná már végre – Victor Fleming: Gone with the Wind / Elfújta a szél, 1939

2017. november 11. – írta Pernecker Dávid

Az Elfújta a szél közel nyolc évtized távlatából nézve az egyetemes filmtörténet egyik legkitartóbb öröklángjával égő morális és ideológiai szeméthegyének tűnik.

A bűntudat ötven árnyalata – François Ozon: Frantz

2017. május 18. – írta Rácz Viktória

A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.

Mert a szív lángzó szerv – Anthony Minghella: The English Patient / Az angol beteg, 1996

2017. május 6. – írta Sándor Anna

„Az árulások a háborúban gyermetegek a békeidőben elkövetett árulásainkhoz képest”* – írja a sivatagkutató Almásy László egy karácsonyi bonbon papírjára, míg a szeretőjére vár – és egyben meg is fogalmazza Az angol beteg egyik tételmondatát.

A lyukas állú első száz éve – Kirk Douglas-portré

2016. december 9. – írta Ritter György

Beleborzong az ember, hogy a több amerikai idolt is megtestesítő filmsztár, Kirk Douglas száz éves lett. A borzongás érzése abból a gondolatból fakadhat, hogy Douglas akkor született, amikor a mozi éppen még a vásári mutatványok szerepét töltötte be. Majd rácsodálkozhatott arra, ahogy a vásznat az ezüstcsillogás, a pazar kiállítás, s rajongás vette körül. Aztán tanúja volt annak is (főleg manapság), ahogy a másik, egykor lenézett szórakozási forma, a tévé átveszi ezt a szerepet, mind művészi, mind pedig látvány szempontjából. Douglas munkájának foglalata annak az érának a története, amelyben a mozi isteneket adott a nézőknek. Ő volt az egyik...

Ha Magyarországra jössz – Vranik Roland: Az állampolgár

2016. december 7. – írta Rácz Viktória

A Menedék Filmklubban mutatták be először Vranik Roland legújabb játékfilmjét, amely egy igen aktuális jelenséggel, a menekültek beilleszkedésével foglalkozik. Az állampolgár erőssége, hogy nem didaktikus módon beszél erről az érzékeny témáról, helyette egy emberi drámát mutat be, melynek főszereplői különböző élethelyzetekben próbálnak megküzdeni a bürokratikus világ nehézségeivel.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.