Kung-fu-ra hangolva – Wong Kar-wai: The Grandmaster / A nagymester

2013. szeptember 18. – írta Papp Attila Zsolt

Hat éve jelentkezett utoljára nagyjátékfilmmel Wong Kar-wai (A távolság íze ráadásul angol nyelven készült, hollywoodi szereposztással), és tizenkilenc esztendeje készítette életműve egyetlen harcművészetinek nevezhető opuszát, Az idő homokját. A hosszabb „pihenő” után úgy tűnt, visszatér ehhez a műfajhoz – akik azonban ezt várták, csalódhattak: A nagymester nem harcművészeti film, még ha elsőre annak is látszik.

Az utolsó tasmán tigris – Daniel Nettheim: The Hunter / Az orvvadász

2012. július 13. – írta Papp Attila Zsolt

Az új ausztrál filmgyártás – amely, valljuk be, nálunkfelé nem túlzottan ismert – képes meglepetéseket okozni, ezt bizonyítja a TIFF idei kiadása is, amelynek Ausztrália volt az egyik díszvendége. Az orvvadász azon független ausztrál produkciók közé tartozik, amelyek versenyképesek lehetnek a mozikat uraló hollywoodi filmdömpinggel szemben is.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 2.

2012. július 12. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto A kopár szigettel ért a csúcsra, de a továbbiakban sem adta alább, jobb filmjeinek többségét csak ezután készítette. Bár az Onibabával kezdve egyre kommerszebb munkák kerültek ki a keze alól, számos filmje értelmezhető A kopár sziget továbbgondolási kísérleteként is, amit felülmúlnia ugyan nem sikerült, de szerzőisége, ars poeticája tovább fejlődött.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 1.

2012. július 9. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto idén áprilisban a legidősebb japán rendezőként ünnepelte 100. születésnapját, majd alig egy hónappal később elhunyt. A II. világháborúban is besorozott, 49 rendezést és több mint kétszáz forgatókönyvet jegyző Sindó hét évtizedes pályáját nagyban meghatározta, hogy Hirosimában született.

Namazu evolúciója – Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 1.

2012. március 19. – írta Ritter György

A japán kaiju (vagy Daikaiju) eiga nyersfordításban szörnyfilmeket jelent. Ennek nyitánya az 1954-es Gojira volt, ami később kapta a nyugatosított Godzilla nevet. Népszerűsége életre hívta a műfaj (első) 15 éves virágzását, amelyben a fenyegető szörnyek nemcsak az emberek barátaivá, hanem gondoskodó apává is váltak. 

Kikötői tündérek – Aki Kaurismäki: Le Havre / Kikötői történet

2012. január 10. – írta Békés Bálint

A nemzetközi porond számára lényegében a finn filmet jelentő Kaurismäki ezúttal is a lecsúszott szerencsétlenek közül választja hőseit, a Kikötői történet némileg mégis újdonság a pályán, finom nyitás egy valamivel populárisabb hangvétel irányába.

A pszichoanalitikus kör háromszögesítése – David Cronenberg: A Dangerous Method / Veszélyes vágy

2011. november 30. – írta Papp Attila Zsolt

David Cronenberg törzsrajongóinak bele kell törődniük abba, hogy mesterük 2005-ben komolyan átgondolt fordulatot hajtott végre pályáján: az Erőszakos múlttal gyakorlatilag filmnyelvet váltott. És amiről sokan azt gondolták akkor, hogy egyszeri kirándulás az elbeszélő műfaji film világába, arról ma már világosan látható, hogy új pályaszakasz. Pedig a kanadai rendező legújabb filmje, a Veszélyes vágy nem is áll annyira távol az életmű fősodrától, mint gondolnánk.

Ponyvaregények és realizmus – Don Siegel-portré 1.

2010. december 17. – írta Kriston László

A San Sebastián-i Filmfesztivál idei retrospektívjének alanyát, Don Siegelt sokan Clint Eastwood star vehicle-jeinek bérmunkás rendezőjeként könyvelték el. Öt közös munkájukon túlmenően mégis sokkal több ő, mint a 70-es évek erőszakfilmjeinek gyárosa. Valós idejű történések pergő prezentálásában volt a legerősebb. Hősei mind egy-két nap alatt sodródnak a végkifejlet felé.

Hatásos optikai keveredés – Luca Guadagnino: Io sono l'amore / I Am Love / Szerelmes lettem

2010. november 24. – írta Szalay Dorottya

Luca Guadagnino és Tilda Swinton 11 évig érlelt munkájának eredményét nézni olyan, mintha egy akadémikus festményekkel megpakolt kiállítótér után az impresszionista szekcióba kapnánk meghívást. Az olasz rendező ugyanis oly könnyedén emeli ki a (már-már pejoratív jelzőként) kanonizálódó melodráma alműfaját a süllyesztőből, hogy annak oktalanul hosszúra nyújtott száműzetése csupán rövid tévútnak tetszik.

(Láz)álom luxuskivitelben – Sam Mendes: American Beauty / Amerikai szépség, 1999

2010. augusztus 6. – írta Papp Attila Zsolt

A neves brit színházrendező, Sam Mendes első nagyjátékfilmje, az Amerikai szépség 2000-ben az Akadémia legfontosabb díjait söpörte be – köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést –, pedig olyan vetélytársai akadtak, mint a Halálsoron vagy a Hatodik érzék.