Szegény Natasa – Julio Medem: Ma Ma/Mama

2016. május 3. – írta Papp Attila Zsolt

Van-e élet a halál előtt? Erre a kérdésre keresi a választ és talál ki életstratégiákat egy tragikus sorsú, erős jellemű szépasszony, egy szintén sorscsapásokkal sújtott, vallásos futball-impresszárió és egy érzelmes nőgyógyász, aki a legváratlanabb pillanatokban fakad dalra. Csak bírják a könnycsatornáink.

Cselédből anyává válni – Anna Muylaert: Que horas ela volta? / The Second Mother / A második anya

2015. július 7. – írta Petz Anna

A zömében forgatókönyvíróként tevékenykedő brazil Anna Muylaert negyedik nagyjátékfilmje, A második anya egy társadalmi érzékenységgel megfűszerezett anyamelodrámát kínál. A rendezőnő azonban a hányatatott nősorsokat könnyfakasztó pátosz helyett szerethető, helyenként kifejezetten mulatságos hangnemben tálalja.

Emberanyag – Az I. világháború „filmhősei”

2014. november 14. – írta Ritter György

Ha az I. világháborúval foglalkozó fikciós filmeket hirtelen kellene felsorolnunk, akkor olyan szerzők nevei jutnának eszünkbe, mint Kubrick (A dicsőség ösvényei, 1957), David Lean (Arábiai Lawrence, 1962) és Lewis Milestone (Nyugaton a helyzet változatlan, 1930). Közülük is csak a legutóbbi filmje készült a II. világháború előtt. Olybá tűnik, a háborús mozi zsánerének archetípusai a második világégés után és annak hatására alakultak ki, pedig pont ellenkezőleg.

Szenvedély és pénz, megint a régi nóta – Hossein Amini: The Two Faces of January / Kétarcú január

2014. július 3. – írta Papp Attila Zsolt

Akár azt a címet is adhattam volna ennek az írásnak: A régi vágású thrillerek diszkrét bája. A Kétarcú január nem akar többet mutatni, mint ami a lényege, azt viszont nagyon korrekt, profi és szerethető módon teszi. Soha rosszabb filmélményt egy fáradt nap után.

A vágy alakzatai – Alain Resnais-portré 2.

2014. június 20. – írta Gregus Zoltán

Resnais, aki a hatvanas évek elején a francia újhullám formanyelvi újításainak egyik meghatározó egyénisége volt, a hetvenes-nyolcvanas években elkezd történeteket mesélni és a fősodorba tartozó szórakoztató filmek kliséire építi történeteit. Bár a töredékes és elliptikus elbeszélésmód itt is megmarad, az időszerkesztés mégis visszatér egy hagyományosnak mondható mederbe.

Az emlékezés útvesztői – Alain Resnais-portré 1.

2014. június 19. – írta Gregus Zoltán

Ha visszatekintünk Alain Resnais hátrahagyott életművére, akkor azt találjuk, hogy ezek a filmek jelentős stilisztikai és műfaji változatosságot mutatnak a dokumentumfilmtől a fikcióig, a mentális utazástól vagy a melodrámától a sci-fi, a vígjáték vagy a musical világa felé kacsintgató alkotásokig. Mégis nehezen lehetne találni még egy olyan rendezőt, aki ennyit foglalkozott volna az idő és emlékezés kérdésével, mint ő.

Túl a műfajon – A melodráma fejlődéstörténete 4.

2014. március 8. – írta Virginás Andrea

A Filmtett háromrészes sorozatban – Néma sirámok, A weepie-k nagy korszaka, valamint Konzervatívok és újítók – foglalkozott a melodráma műfajának alakulástörténetével, 2003 március-májusa között. A szerző, Hungler Tímea, utolsóként az 1996-es Anthony Minghella-rendezést, Az angol beteget vizsgálta részletesen, és futólag említést tett az 1999-es The End of the Affair-ról is (Egy kapcsolat vége, r. Neil Jordan). Jelen áttekintés azon a ponton próbálja meg felvenni a fonalat és felvázolni azokat a tendenciákat, amelyek e sokrétű, mutációkra képes filmes műfaj legutóbbi tizenöt évét megszabni látszanak. A rendelkezésre álló források – műfajtörténeti tanulmányok, blogok és filmes portálok információi, illetve maguk a kategóriába sorolódó filmek – alapján többféle vázlat is elképzelhető az 1999-2013 közötti „melodrámás" időszakról.

„Keserű könnyek”-kel folytatódik az Apertúra könyvsorozata

2014. február 27. – írta a szerk.

Stőhr Lóránt Keserű könnyek. A melodráma a modernitáson túl című kötete az Apertúra Könyvek következő darabja.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 2.

2013. november 4. – írta Kovács Patrik

Az Országúton sikerét követően Fellini még egyszer visszatér a melodrámai szerkesztésmódhoz (Cabiria éjszakái), majd Az édes élettel végleg maga mögött hagyja a poszt-neorealizmust. Az édes élet és a Nyolc és fél modernista mesterré avatják a rendezőt, aki karrierjének csúcsára jut.

Kung-fu-ra hangolva – Wong Kar-wai: The Grandmaster / A nagymester

2013. szeptember 18. – írta Papp Attila Zsolt

Hat éve jelentkezett utoljára nagyjátékfilmmel Wong Kar-wai (A távolság íze ráadásul angol nyelven készült, hollywoodi szereposztással), és tizenkilenc esztendeje készítette életműve egyetlen harcművészetinek nevezhető opuszát, Az idő homokját. A hosszabb „pihenő” után úgy tűnt, visszatér ehhez a műfajhoz – akik azonban ezt várták, csalódhattak: A nagymester nem harcművészeti film, még ha elsőre annak is látszik.