Ami apámból maradt – Viggo Mortensen: Falling / Zuhanás

2021. augusztus 2. – írta Farkas Boglárka Angéla

Viggo Mortensen rendezői debütálása, a Zuhanás, a tavalyi Sundance fesztivál térképén jelent meg és az idei TIFF jóvoltából végre hozzánk is eljutott. A demenciát, az apa-fiú dinamikát és az elfogadás nehézkes folyamatát egyszerre tematizálni akaró Zuhanás azonban nagyot koppan, amikor földet ér.

„Bonyolult itt minden…” – Krasznahorkai Balázs: Hasadék

2021. június 26. – írta Ferenczi Szilárd

A családi ügyek rém összekuszálódnak Krasznahorkai Balázs filmjében: három férficsaládtag és egy bűnözőbanda állítja fel a kezdetben megoldhatatlannak tűnő kusza kapcsolati katyvaszt. A Hasadék a magyar filmtörténet azon kevés szereplős, akció-thrilleri beütésekkel felpörgetett drámái közé tartozik, amelyek erdélyi helyszínt használnak.

A fikció felszabadít – Interjú Visky Ábellel, a Mesék a zárkából rendezőjével

2020. augusztus 5. – írta Zsizsmann Erika

Visky Ábel első egészestés dokumentumfilmjében egyszerre két nagyon érzékeny szereplőkategóriával dolgozott: börtönbüntetésüket töltőkkel és hátrahagyott gyerekeikkel. Arra volt kíváncsi, hogy a mese és a film nyelve közelebb hozhatja-e egymáshoz a szétszakított családtagokat. A Mesék a zárkából a biarritzi FIPADOC és a torontói HotDocs után a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) is bemutatkozik, a Kolozsvárról indult filmrendező ennek kapcsán beszélt arról, hogy hogyan jutott el a merész koncepciótól a kész filmig.

Újrateremtés – Miloš Forman-napló I.

2020. április 13. – írta Jakab-Benke Nándor

Sorozatban közölt, rendhagyó, szubjektív portré a két éve elhunyt cseh rendezőről.

Apa csak egy van – Ant Timpson: Come to Daddy

2020. február 29. – írta Pernecker Dávid

A Come to Daddy önfeledten és öntörvényűen élteti a kedélyesen provokatív eszképizmust. Mindezt ráadásul szívvel és aggyal teszi. Máshogy nem is működne.

Macsó kisfiúk és éretlen férfiak – Maszkulinitás Taika Waititi filmjeiben

2020. február 15. – írta Rácz Viktória

Taika Waititi új-zélandi független filmesként kezdte a karrierjét, az utóbbi pár évben pedig kapós hollywoodi rendezővé vált. Forgatott már végtelen erdőségben, wellingtoni vámpírkúriában és náci Németországban játszódó filmet is; változatos történeteit a humor mellett a macsó férfiképen való viccelődés köti össze.

Balett-táncos a sötétben – Icíar Bollaín: Yuli / Út a királyi operába

2019. augusztus 21. – írta Tóth Menyhért

Carlos Acosta, kubai származású balett-táncos még csak a negyvenhatodikat töltötte be idén, életéről viszont máris film készült. Adódik tehát a kérdés, vajon érdemes-e mozgóképes emléket állítani egy olyan művésznek, aki egyelőre alig jutott túl élete derekán. A kérdés végén lévő kérdőjel pedig egyre növekszik, ahogy az Út a királyi operába című filmet nézzük…

„Akinek füle van, hallja meg!” – Pálfi György: Az Úr hangja

2018. december 19. – írta Kecskés Tamás Hunor

Az Úr hangja csupán részben következik a rendező, Pálfi György eddigi munkásságából, amely a műfajiságot kiforgató töredékek segítségével találta meg jelenségek közös többszörösét. Az új film is egyszerre több minden: felforgatott családtörténet, egzisztencialista sci-fi, mániákus nyomozás és felszabadító látomások színtere, ahol idők, terek és műfajok szólamai találkoznak. Pálfi sokat vár a nézőitől, de még többet ad cserébe, mert ami igazán érdekli, az az ismeretlennel történő találkozás csendje utáni beszéd. Az Úr hangja egyszerre esemény a rendező életművében, a magyar és az egyetemes filmtörténetben egyaránt.

Téli rege a vén Dáciában – Cristi Iftime: Marița

2017. december 5. – írta Ferenczi Szilárd

Marița egy autó. Izé, egész pontosan egy fehér 1300-as Dacia, aki sokat látott már és akihez Sandu, azaz Bubu még erősen ragaszkodik. Bubu ragaszkodása teljesen érthető, Marițával nem csak az országot járta be keresztül-kasul, de benne ülve férkőzött egész közel számos női szívhez és ugyanannyi női bugyihoz. Bubu ugyanis egy szabályos vidéki román Don Juan.

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

2017. november 25. – írta Ferenczi Szilárd

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.