Rendszerváltás, cseh módra – Jan Sverák: Kolya / Kolja, 1996

2010. február 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Talán egyik országban sem született annyi zseniális, a kommunista rezsim által betiltott film, mint Csehszlovákiában¹, így utólag hihetetlen, hogy ezek egyáltalán elkészülhettek és a megsemmisülés helyett egy fiókban csücsültek felszabadításukig. A rendszer nem volt kedves a Cseh Újhullámhoz, ehhez képest a váltás után mindössze 6 évvel készült Kolja egész szépen mesél az ottani átkos végéről.

Apák és fiúk – Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt

2009. szeptember 15. – írta Jankovics Márton

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nem hagy maradandó nyomot a nézőben, pedig összességében szerethető kis mozi. Fő gyengesége, hogy az ügyesen megírt dialógusok ellenére is túlzottan steril, sablonos marad. A Rózsaszín sajt tehát – címét meghazudtolva – színtelen, szagtalan, de amíg a szánkban tartjuk, egész kellemes íze van.

Beavatás egy férfiasan embertelen világba – Andrej Zvjagincev: Vozvrashchenie / Visszatérés

2005. február 15. – írta Ilyés István (Iván)

Andrej Zvjagincsev debütáló filmje a 2003-as velencei filmfesztivál több díját is elnyerte. A filmfesztivál zsűrije a Visszatérés című filmnek ítélte az Arany Oroszlán-szobrot és a legjobb elsőfilmnek járó Luigi De Laurentiis-díjat. (Később az Európai Filmakadémia Fassbinder-díját is elnyerte a film.) A fiatal rendező sikere pedig annál is értékesebb, mivel első filmért ritkán osztanak fődíjat. Velencében utoljára 1994-ben történt hasonló, amikor az Eső előtt című első játékfilmjéért díjazták a macedón Milko Mancsevszkit.

Az apa mítosza – Asif Kapadia: The Warrior / A harcos

2003. szeptember 15. – írta Vincze Teréz

A nemzetközi filmáramlásban is érzékelhető az a trend, melyet a zenei életben a világzenék rendkívüli népszerűsége jelez. Fedezzük fel távoli kultúrák gondolkodásmódját, találjuk meg bennük azt a spiritualitást, amit a nyugati kultúrából egyre inkább kiveszni látunk, s alakítsuk át mindezt a nyugatiak által is fogyaszthatóvá. Az egyszerűségben, a letisztultságban megmutatkozó spiritualitás és transzcendencia képviseli a fő vonzerőt, a keleti vallásokat és művészetet oly misztikusan átható meditatív jelleg. Vagy legalábbis ilyennek látjuk, ilyennek szeretnénk látni mi, nyugatiak, a keleti kultúrát.