A mosoly titok maradt – a katedra ura még mindig Williams – Mike Newell: Mona Lisa Smile / Mona Lisa mosolya

2004. március 15. – írta Sándor Anna

Az olyan filmekkel, mint a Mona Lisa mosolya az a legnagyobb baj, hogy nemhogy túllépni nem tudnak a nagy elődön, de újat hozni is képtelenek a Holt költők társaságához képest. Hiába készülnek a lelkes másolatok vagy variációk, a műfajteremtő darab még mindig a ranglista élén áll. Messze a többitől. Az új versenyző esetében pedig ismét szinte a megszólalásig hasonlóak a konfliktusok, a karakterek és a történet is.

Az európai rezervátum 2/1. – Nyugat-európai rendezők az álomgyárban

2003. május 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Ha Amerika a népek, akkor Hollywood a rendezők olvasztótégelye. Van, akit a becsvágy, a szűkebb hazájában tapasztalt érdektelenség hajt az álomgyár felé, és olyan is van, akit a diktatúrák, totalitárius rendszerek, világháborúk űztek a béke és alkotói szabadság földjére. Voltaképpen mindegy: néhány év, és Hollywood bedarálja a friss energiákkal érkező reménységeket, s az embert (tehetséget) próbára tevő gépezetben csak kevesen maradnak talpon, azaz őrzik meg sajátos hangvételüket. A közönségsikernek és filmnek ugyanis ára van, és ezt a legtöbben kénytelen-kelletlen meg is fizetik. Összeállításunk első részében a Nyugat-Európából érkező rendezőket vettük górcső alá.

Férjek és eleségek – Stephen Daldry: The Hours / Az órák

2003. április 16. – írta Csillag Marci

A szépirodalmi ihletéssel kacérkodó hollywoodi produkciók szép kiállítás és sztárok nélkül még a videó-forgalmazást sem érnék meg, nemhogy az Oscar-jelölést. Ezen igényes közönségfilmek a történet jelentésrétegeit a közérthetőség kedvéért az adaptáció egyes lépcsőiként, térben és időben látványosan elkülönítve vezetik fel, hogy az esetleges átfedések és kapcsolatok minél hangsúlyosabbak legyenek. Az órák mintapéldánya ennek a népkonyhai fogásnak, a Billy Elliot rendezője pedig nem két marokra fogja, hanem finoman veszi kezébe a fakanalat, akár egy tollat.

Hullámvasút Soderbergh módra – Steven Soderberghről

2003. március 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Akár egy kiadós szappanoperában is megtörténhetett volna. Miután filmtörténeti kuriózumként – 1939-ben esett meg utoljára – saját magával kelt birokra a legjobb rendező és a legjobb film Oscar-kategóriákban, és emiatt joggal ünnepelhették Hollywood megmentőjeként, újfent megízlelte a bukás ízét. Legújabb alkotásait hűvösen fogadta a tengerentúli közönség, sőt, Szemből telibe című produkcióját a velencei filmfesztiválon egyenesen kifütyülték. Steven Soderbergh persze nem az a fajta, aki könnyen feladná, már csak azért sem, mert sosem volt az álomgyár elkötelezett iparosa. Amolyan óvatos különc, aki azért érti és beszéli a többség nyelvét.

Független filmtől a forgatókönyv-doktorig – Néhány észak-amerikai filmes szaklapról

2003. január 15. – írta Zágoni Balázs

Amerikában a filmes lapok terén is két pólus létezik, akárcsak a filmkészítésben: Hollywood és New York. Ezen a tengelyen helyezkedik el a bulvárlapok és a szaklapok széles skálája. Ha a legmagasabb igényű művészi vagy szaklapot vesszük is kézbe, azonnal világossá válik: Amerikába a film nemcsak a hetedik művészet, hanem a második iparág is egyben.

A viszontlátás búja és öröme – Sorozatok, előzmények és folytatások

2002. november 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Hányszor éreztük úgy egy jó könyv vagy film után, hogy képtelenek vagyunk megválni hőseinktől, hogy a történet itt nem érhet véget. Képzeletünkben számtalan kalandot forgattunk le velük csak azért, hogy életben tartsuk őket, amíg újra meg nem jelentek a lapokon vagy a vásznon. S cseppet sem zavart, hogy képzelgéseink voltaképpen az eredetitől alig eltérő variációk csupán. A szereplők családtagokká, közeli rokonokká váltak, akikkel mindenképpen tartani kell a kapcsolatot.

A legkisebb királyfi visszavág, avagy: felnőtt férfiak gumiharisnyában?! – Képregények és képregényfilmek

2002. szeptember 15. – írta Galambos Attila

A maszkos hősökről szóló képregényfilmek rendszerint megmaradnak a biztonságos bugyutizmusnál, fenntartva a látszatot, hogy a képregényműfaj is ezen a szinten vegetál, amit a leginkább azok tudnának megcáfolni, akik valaha is olvasták ezeknek a filmeknek a képregényelőzményét.

Ahol egy Nappal több kel fel reggelenként – Iain Softley: K-PAX / A belső bolygó

2002. június 15. – írta Vári Valentin

A New York-i Grand Central Station eléggé nagy és forgalmas ahhoz, hogy ne tűnjön fel, ha valaki egyszerűen a semmiből jelenik meg. Protnak (Kevin Spacey), az ártatlan mosolyú, emberalkatú földönkívülinek mégis sikerül az első percben a rendőrség kezére kerülnie, hamarosan pedig idegszanatóriumba viszik.

Filmtörténet tizennégy részben (XIV.) – Új-Hollywood négy évtizede

2002. május 15. – írta Nevelős Zoltán

Hollywoodot a XX. század első évtizedeiben bevándorlók és szerencselovagok tették naggyá, akik a filmkészítés fortélyait munka közben sajátították el, gyakran kifutófiúként kezdve járták végig a ranglétrát a rendezői vagy produceri csúcsokig. Sokan közülük nemcsak a filmtudományokban nem voltak felső fokon iskolázottak – igaz, ezt a tantárgyat akkoriban még sehol sem oktatták.

A hatalom logikája és retorikája – Stanley Kubrick: Acéllövedék / Full Metal Jacket

2002. április 15. – írta Győri Zsolt

A „politikai állam”, illetve a „civil társadalom” fogalmakkal jellemezhető jelenség milyen stratégiákkal fogalmazza újra önmagát mindazon tartalmakban és funkciókban, melyekből áll és melyek legitimitását biztosítják? A hatalom öndefiníciós kísérletei Stanley Kubrick Acéllövedék című filmjében.