A főbűnöző – David Fincher-portré 2.

2009. március 16. – írta Ritter György

Polgárpukkasztó, abszurd szatírája, a Harcosok klubja után David Fincher három évig nem forgatott. A gyors és sok helyszínes doppelgänger-thriller után most egy, a saját stílusához képest is hagyományosabb, egy légtérre koncentráló domestic-thrillerbe fogott Jodie Foster főszereplésével. Ez lett a Pánikszoba.

A főbűnöző – David Fincher-portré 1.

2009. március 13. – írta Ritter György

A 90-es évek megannyi posztmodern műfajújításából a thriller sem maradhatott ki. Ébredése egy olyan autodidakta filmes nevéhez is köthető, aki átgondoltan, biztos kézzel és robbanó sikerrel tudta a neonoir hangulatát színes celluloidszalagra adaptálni. Ő David Fincher.

A Fehér Ház (h)arcai – Amerikai elnökök az álomgyárban

2009. március 2. – írta Papp Attila Zsolt

Bizonyára a nagyvárosi legendák körébe tartozik, mégis bájosan vicces az anekdota, miszerint állítólag vannak olyan amerikai fiatalok, akik a tavalyi elnökválasztásokat követően meglepődve vették tudomásul, hogy Barack Hussein Obama az Amerikai Egyesült Államok első színesbőrű elnöke: ők ugyanis azt gondolták, hogy Morgan Freeman volt az, hiszen látták a tévében.

Ez nem a Grimm testvérek legszebb meséje – Hal Hartley: Fay Grim

2009. január 20. – írta Ferenczi Szilárd

Úgy tűnik, a foytatás kényszere nem csak a fővonalbeli, elsősorban az anyagiaktól vezérelt amerikai produkciókat tereli az eredetiség elveszejtésének mezsgyéire: bizonyítottan intelligensebb függetlenek is elkalandozhatnak a filmes öngyilkosság tévútjára.

Ha a gépezet beindul... – Jay Roach: Recount / Újraszámlálás

2008. december 24. – írta Fodor Kata

Az amerikai választásoknak megágyazó demokrata „propagandafilm” hozzánk csak Barack Obama győzelmi mámora után ért el, egy kis történelemóra azonban sosem árt. A cselekmény szédületes tempóban száguld előre, nagyjából annyi mondatot hallunk egymásra torlódni, mint egy átlagos Szívek szállodája-epizódban, csak itt minden „élesben” megy.

A légikísértő – Légikatasztrófa-film a 9/11 előtt és után

2008. szeptember 17. – írta Zágoni Balázs

Sokat változott 10 év alatt a világ. Az oroszok újabban nem barátkoznak az amerikaiakkal, az utóbbiak nem tartanak sajtótájékoztatót Moszkvában és tudják, hogy a terroristák az utasszállító gépeket kedvelik. Greengrass United 93-ja mondhatni visszahoz a földre a légiterrorizmus kérdésében. Petersen akció-thrillere és Greengrass doku-drámája a mérleg két serpenyőjében.

Az Airport jelenség – A 70-es évek repülős katasztrófafilmjei

2008. július 29. – írta Zágoni Balázs

1962. május 22-én Thomas Doty elköveti a polgári repülés történetének első pokolgépes merényletét. Az ennek nyomán íródott Airport című regénnyel 1968-ban a reptéri regények népszerű műfaja születik meg. Az Airport mozival pedig új filmes műfaj jelenik meg a hetvenes évek hollywoodi egén: a klasszikus katasztrófafilm.

A rózsa az rózsa az rózsa – Francis Ford Coppola: Youth without Youth / Csalóka ifjúság

2008. május 6. – írta Virginás Andrea

Francis Ford Coppolát, a kedves disznószemű filmtörténeti kolosszust a Keresztapa-trilógiát és az Apokalipszis mostot követően az utóbbi két-három évtizedben inkább producerként ismertük. Most, a hetedik ikszen túl egy olyan, román vonatkozásokban bővelkedő filmet rendezett, mely sajnos több szempontból is problematikus.

A nevetséges Mr. Codytól az Aviátorig

2008. március 27. – írta Zágoni Balázs

A filmipar megelőzte a repülőipart. Az előny a századelőn még csak néhány esztendő, aztán a mozi „elhúz” a repülés mellett, hiszen legalább 70 évre volt szükség ahhoz, hogy ez utóbbi is a széles tömegek számára elérhető legyen. Ez idő alatt született valaki, aki ugyanolyan megszállott módon akart nagyon jó filmet csinálni, mint nagyon jó repülőt építeni. Ő Howard Hughes.

Földön, filmen, levegőben

2008. március 13. – írta Zágoni Balázs

A repülés mindenkié – hirdeti egy közismert fapados légitársaság szlogenje. Ez így igaz, a kérdés csak az, hogy ki mit ért ezalatt? Azt, hogy hitelkártyájával fizet egy fapados légitársaság honlapján, kitaxizik a reptérre, és hamarosan úticéljánál terem? Vagy azt, hogy át akar élni valamit a repülés – a szó szoros és átvitt értelmében is – felemelő és félelmetes voltából?