A repülés mindenkié – hirdeti egy közismert fapados légitársaság szlogenje. Ez így igaz, a kérdés csak az, hogy ki mit ért ezalatt? Azt, hogy hitelkártyájával fizet egy fapados légitársaság honlapján, kitaxizik a reptérre, és hamarosan úticéljánál terem? Vagy azt, hogy át akar élni valamit a repülés – a szó szoros és átvitt értelmében is – felemelő és félelmetes voltából?
A Földön, filmen, levegőben című, most induló dossziénkban az utóbbiról lesz szó. Olyan játék- és dokumentumfilmekről, tévésorozatokról és számítógépes szimulátorokról írunk, amelyek mind a repülés élménye körül forognak.
„Airport”-ok, pilóták és elnökök
A repülés és a film közös úttörőinek bemutatása után felboncoljuk a négy „airport”-filmet Joe Patroni kapitány (George Kennedy) főszereplésével, melynek minden egyes darabja messzebbre merészkedik az elvileg bárki által átélhető légi tragédiák filmre álmodásában. Ezek a hetvenes években megjelent „civil aviation” katasztrófafilmek akkor készülnek és aratnak nagy sikereket, amikor a repülés megszűnik kuriózum lenni és a zsúfolt repülőterek a mindennapok részévé vállnak nemcsak az Egyesület Államokban, hanem a föld legtöbb részén. Hőseik pilóták, légi kísérőik és reptéri dolgozók, akik életüket is kockáztatják az utasok biztonsága érdekében. Egy témáról persze nem lehet büntetlenül akárhány bőrt lehúzni, ezért alig egy évvel a negyedik film (The Concorde… Airport '79) után Jim Abrahams és David Zucker 1980-ban az „airport”-ok a paródiáját is leforgatja Airplane! címmel.
A filmbeli légi terrorizmus is sokat „fejlődik” harminc év alatt. Hol vannak már a hetvenes évek labilis pszichikumú merénylői, akik házilag gyártott, kis robbanós bőröndjeikkel, remegő kézzel próbálják meg a levegőbe repíteni az Atlanti-óceán fölött a Boeing 737-eseket csak azért, hogy éhező családjuk egy kis biztosítási pénzhez jusson? A közel harminc évvel később készült Az elnök különgépében már vérprofi kazah nacionalista terroristák térítik el az Air Force One-t, az amerikai elnök különgépét, túszul ejtve az elnököt és családját is. (Harrison Ford alias Marshall elnök filmbeli beszéde megér egy misét. Mintha a szeptember 11. után külügyi témában írt amerikai elnöki beszédeket mind ebből a filmből ihlették volna…) A dossziéban arra is kitérünk, hogy miként változtatja meg ezt az alműfajt 2001. szeptember 11. és konkrétan a United 93-as járat esete.
Ember a toronyban, gyermek a pilótaszékben
A kilencvenes években olyan filmek kerülnek a mozikba, amelyek nem a pilótáknak vagy a stewardesseknek, de még csak nem is a terroristáknak állítanak szobrot. Ezeknek a filmeknek a hősei a légiirányítók, akik – mint az egyik filmből kiderül – egyetlen nap alatt több emberi életért felelnek, mint egy sebész főorvos egész életében. Ebben a műfajban is található kőkemény dráma (Pánik az irányítótoronyban, 1998) és sztárokat felvonultató vígjáték (Vakrepülés, 1999) egyaránt. A repülős filmek természetesen a fiatalabbakat sem kímélik. James Becket Kölyökpilótája (2005) Jordan Garrett-tel a főszerepben a nyolc-tízéves korosztályt célozza meg. A fiam háromszor nézte meg, azóta pilóta akar lenni, komolyan készül, és rossz néven veszi, ha valaki összetéveszti a fékszárnyakat a csűrőlapokkal.
A National Geografic és a repülős mozi
Nem csupán játékfilmek foglalkoznak a repülés magasságaival és mélységeivel. A nagy televíziós társaságok közül elsőként a National Geographic kapott rá a repülésről szóló dokumentumfilmek ízére. Azonban a favágó dramaturgiára, de jó suspens-adagolásra épített igen népszerű Légikatasztrófák című televíziós dokumentumfilm-sorozat csak az érem egyik oldala. Vannak sokkal békésebb dokumentumfilmek is, amelyek a profi balesetmentes repülés avagy a repülőtéri élet kulisszái mögé nyújtanak betekintést. Éppen magyar alkotók kezdtek el egy ilyen ismeretterjesztő filmsorozatot, melyet szintén bemutatunk az új dossziéban.
Nemcsak a repülőgép lehet a moziban, hanem a mozi is a repülőben. A Földön, filmen, levegőben dosszié azzal a biznisszel is foglalkozik, amelyet az interkontinentális járatokon vetített filmcsomagok jelentenek. Az elmúlt évtizedekben működött egy íratlan törvény, amely kimondta, hogy légi katasztrófáról szóló filmet a repülőgépeken nem lehet vetíteni. Meglepő módon éppen szeptember 11. után tört meg a jég és tűnik úgy, hogy ez az íratlan törvény is felülíródik.
A Flight Simulator és a virtuális légitársaság
A korábban említett Kölyökpilótában elhangzik egy mondat, miszerint nem reménytelen Ricky kísérlete, hogy a földre tegye a Boeing 747-est, amit egy felelős (?) szakember is megerősít: „hisz ez tényleg olyan, mint a Flight Simulator”. Mint a micsoda? A Microsoft által kifejlesztett immár tizedik generációs Flight Simulatorról nevű őrületről van szó, ami több tízezer felnőtt és gyerek estéit teszi manapság izgalmasabbá. Különböző gyártók dolgoznak minél élethűebb konzolokon, bot- és szarvkormányokon, programozók és lelkes amatőrök fejlesztik a nagy programba beépülő „add on” programokat, melyek újabb és újabb földrajzi egységeket, városokat, repülőtereket adnak hozzá a szimulátorhoz úgy, hogy lehetőleg a megszólalásig hasonlítsanak az igazi Ferihegyre, vagy éppen a szamosfalvi vagy vidrátszegi repülőtérre. És ha ez nem volna elég, virtuális légitársaságok működnek – a Malévnek is van ilyen – amelyek járatait menetrend szerint „repülhetik” a levegő önjelölt lovagjai, akiket tapasztalt légiirányítók segítenek szintén otthoni számítógépeik mellől. A Flight Simulator nem játék – hirdeti minden egyes szoftverismertető. Való igaz, és akkor még az internetről letölthető, negyedóránként frissülő időjárási adatokról nem is beszéltünk…
(A dosszié első cikke a jövő héten jelenik meg.)
