Létrejöhet-e család a társadalom peremén egy lopott csecsemőből, egy csellengő lányból és egy értelmi sérült fiúból? Csuja László különös hangulatú filmje, a Virágvölgy valószerű válaszokat ad az első pillantásra valószerűtlen kérdésre.

Mintha a Bonnie és Clyde, a Szerdai gyerek és a Tiszta szívvel keveredne Csuja László Karlovy Vary-ban díjazott elsőfilmjében, a Virágvölgyben. Bianka és Laci története a játék és a bűncselekmény határán táncol, magával ragadó lendületük és ámokfutásuk mögött pedig komoly kérdéseket kerülget. Képes-e felelősséget vállalni egy kisbaba iránt egy nincstelen lány, akinek minden mindegy, és egy gyámság alatt álló fiú, akit másodrendű emberként kezelnek? Akárcsak Csuja korábbi rövidfilmjei, A dugulás vagy a Foszfor, a Virágvölgy is szellemileg, lelkileg vagy fizikailag sérült emberek önállóságra törekvését, kitörési kísérleteit mutatja be. Hangot ad olyanoknak, akik ritkán hallhatóak, érzékenyen tolmácsolja sikereiket és kudarcaikat.

Játék és valóság, szabadság és nincstelenség ütközik egymással a filmben, Csuja pedig hiába szimpatizál a hőseivel, ez nem vakítja el az objektivitását. A Virágvölgy nem titkolja, hogy a terhelt múltú Bianka és a bizonytalan jelenű Laci valószerűtlen, ad hoc párosa hosszútávon aligha életképes. A film dinamizmusát éppen az adja, hogy a két főszereplő vesszőfutása sosem juthat nyugvópontra; egy-egy önfeledt pillanat között (mint például az Ocho Macho dalával tökéletesen alátámasztott karaoke-est) folyamatosan újabb kérdésekkel és kihívásokkal szembesülnek. Mi tart össze két ennyire különböző embert? Elég-e ha találnak maguknak valami fontosabbat, mint az anyagi javak? Meddig fenntartható a vakáció a felnőttségbe? A Virágvölgy remek dramaturgiai megoldása, hogy finom fókuszváltásokkal a két karaktert külön-külön is megismerhetjük – így mindkét oldalról láthatóvá válnak azok a folyamatok, ahogyan a maguk számára is váratlan helyzetet igyekeznek feldolgozni.

Ezzel párhuzamosan a Virágvölgy azt is érzékletesen bemutatja, hogy a társadalom peremén álló két fiatal környezete hogyan reagál, amikor egy kisbaba érkezik közéjük. Megértőek? Elutasítóak? Segítőkészek? Befogadóak? Bianka és Laci ideig-óráig képes a törvények felett állni (a gyereklopás is igazolást nyer), ám – és ilyenkor vált realistára a film – a külvilág előbb-utóbb betüremkedik a maguk teremtette idillbe. A szokatlan trió addig képes fennmaradni, ameddig hozzájuk hasonló, szürkezónában mozgó alakok között élhet a társadalom számára láthatatlan helyeken (munkásszálló, kemping), de amint segítséget kell kérniük a beljebb élőktől (vállalkozók, orvos), bajba kerülnek.

A Virágvölgyből az derül ki, hogy egy ilyen formabontó módon létrejött családnak nincs helye a társadalomban, de ettől függetlenül is életképtelennek bizonyul ez a hirtelen jött családkoncepció. A film ugyanakkor nem elégszik meg egy ennyire direkt üzenettel, hiszen szimpatikusnak mutatja be a hőseit, miközben világossá teszi a gyengeségeiket is – mindezzel pedig inkább azt sugallja, hogy a hiba mélyebben van. A társadalom képtelen befogadni két kívülállót és tisztességes életet biztosítani nekik és a kislányuknak – Bianka és Laci nagysága viszont éppen abban áll, hogy ezt ők maguk is belátják.

A Virágvölgy két erős karakterre épül, mégis inkább hangulatfilm: az ő sajátos realitású anti-kalandjaikat követjük nyomon, ahol minden szituáció kicsit más kifutást kap, mint várnánk. Hol a rögvalóság, hol a groteszk, hol a líraiság, hol a mágia dominál – ettől a különös hangulati elegytől lesz igazán erős a film. (És ezért kevésbé zavaróak a homályos pontjai, mint például Laci zűrös ügylete vagy Bianka múltja.) Ezt a sokféleséget hűen tükrözik Vass Gergely operatőr mesés képei, amelyek szükség esetén még egy munkásszállót is képesek lágy színekbe vonni.

Ettől a különös minőségtől elválaszthatatlan a tény, hogy a két főszerepet (pontosabban szinte az összes szerepet) nem hivatásos színészek játsszák: a saját nevén szereplő Réti László speciális olimpiai bajnok és Berényi Bianka „instagramsztár” ennek ellenére hiteles. Ahogyan a jól elkapott mellékszereplőkről, róluk is elfogadható, hogy ők egyszerűen ilyenek – nehezen bekategorizálhatóak, de a kívülállásuk vonzó. Azaz elegendő, ha önmagukat adják, ez pedig nagy diadal egy amatőr szereplőket felvonultató filmtől. Ezzel párhuzamosan ugyancsak fontos hangulatteremtő eszköz, hogy Csuja kissé időn és téren kívül emelte a történetet, mégis meghagyta a jellegzetesen közép-európai hangvételét. Ez pedig ideális fesztiválfilmmé teszi a Virágvölgyet, ezt láthatta meg benne a Karlovy Vary-i zsűri is: magyarsága nem taszítja provincializmusba, hanem izgalmas ízt ad neki.