Úgy tűnik 2000 a sikeres filmek ötlettelen folytatásának éve. A Nutty Professor 2. és a Book of Shadows: Blair Witch 2. című produkciókhoz hasonlóan a 102 kiskutya is kizárólag azért készült el, mert a 101 kiskutya kasszasiker volt. A Walt Disney vetett egy pillantást az 1996-os bevételekre, és az ott látottak (130 millió dollár) elegendő érvnek bizonyultak a folytatás elkészítéséhez.

A film minden hét év fölötti nézője személyes sértésnek tekintheti a sztorivezetést, amely hűen követi az öt évvel ezelőtti vonalat: minél több elemet átmenteni az eredeti 1961-es animációs filmből, majd kicsit felturmixolva a ma rendelkezésre álló technikai eszközökkel felönteni a vászonra. Ezeket figyelembe véve, akik látták a 101 kiskutya bármelyik változatát nem kapnak semmi újat a mostani résztől.

A történet elején Cruella De Vil-t (Szörnyella de Frász) dr. Pavlov elmegyógyintézet-börtönében találjuk, ahol aláveti magát az orvos rehabilitációs programjának, amelynek eredményeként a kutyák látványa túlcsorduló kedvességgel tölti el. Csakhogy, mint az lenni szokott, van egy kis bibi, a Big Ben toronyóra harangjának megcsendülésekor minden visszatér régi medrébe. Cruella ismét dalmátkutyabőr-kabátot akar magának, de ez alkalommal kapucnisat, ezért 102 kiskutyára van szüksége.

Bonyolítja a történetet, hogy jogi felügyelőjének, Chloénak is van három kölyökkutyája, amelyek közül az egyik enyhén frusztrált. Komplexusai abból fakadnak, hogy nincs egy fia pötty sem a testén. A film másik pozitív szereplőcsoportjával egy fiatal állatbarát, Kevin kutyamenhelyén találkozunk. Itt uralja a szárazföldet és a légteret a 102 kiskutya legpofásabb szereplője, James, a rottweiler, aki papagáj testbe rejtőzött. Most, hogy tudjuk a felállást nem nehéz kitalálni, hogy Chloe, Kevin és falkájuk feladata megakadályozni De Vil kisasszonyt ördögi tervének kivitelezésében.

Valószínűnek tartom, hogy még az állatbarát gyerkőcök is kissé kiábrándultan hagyják el a mozitermet, mert nem a négylábúak az igazi főszereplők. A 101 kiskutya bemutatása után jelentősen megugrott a dalmátkutyák iránti kereset, hogy aztán alig pár hónappal később, a lelkesedés megszűntével százszámra zavarják utcára vagy altassák el őket. Az állatvédő szervezetek támadásainak kitett Disney ez alkalommal tett egy vérszegény próbálkozást a józan ész megőrzésére, amikor a film végén, a stáblista után figyelmezteti a szülőket, hogy csak akkor engedjenek gyerekeik követelésének, ha hajlandók hosszú távon gondoskodni négylábú családtagjukról.

Megmagyarázhatatlan számomra az is, hogy Gérerd Depardieu miért vállalta el Le Pelt hálátlan szerepét. Mindent összevetve ugyanis epizódszerepéért, vicces angol kiejtéséért és a lehetetlen kosztümökért, amelyekben feszít, szinte semmi sem kárpótolja.