Kicsi a nyúl, de erős, okos, bátor és ellenállhatatlan. Főleg, ha nem is egy hétköznapi példányról, hanem Beatrix Potter legismertebb karakteréről, Nyúl Péterről van szó.
Az angol író és illusztrátor klasszikus meséjének Will Gluck (Könnyű nőcske / Easy A) által rendezett moziváltozata sok tekintetben eltér az eredetitől – de főként stílusában más és egyben mai; a több mint száz év a kék kabátos, de nadrág nélküli tapsifüles (és társai) attitűdjére is rányomta a bélyegét. Nemcsak Nyúl Péter (hangja: James Corden), hanem egyik állat sem elégszik már meg az antropomorfizálással, mind egyéniségek akarnak lenni és valamiben különbözni a többiektől. Így aztán a film alkotócsapata nemcsak a korszerű számítógépes animációra és vizuális effektek használatára fektetett nagy hangsúlyt, hanem a jellemek felépítésére is.
Az animációs figurákat és élő szereplőket ötvöző vegyes technikával készült filmben a nyuszicsalád és a McGregorok zöldségeskertért folyó örökös harcának vagyunk szemtanúi, s bár az eredeti történet a film expozíciójára korlátozódik, hiába viszi el a „csupa lámpa fagyiskocsi” a szívinfarktust kapott öreg McGregort, mert nemsokára megjelenik a Harrod’s játékboltból kirúgott, mániákusan rendszerető és perfekcionista unokaöcs, Thomas (Domhnall Gleeson), akinek eltökélt szándéka, hogy mihamarabb megszabaduljon a véletlenül megörökölt vidéki háztól – és egyúttal hívatlan lakóitól is.
A tulajdonosváltás között szerencsére még van idő egy állati bulit csapni a kertben és a házban is, ahová nemcsak Péter testvéreinek – a hármasikrek Tapsinak, Fülesnek és Pamacsnak –, valamint unokatestvérüknek, Benjáminnak állt nyitva a kapu és ajtó, hanem a környéken élő összes többi állatnak is, beleértve az (ál)fogyókúrázó malacot, a partiarc rókát, a beállt szarvast és a napfelkeltén minden reggel kibukó kakast.
A londoni „őshonos”, a természetre folyamatosan rácsodálkozó ifjabb McGregornak van némi előnye idős rokonához képest, ami többnyire korából adódik, azt viszont nemcsak ő, hanem mi sem tudjuk elképzelni előre, hogy a pajkos nyulak mi mindenre lesznek képesek azért, hogy visszaszerezzék a kertet és a házat, amit jogos tulajdonuknak tekintenek. Bár azt gondolnánk, hogy Thomas egyedül is fölényben lesz néhány butuska tapsifülessel szemben (akárcsak Kevin és a betörők esetében), hamarosan ebben a történetben is elkezdenek megváltozni az erőviszonyok. De aki még a nézőknél is nehezebben hiszi el, hogy ezek a simogatnivaló, pihe-puha állatok bizony nem annyira ártatlanok, mint amennyire tűnnek, az a McGregor szomszédságában élő bájos festőnő, Bea (Rose Byrne), aki amellett, hogy többször kimentette őket a végzet kezéből, a történet írójára, Miss Potterre emlékeztetve illusztrációkon örökíti meg életüket. A kert mellett a harc Beáért is folyik, hiszen Nyúl Péter attól fél, hogy legádázabb ellensége elveszi tőle azt, akire nemcsak megmentőként, hanem pótanyaként is tekint.
Akik az eredeti történet bájára várnak, azoknak valószínűleg nem fog majd bejönni a Gluck-féle harsány stílus; de amennyit veszít ebből a szempontból a film, legalább annyit nyer a helyzet-, jellem- és nyelvi komikumok halmozásával. Bár van néhány poén, ami a közhelyesség és/vagy a jóízlés határait súrolja, és ami jobb lett volna ha kimarad, a film 95 perce alatt nem fog sokat pihenni a rekeszizmunk. Persze a kerti kalandok végéről a moralizáló üzenet sem maradhatott el, ami nem más, mint a bocsánatkérés és a megbocsátás fontossága. Azt már tudjuk, hogy nincsen szenteste Kevin nélkül, de a Nyúl Péter nemcsak húsvétkor lesz jó választás családi mozizáshoz.
