Egy tévéantenna reklámfilmjében karácsonyi előkészületeket láthatunk. Virágot szednek, fát vágnak. Hópelyhek szállingóznak. Egy kisgyermek játszik a pajtásával. Elkészül a karácsonyi vacsora. Ajándékokat adnak át egymásnak.
Csakhogy Freddy Krueger szed virágokat (és gyönyörködik a rájuk szálló pillangóban), Jason Voorhees vág fát (láncfűrésszel, mi mással), a játszótárs nem más, mint Chucky, a vacsorát Hannibal Lecter szervírozza, és az ajándékot a televízióból kihajoló Samara nyújtja át. Találkozunk még a vidáman szökellő Drakulával, a kisfiú sebét bekötöző Múmiával és a teliholdra üvöltő farkasemberrel is (a társaságban egyedül Darth Vader a kakukktojás). S ezalatt végig a Csendes éj dala hallható. A reklám igazi érdeme nem is a tévéantenna valóságillúziójának szellemes (!) sugalmazása, hanem annak a lehetőségnek a megpendítése, hogy bizony, még a rémeknek is van karácsonyuk, nekik is jár az ünnep! Kevesebb, mint egyperces terjedelemben ez persze csak geg marad. A horrorfilmek, ha karácsonyról van szó, általában nem is a szörnyek ünnepét mutatják be, hanem sokkal inkább a rémek és borzalmak által megmérgezett ünnepre építenek. A karácsonyi horrorfilm, ha nem is tipikus, de létező tematikai csoportot jelent.
Ha ünnepről van szó a horrorfilmben, akkor az – magától értetődően – Halloween, a rémület éjszakája szokott lenni, amire egész sorozat is épül. Halloweenhez képest a karácsony marginálisabb a rettegés műfajában – annál érdekesebb tehát, ha mégis erre akad példa. Az alábbiakban néhány jelentősebb példa következik arra, hogy hogyan találhat egymásra a karácsonyi ünnephez kötődő pozitív képzetek összessége a horrorfilmmel kapcsolatos negatív jelenségek csoportjával.
A rénszarvas halálának éjszakája
A karácsony szentségét, békéjét kikezdő horrorfilmek alapvetően az ünnep értékeinek fölforgatását célozzák meg: a szeretetet fölváltja az iszonyatélmény megfogalmazása, és a bensőséges hangulat extrém fölfokozásaként a kitáruló bensőségek negatív szenzációja sokkol. Az ünnep eredeti szellemétől kicsit eltávolodott, a fogyasztói kampányok, a marketing áldozatául esett karácsony kifigurázására is vállalkozhat a műfaj – amikor a karácsonyi időszak vásárlási lázát és áru-túlkínálatát anarchisztikus eseményekkel fokozza (mint a Szörnyecskék), nem tesz mást, mint a karácsony értékének inflálódását élezi ki és avatja metaforikusán horrorisztikussá. Akármelyik aspektusból – a „tiszta" vagy a kizsákmányolt ünnep nézőpontjából – viszonyul is a karácsonyhoz a horrorfilm, az ünnep hangulata, jellegzetes kelléktára, vizuális és akusztikus toposzai találkoznak a horror rettegést ambicionáló hatáskeltésével és különféle szörnyeket felölelő motívumkincsével.
Egyes esetekben persze a karácsony nem is annyira a horror célpontjaként – vagy forrásaként – jelenik meg, hanem csak háttérként, aminek esetlegesebb a viszonya a borzalmakhoz. Oliver Stone A kéz című horrorfilmjének például csak egy része játszódik karácsonykor, ugyanakkor éppen az egyik legintenzívebb terrorszekvenciája zajlik le a karácsonyfa mellett, a szépen becsomagolt ajándékok között (a gyanútlan hősnőt itt támadja meg a megelevenedett kézfej). A macskaemberek átka című, 1944-es klasszikusban a karácsonyi miliő már sokkal fontosabb, sőt a borzalmakra is hatással van: megszelídíti, eltünteti azokat. A műfajban ritka kivételként, ebben a filmben minden lehetséges iszonyatforrás – az első rész „párducasszonyának" kísértete, az öreg sötét ház és benne a különös anya-lány páros – végül ártalmatlannak bizonyul, érvényteleníti a horror előfeltevéseit. A kiengesztelésben, a halál elfogadásában és a múlttal való megbékélésben kétségtelenül a karácsony is alapvető szerepet játszik, nem is beszélve a – műfajban ugyancsak atipikus – központi szerepű gyermekszereplő szeretetéről és jóindulatáról.
Happy enddel végződő, jóllehet horrorisztikus mozzanatokkal teli ünnep az osztályrésze a Szellemes karácsony című film televíziós igazgatójának is. A szívtelen Frank Cross (Bill Murray) története Dickens klasszikusa, a Karácsonyi ének modernizált változata, amely – minimálisan ugyan, de mégis – mutat némi vonzódást a horror felé. A három plusz egy kísértet (a karácsonyok és elhunyt főnöke szelleme) által meglátogatott médiamogul még a Karácsonyi ének-adaptáció reklámját is ijesztgetésre használja – vér, ökológiai katasztrófák, drogok, gyilkosságok, terrorizmus figyelmeztetnek az előzetesben, hogy „az élete függhet" Dickens művének megtekintésétől. Nem csoda, ha még szívrohamot is kap valaki a reklámtól. Crossnak sincsenek kötélből az idegei: sírból visszatérő bomló, rothadó főnöke majd halálra rémiszti, s a további szellemek közül az utolsó („aki" szótlan halálfiguraként jelenik meg, a bordái között kárhozott lelkek gyötrődnek és ijesztgetnek) ugyancsak beillene horrorfigurának is. A Richard Donner rendezte Szellemes karácsony megfontoltan épít a szintén Bill Murray nevével fémjelzett Szellemirtók-filmekre, ahol a második rész karácsony és szilveszter között játszódik (az utóbbira helyezve a hangsúlyt): a film szlogenje szerint „Bill Murray ismét szellemek között. Ezúttal azonban hárman vannak egy ellen!”
Az sem meglepő, hogy a Szellemes karácsony önelégült igazgatójának fejéből olyan projektek pattannak elő, mint A rénszarvas halálának éjszakája. Ezt ugyan akciófilmnek szánja, amelyben a Télapót és főhadiszállását (!) kommandó támadja meg, de ez a kiindulópont rátapint arra, hogy a horrorfilmben sokszor nem a gyerekek kedvence szerep jut a Mikulásoknak. A science fictionben a Télapónak marslakókkal gyűlik meg a baja (Santa Claus Conquers the Martians), a horrorfilmben pedig fönnáll a veszélye, hogy lelövik őt – mint David Cronenberg Veszett című 1977-es filmjében, ahol ugyan a förtelmes vírussal megfertőzött őrjöngőkre lő egy katona, de az ártalmatlan Télapót is eltalálja... vagy Télapókra vadászó őrült áldozatává válik (Don't Open Till Christmas). A gyilkos Mikulás sem ismeretlen képlet: a Mesék a kriptából – mind a sorozatban, mind a nagyjátékfilmes antológiában – előveszi az elmegyógyintézetből szökött pszichopata alakját, aki Télapónak öltözve dühöng (lásd még Christmas Evil). A Silent Night, Deadly Night sorozat pedig a slasher elvárásait ülteti át karácsonyi időszakba.
A továbbiakban három filmre fókuszálok, hogy a karácsonyi horror témáját tovább lehessen árnyalni. Mindhárom film alapkoncepciójának szerves része a karácsony beépítése a rémségekbe (az ünnep így nemcsak háttérként jelenik meg), ugyanakkor mindegyik film más helyi értéket képvisel a horror skáláján: a Fekete karácsony (Black Christmas) érvényesíti a legerősebben a horrort; a Szörnyecskék (Gremlins) vígjátékkal és gyerekfilmmel oldja, illetve kombinálja a rémségeket; a Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas) pedig mesefilmként fogalmazza meg a horrort, illetve animációs filmként még egy további szempontból távolabb áll a hagyományosabb horrorjellegzetességektől.
Csendes éj, véres éj
Bob Clark 1974-ben készült kanadai filmje, a Fekete karácsony évekkel a Halloween előtt alkalmazta azokat az eszközöket, amelyek majd a kiteljesedő slasher-filmre lesznek jellemzőek. A gyilkos térbeli pozíciójába kényszerítő, mozgó szubjektív kamera, a (többnyire) szúró-vágó eszközökkel elkövetett rémtettek és a kiszolgáltatott lányok olyan majdani slasher-toposzok, amelyek a Fekete karácsonyban még az alműfaj számára nem feltétlenül gyakori elemekkel keverednek, mint például a véres effektusokkal való spórolás, a viszonylag kidolgozott karakterek és a rejtélyek föloldatlansága. Egy patinás lánykollégiumban karácsonykor kezd garázdálkodni egy sorozatgyilkos, aki folyamatosan váltakoztatja eszközeit a terrorban: hol obszcén telefonhívásokkal zaklatja a rémült lányokat, hol pedig lecsap rájuk – ezt azonban olyan aggályosan teszi, hogy egészen a fináléig a lányok nem veszik észre, hogy társaik eltűnése tényleg élet-halál kérdése. Sőt, úgy végződik a film, hogy a padláson összegyűjtött áldozatokat nem is találja meg a kiérkező rendőrség! Miként – és ez adja a Fekete karácsony döbbenetes nyitott befejezésének bukéját – a gyilkos személyazonosságára sem derül fény egyértelműen, nem biztos tehát, hogy a rémségek véget értek. A fölkavaró feltételezést aláhúzhatja a záró főcím alatt hallható telefoncsörgés – ha nem- diegetikus hang, akkor ez igen fanyar búcsú a nézőtől, ha viszont diegetikus, akkor a gyilkos még mindig a házban van, és készen áll arra, hogy lecsapjon... Sohasem fogjuk megtudni.
Clark filmjének erőssége – túl a maximálisan kihasznált suspense-dramaturgián – az atmoszférateremtés, amelynek nagy része éppen a karácsonyi kulisszák diszkreditálásán, a máskülönben megnyugtató közeg vészjóslóvá formálásán nyugszik. A lánykollégium otthonosságát, a karácsonyi díszítést, az égőket, a fényeket mind-mind kizökkenti a gyilkos nézőpontjának érvényesítése – illetve az a tény, hogy ebben a közegben iszonyatos dolgok történnek; a legközvetlenebb és barátságos helyszín életveszélyes tereppé válik, a lépcsők hátráltatnak, a szobák hullákat rejtenek, és a gyilkos bármelyik sarokból előugorhat. A karácsonyi elemeket Clark groteszk módon rajzolja át a horrort erősítő elemekké: ennek a netovábbja az a jelenet, ahol párhuzamos montázsban látható az egyik lány, aki egy gyerekkórus karácsonyi énekét hallgatja, míg fulladozó barátnőjét a gyilkos egy egyszarvú-figurával szúrja agyon a lány szobájában! Az ünnep értékei és a borzalmak egymás mellé állításában valószínűleg nincs még egy olyan vitriolosan merész karácsonyi horror, mint Clark filmje. Sőt, Clark még mélyebben képes megsérteni a karácsonyi szellemet, még komolyabb tabudöntögetést is találunk. Jessica, a központi karakter ugyanis nem kívánt terhességével kapcsolatban úgy dönt, hogy abortuszra vállalkozik barátja, Peter kívánsága ellenére. Az abortusz témájának karácsonyi időzítése – nyilvánvaló okokból – az ünnep szellemét a legmélyebben kikezdő gesztus. Különös, hogy ez a film attól a rendezőtől származik, aki később makulátlan családi karácsonyi filmmel lepte meg a nézőket (Karácsonyi történet / Christmas Story, 1983).
Míg Clark az ünnep meghittségét fordítja ki és avatja rémálomvilággá, továbbá alapkoncepcióit is megsérti, Joe Dante sikerfilmje, az 1984-es Szörnyecskék sokkal inkább szól a karácsony közösségi, fogyasztói, kereskedelmi használatának a megcsúfolásáról. Az ajándékba kapott – ám valójában kerülő úton vásárolt – ártalmatlan mogwai, Gizmo szörnyekké mutálódó alakmásai elárasztják a békés amerikai kisvárost, a káoszt és az infernót hozva magukkal karácsony éjjelén. Az ajándék, illetve a természet nem megfelelő kezelése, az emberi könnyelműség és felelőtlenség visszaüt és kegyetlenül megtorolja az önhittséget. „Maguk még nem érettek erre" – mondja végül az öreg kínai, akitől Mr. Peltzer ajándékba vette a fiának a mogwait. A mogwai gondatlan tartásának következményei magukért beszélnek – a manók az emberek otthonába tulajdon autójukkal törnek be; a postaládába dobott üdvözlőlapokat „visszaköpik", hogy aztán szó szerint ráharapjanak az ember kezére; megbütykölnek minden lehetséges technikai eszközt, hogy katasztrófákat idézzenek elő. Egyszóval szenteste lángokba borul a város. A szörnyecskék csatatérré változtatják az utcákat, majd a Disney-klasszikus Hófehérke és a hét törpén röhögnek a moziban. A karácsonyt beszennyező rémfigurák érkezésén a rendőrök kezdetben gúnyolódnak: „Édesapád szörnyeket szokott adni karácsonyra?” A segélykérő telefonok azonban a seriff ajkára fagyasztják a mosolyt. Ezen az éjszakán a karácsonyi kellékek is a borzalom szolgálatába állnak; legemlékezetesebb a karácsonyfából előtörő karok és karmok rettenete a családanya megtámadásakor. A finálé helyszíne pedig nem más, mint a karácsonyi cikkekkel dugig töltött bevásárlóközpont – a többek között láncfűrészre, baseball-ütőre és kisautóra komponált végső összecsapás vásárlásra való fölszólításnak sem lenne utolsó, a barkácsüzlettől a játékosztályig barangolva. Az már a film szatirikus aspektusán túllendülő, s azt valamennyire diszkreditáló marketingfogás, hogy plüssfiguraként Gizmo kelendő áruja lett a játékboltoknak.
Denevérek a karácsonyfából
A Karácsonyi lidércnyomás, Henry Selick animációs filmje (1993) kétségtelenül a legszebb horrorfilm, ami valaha karácsonyi témában készült. A horrornak ezúttal persze egy oldottabb, a meseszerűség felől értelmezett verziójára kell gondolni, különös lényekkel és sötét varázslattal: a szörnyfigurák és a gótikus fantázia karácsonyi közegre való adaptálására. A bábanimáció csodálatos közegében elevenedik meg Halloween-város ceremóniamesterének, sztárjának, Jack Skellingtonnak a története, aki hivatását megunva új élményekre vágyik, és miután véletlenül megismeri Karácsony-várost és a Mikulást, maga szeretné kezébe venni a karácsonyi ünnepség lebonyolítását és az ajándékosztást. Skellington és társai azonban nem tudnak kivetkőzni a bőrükből, és a saját világuk elemeivel töltik meg a Télapó-puttonyt, hihetetlen kavarodást és káoszt okozva ezzel a megajándékozottak között. Selick ezzel mégsem akarja lejáratni a karácsonyt – mint mondja, szereti ő ezt az ünnepet is, csak mindig hiányolt belőle bizonyos fokú önfeledtséget.
Számtalan groteszk momentum sorjázik a filmben Halloween és karácsony bizarr vegyítésére építve. Karácsonyi dalok – gnómok előadásában. Rénszarvasok – csupa csontváz állatokkal. Összezúzott, megrongált játékok, veszélyes növények, miniatürizált fejek – ajándékként. Jack világító orrú szellemkutyája – mint a vörös orrú rénszarvas. Denevérek röpülnek ki a karácsonyfából (ez a kép a Batman visszatér egyik nagyjelenetében is szerepel). Az ajándékok megtámadják a gyerekeket. Ostromállapot alakul ki karácsony éjjelén. S maga a Télapó, a csontvázfigura Jack alakjában, aki koporsóból kiemelkedve indul „ajándékosztó" útjára, amelyet sikolyok és ordítások kísérnek. Halloween-város lakói persze nem rosszindulatból csinálják mindezt, csak akadt némi zavar a két ünnep fogalmának összeegyeztetésében, illetve megkülönböztetésében. A karácsonyt tanulmányozandó, megfejtheteden csoda marad számukra – egészen addig, míg helyre nem állítják a kavarodást, s maga a Mikulás nem kíván a szörnyeknek kellemes Halloweent, ők pedig kellemes karácsonyt a Mikulásnak.
Ha a horror történetében van olyan film, ahol kellemes ünnepeket kívánnak a szörnyeknek, és ahol nekik is megadják az ünnep és ünneplés lehetőségét, az a Karácsonyi lidércnyomás.
