A szerb származású Mladenovic első nagyjátékfilmjével az LGBT-témák filmes megjelenítése valószínűleg Romániában is elkezd teret hódítani.
A több mint tíz éve Romániában élő rendezőnő a Lumea în pătrățele (kb. A világ a kockákban) című dokumentumfilmmel debütált, amelyben három börtönviselt roma férfi útját kísérte végig szabadulásuk után. Ezt követően egy Romániában nem kevésbé kényes ügynek számító témát választott: miközben nemzetközi filmes viszonylatban a homoszexuális kapcsolatok és transgender szereplők megjelenítésének már több évtizedes hagyománya van, nálunk nemcsak a hétköznapokban, hanem filmekben is szenzációt jelentenek.
Az Adrian Schiop regényét szabadon adaptáló Soldații. Poveste din Ferentari (Katonák: Mese Ferentari-ból) két periférián élő férfi kapcsolatát viszi vászonra. A részben megtörtént eseményekre alapozó film – Schiop is saját tapasztalatait fikcionalizálta a regényben –, nemcsak a viszony jellege, hanem a helyszín szempontjából is bátor vállalkozás. A negyvenéves Adi részben szándékosan, részben kényszerből Ferentari-ba, Bukarest legszegényebb negyedébe költözik. Mivel jól kereső barátnője elhagyta, anyagilag nem is engedhetné meg, hogy máshol béreljen lakást, de emellett munkája is motiválja: antropológusként a maneléről (egyfajta modern balkáni lakodalmas) írja doktoriját. Ebből a szempontból Ferentari tökéletes választás; amint a szereplő meg is jegyzi, ennek az elsősorban roma körökben menőnek számító zenének itt a hazája.
Egy kocsmában ismeri meg a roma származású Albertót, aki fiatalsága jónéhány évét a börtönben töltötte és aki megígéri, hogy segít neki közelebb férkőzni ezekhez a körökhöz. Adi nemsokára tényleg ott áll a legismertebb manele-producer, Dan Bursuc előtt, akit amerikai kiadványokban megjelent cikkeivel próbálja meggyőzni arról, hogy komolyan veheti a kutatását. Ezután a történet irányt vált, és a két, megnyerőtől távol álló külsejű, teljesen különböző háttérrel rendelkező férfi között kibontakozó viszony kerül előtérbe. Ettől kezdve már nemcsak sörökön, hanem Adi ágyán és pénzén is osztoznak.
De ennek ellenére a két férfi szexuális irányultsága a filmben mindvégig kérdéses marad; Adiról egyrészt tudjuk, hogy nővel élt együtt, Albertóról pedig nem tudjuk, hogy főleg börtönviselt múltja és helyzete miatt vállalja ezt a viszonyt, vagy sem. Az azonban nem kérdés, hogy ezt a kapcsolatot a macsó kultúrájú roma közösség nem nézi jó szemmel, így a közöttük lejátszódó jelenetek nagy része a négy fal között történik. A kapcsolat ívének bemutatása egyébként mindvégig mentes mindenféle romantikus felhangtól, és a két szereplő is inkább arra használja fel ezt a viszonyt, hogy a saját biztonságérzetét megteremtse és magányát enyhítse. Az eltérő háttér és kultúra miatt a szereplők között szinte folyamatos a konfliktushelyzet és természetesen a vég is elkerülhetetlen.
A Soldații egyfajta antropológiai látlelet is; amellett, hogy a kamera szenvtelenül rögzíti Ferentari mindennapjait és a roma közösség néhány jellegzetes szokását, Mladenovic nagyrészt amatőr szereplőkkel dolgozott. Míg Adit maga a regény írója és a forgatókönyv társszerzője, Adrian Schiop alakítja, addig Alberto szerepét Pavel Vasile-Digudai formálta meg, aki a valóságban egy háromgyerekes apa és a hétköznapokban biztonsági őrként dolgozik.
Ivana Mladenovic filmje egy olyan dokufikció, amiben a bemutatott történet kevésbé, a képek realizmusa sokkal inkább megdöbbentő. Nem moralizál, nem esztétizál, egyszerűen megmutat. És mert elénk tárja, hogy ezek a történetek léteznek, még akkor is, ha nem veszünk tudomást róluk. A szerb-román-belga koprodukciót már több nemzetközi fesztiválon vetítették, és egy jó nyitófilmje lehet az LGBT-témák beépítésének a román filmek esztétikájába.
