Talán nem túlzás azt állítani, hogy az első Harry Potter-könyv megfilmesítése óta a fantasyvel higított young adult és coming of age regények egyre nagyobb hatást gyakorolnak film és irodalom kapcsolatára. Az elmúlt bő tíz évben J. K. Rowling regényei mellett ugyanis olyan hasonló sorozatok kerültek vászonra, mint az Éhezők viadala, az Alkonyat vagy a Percy Jackson és az olimposziak – több-kevesebb sikerrel. És ha éppen nem is rajongunk különösebben egyik ilyen filmért sem, a többnyire megbízhatóan közepes színvonalat nem vitathatjuk el tőlük.
Kivételek persze pozitív és negatív irányban is vannak, A végzet ereklyéi: Csontváros például helyenként letagadhatatlanul emlékeztet egy valóban izgalmas fantasyfilmre – mármint abban az esetben, ha nézőként meg tudunk barátkozni olyan alapvető tézisekkel, hogy démonok, démonvadászok, vérfarkasok és vámpírok igenis léteznek. A történet szerint ugyanis van a muglik mundane-ek (ti. a halandó emberek) világa, és van a számukra láthatatlan alvilág. És persze nem nehéz kitalálni, hogy a szóban forgó film e két világ valamilyen konfliktusáról fog szólni.
A Cassandra Clare regényéből készült film főszereplője a tinédzserévei végén járó Clary (Lily Collins), aki – természetesen – teljesen átlagos életet él New Yorkban anyjával (Lena Headey) és annak élettársával. Szerencsére Zwarték nem sokat bíbelődnek a bevezetéssel, mivel Clary elég hamar egy furcsa jelet kezd el rajzolgatni mindenhova, valamint hirtelen olyan embereket is látni vél, akiket mások nem. Így viszonylag gyorsan fény derül rá, hogy – mindenki kapaszkodjon meg – az átlagos fiatal lány nem is olyan átlagos. Annyira nem, hogy valójában démonvadásznak született (ez ugyanis a film szerint genetikusan öröklődik), ezért látja a többi démonvadászt, meg persze a démonokat, vámpírokat satöbbi. Szerencsére egy másik vadász, Jace (Jamie Campbell Bower) gyorsan a segítéségre siet, és bevezeti a vadászok szupertitkos (és valamilyen okból kifolyólag homofób) Klávéjába. Az ismerkedés és beilleszkedés után azonban nincs idő tétlenkedni, mivel Clary korábban szintén démonvadász anyját közben elrabolták a túlvilági erők.
A történet tehát egyrészt nem valami eredeti, másrészt még koppintáshoz képest is elég blőd, a folytatás azonban mégsem annyira keserves, mint amire ezek után számítanánk. Jóllehet A végzet ereklyéi: Csontváros nyilvánvalóan egy újabb Harry Potter-klón, mégis a jobbak közül való – legalábbis ami a filmváltozatot illeti. A fordulatok és a karakterek ugyan itt is fájóan sablonosak, de azzal, hogy nem kell a szereplőkkel minden kamaszkori fájdalmukat végigszenvedni, valahogy elviselhetőbbek is (arról nem is beszélve, hogy sokkal több idő jut így a démonok kaszabolására). Zwart filmjében ugyanis megdöbbentően kevés a tinivergődés. Illetve, hogy pontosak legyünk, az igazán szirupos szenvelgések be vannak sűrítve néhány hosszabb-rövidebb jelenetbe, a történet így még a legmélyebb pontjain sem csúszik le az Alkonyat-filmek szintjére, ráadásul a készítők olyasmihez (meglebegtetett incesztus) is hozzá mertek nyúlni, amit egy bigottabb producergárda azonnal kivágott volna a könyvből.
Szintén meglepő, hogy Zwart – olyan örök darabok direktora, mint a Rózsaszín párduc 2 vagy a nemrég újrahasznosított Karate kölyök – magához képest elég tisztességesen vezényli le a filmet. Sajnos a párbeszédek helyenként a legostobább, 90-es évekbeli romantikus filmeket és Disney-rajzfilmeket idézik, de mindenképpen a film javára kell írnunk a korrekt, és egy fantasyhez képest egyáltalán nem tolakodó CGI-t, valamint azt, hogy a mozik nem kényszerítik a nézőket 3D szemüvegek használatára. De azért szögezzük le: A végzet ereklyéi: Csontváros nem egy jó film, legjobb esetben is csak tolerálható. Ez mutatkozik meg a szereplőgárdán is, ahol egyedül talán Lena Headey nevének van igazán súlya. A zsánerből fakadó előny azonban, hogy a színészi játéktól amúgy sem várunk semmi különöset, legfeljebb azt, hogy ne legyen katasztrofálisan rossz. Ennek ellenére mégis előfordul, hogy a két főszereplő nem tud egymással mit kezdeni a közös jelenetekben: Lily Collins egyszerűen nem jó színész, de Jamie Campbell Bower sem lubickol a szerepben – pedig neki aztán lehetne némi fantasy-rutinja, hiszen ő a Harry Potter- és az Alkonyat-filmeket is megjárta. De legalább a mellékszerepekben olyan megbízható és veterán karakterszínészeket láthatunk, mint Jared Harris, vagy az örökre a buta, nagydarab fogdmeg szerepére kárhozott Kevin Durand.
A végzet ereklyéi: Csontváros ugyan nem nyitott kiemelkedően jól, de a könyvsorozat nagy népszerűségnek örvend az Államokban, ezért nem valószínű, hogy a készítők végül nagyon beégnek a pénztáraknál. Ráadásul az első film olyan sok szálat hagy nyitva, hogy eléggé értelmetlen lenne itt abbahagyni a megfilmesítést. Kész szerencse, hiszen a producerek már májusban bejelentették a folytatást.
