Goda Krisztina: Kaméleon Goda Krisztina: Kaméleon

A kaméleon színe

Goda Krisztina: Kaméleon

ÉRTÉKELD A FILMET!
Kaméleon
Goda Krisztina
2008

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 9

9

Szerinted?

0

Goda Krisztina filmjéről véleményt formálni majdnem olyan ellentmondásos feladat, mint a kaméleon színét meghatározni vaksötétben. Mert abban a szobában, ahol a magyar műfaji film névre hallgató lény éldegél, ha nem is vaksötét, de minden bizonnyal félhomály uralkodik.

Ugyan ez a zavaros és képlékeny közeg néha igazi gyöngyszemeket is rejt (Antal Nimród: Kontroll, Gigor Attila: A nyomozó), a tisztán műfajban gondolkodó rendezők nehéz helyzetben vannak: amíg a vígjáték a szinte egyedüli biztosan életképes versenyző, amíg a nagyközönségnek nincsenek más műfajokhoz elengedhetetlen közös mítoszai, amíg a filmes képzésben nem kap nagyobb teret a „műfaji” szemléletmód, addig a megváltást hozó tömegfilm aligha tud elkészülni. Persze sokat változtathat a helyzeten egyetlen film is. Olyankor lehet ünnepelni a profizmust szavatoló hollywoodi gondolkodásmód berobbanását a magyar film fáradtan párolgó állóvizébe, ahogy ugyanezen a borzalmas jelenségen lehet fanyalogni is. De annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Kaméleon nem csapta föl a lámpát a szobában egy hanyagul zseniális mozdulattal, holott érezhetően ez volt a célja.

Úgy látszik, a kaméleonok félhomályban is előszeretettel változtatják színüket. A Goda által megtestesített rendezőeszmény szerint az alkotó – elvileg – tökéletesen hasonul aktuális közegéhez, minden körülmények között képes azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Legyen szó romantikus komédiáról (Csak szex és más semmi), történelmi drámáról (Szabadság, szerelem) vagy akár thrillerről, a tempós cselekmény, a kidolgozott forgatókönyv, a főhősre végzetes szerelem népszerű motívuma, a pergő és szellemes párbeszédépítés egyaránt szavatolt. Azonban e három igen különböző filmet végigmérve mégis úgy tűnik, a kaméleon sem tökéletes átváltozóművész: a romantikus komédia színéhez valahogy könnyedebben és gyorsabban hasonul. A Goda által használt különféle, egyébként viszonylag jól működő sablonok közül ugyanis ez utóbbi kliséi a legéletszerűbbek.

Talán ezzel magyarázható az alkotók által szélhámos-thrillernek titulált Kaméleon „romcomos” alapszituációja. Gábor (Nagy Ervin) és Tibi (Trill Zsolt), a két volt intézetis barát főállású hazudozó: Gábor, hű fegyverhordozója együttműködésével, vele született sármját kihasználva addig a pontig vezeti az orruknál fogva az életben csalódott, súlyos önbizalomhiányban szenvedő nőket, amíg azok meg nem osztják megtakarított pénzüket a minden álmukat megtestesítő férfival. A vállalkozás gördülékenyen halad áldozatról áldozatra, hiszen a kiszemelt nők bármit könnyen elhisznek, ha eléggé szeretnék. A precíz és szívtelen rendszert a szerelem felbukkanása borítja fel. Hanna (Hámori Gabriella), a céltudatos balerina korántsem ideális áldozatjelölt, Gábor módszerei sorra csődöt mondanak, ezért fokozatosan emeli a tétet és mindent alárendel egy végső hazugságnak. A sötétedő tónusú és dramaturgiailag tökéletesen felépített mellékszálak egyre szorosabb hurkot fonnak a főhős nyaka köré, és a film egy önmagát kergető, a körülményeknek kiszolgáltatott magányos férfi identitáskeresésébe torkollik.

Amíg a kényszeres hazudozó személyisége az egymásnak ellentmondó szerepek következtében darabjaira hullik, addig a filmre és a bravúrosan megszerkesztett forgatókönyvre hárul a feladat, hogy megvalósítsa a kaméleon életfilozófiáját: a film rendre felülírja a kialakult elvárásokat, mindig másik arcát fordítja a néző felé, nem a várt nyelven szólal meg, és más-más műfaj sablonjait húzza elő a cilinderből. Mindezt annak érdekében teszi, hogy minden nézőnek a neki megfelelő tökéletes illúzióval szolgáljon. A saját maga által kitűzött lehetetlennek tűnő vállalással a Kaméleon úgy-ahogy megbirkózik, habár az illúziógépezet fogaskerekeinek nyikorgása egyértelműen kihallatszik. A fő problémát az jelenti, hogy az alapszituáció gyors bemutatását és a történet elindítását szolgáló pergő összefoglaló, melyben mintha gyorsítva látnák a szélhámos addigi működését, könnyedsége és komikus jellege miatt más stilizációs szinten és más műfaji kontextusban van, mint a későbbi vastagabb fonállal szőtt thriller-szövet. A főhős karakteréhez elengedhetetlen súly így szertefoszlik, amin Nagy Ervin kissé egyhangú játéka sem tud segíteni. A hiteltelen kaméleon-főhőstől ezért nehezen fogadjuk el, hogy másokat ilyen egyszerűen becsap, ráadásul tét nélkül zajlik le személyes drámája is, ahova a film zárlata kifut. Az első negyedóra néhol kifejezetten rosszízű poénjai mellett (a megvezetett nők túlsúlyosságán vagy boszorkány-ábrázatán kellene nevetnünk) nem marad idő annak a hősfigurának a megalapozására, aki később egy mellékhelyiségben szerelme vőlegényének fejével töri szilánkjaira a mosdó feletti ovális tükröt.

A film hibái és egy-két kínos momentuma (Trill figurája mellé helyezve Nagy Ervinről nem hihető, hogy ugyanannak a nehéz múltnak a hordozója; Nagy narrációja üres, gépies, és indokolatlan; az utószinkron miatt a hangi világ bántóan steril; az aláfestőzenék ordítóan közhelyesek) ellenére izgalmas film. Abban a bizonyos szobában pislákol a fény: a Kaméleonból minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a forgatókönyvet jegyző Goda Krisztina és Divinyi Réka tökéletesen pontosan tudják, hogyan kell a feszültséget fenntartva elmesélni egy történetet.

A Kaméleon és főhőse hasonló helyzetben van: kevesebb közeghez képes tökéletesen hasonulni, mint hiszi. Az egyetlen tökéletes kaméleon a fehér gyöngyvászon. Ritkán fordul elő, hogy ez a tulajdonsága akkor is megmarad, mikor fényfoltokat vetítenek rá.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Kaméleon

Kaméleon

Színes vígjáték, filmdráma, thriller, 103 perc, 2008

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

9

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna