Zenére táncoló vándorsólyom, kiömlött tejet ivó kígyó, mennyasszonyi ruhában szaltózó tornászlány, harapós osztrák-magyar óra, disznóvérrel töltött kádban mártózó libák és egy tyúk, aki nem tudja túltenni magát saját tükörképének látványán. A kétszeres Arany Pálma-díjas szerb fenegyerek, Emir Kusturica új filmje, a Tejben, vajban, szerelemben inkább szól a rajongóinak, mint a nagyközönségnek.
Emir Kusturica amennyire innovatív, olyannyira megosztó rendező. A papa szolgálati útra ment és az Underground című filmjei a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjasok lettek. Utóbbi olyannyira megosztotta a kritikusokat – elfogult szerb propagandafilmként tekintettek rá – hogy Kusturicának majdnem elment a kedve a filmezéstől. Szerencsére 1998-ban már új filmmel, a kultikussá váló Macska-jajjal tért vissza, melyben A cigányok ideje után újra sikeresen vette elő a cigányság témát, ezúttal egy harsány fekete komédia formájában. Az ezután következő játékfilmjei (Az élet egy csoda, Az ígéret szép szó) már nem különösebben foglalkoztattak senkit a rajongókon kívül, és nincs ez másképp a most mozikba kerülő filmjével sem.
A Tejben, vajban, szerelemben – melynek a szokás szerint botrányos magyar fordítása távolról sem fedi a film hangulatát – a boszniai háború idején játszódik, a 90-es években. A főszereplő Kostát maga Kusturica alakítja, a kiégett férfi szamárháton szállít tejet a frontvonalon harcoló katonáknak. Megszokott mindennapjait nem a háborús helyzet borítja fel, hanem az olasz-szerb származású menekültnő, Nevesta (Monica Bellucci), akit Kosta barátnője, Milena (Sloboda Micalovic) csempészett ki a menekültszállóból, csakhogy hozzáadhassa bátyjához. Kostának azonnal megtetszik a gondoskodó és rejtélyes asszony, ám hiába kerülnek egyre közelebb egymáshoz, Milena már a kettős esküvőt szervezi: azon a napon akar hozzámenni Kostához, amelyiken bátyja elveszi Nevestát. A helyzetet bonyolítja, hogy Nevestának sötét múltja van: egy angol tábornok annyira szerette őt, hogy emiatt megölte saját feleségét, és mivel Nevesta ellene tanúskodott a bíróságon, a férfi börtönbe került. Ám az a hír járja, hogy a nagyhatalmú és bosszúszomjas tábornok hamarosan szabadul, mely esetben a pokol is vele szabadulhat.
A legnagyobb probléma Kusturica filmjével, hogy nincs irányvonala. A történet ezzel a felirattal indul: „Három igaz történet és rengeteg fikció alapján.” Lehet, hogy célszerűbb lett volna egy igaz történetet fikcióval dúsítani, vagy a hármat köntörfalazás nélkül elmesélni, de a két órás játékidő nehezen tartja fenn a figyelmet, mert vagy nem elég a mondavaló, vagy rosszul van tálalva. Mivel a háború idején játszódik a film, felmerülhet a kérdés, hogy akkor ez az alkotás akar-e valamit üzenni a háború borzalmairól. Hát nem igazán – pedig ez Kusturicától nem állna távol –, a filmben mintegy mellékszálként szerepel a háború, ami körülbelül a film felénél véget is ér. Persze szólhatna arról is, hogyan formálja (át) az emberi jellemet a háború, de azon túl, hogy a főszereplők ritkán szólalnak meg, és szeretnek célozni arra, hogy régen mennyire mások voltak, nincs semmi konkrétum. Ha pedig egy nyíltan szerelmi történetről van szó, akkor végképp érthetetlen, hogy miért nem tudunk szinte semmit a főszereplő párosról (sőt, ők sem egymásról). Bár tény, hogy Kusturica és Bellucci kellőképpen szuggesztív színészek ahhoz, hogy minden tekintetük érdekes tudjon lenni, azért idővel fárasztóvá válnak a sokat-, mégis semmitmondó egymásra nézések. Ironikus módon a főszereplő szoros kapcsolata az állatvilággal (sólyom, szamár, kígyó, medve) sokkal érdekesebb, mint szerelmével Nevestával való viszonya.
A film rendelkezik történetvezetési hiányoságokkal, de ettől még nem válik nézhetetlenné. Tele van gyönyörű természeti képekkel, sokszor látjuk a tájat madártávlatból, ez többnyire a hangúlyos szerepet játszó vándorsólyomnak is köszönhető. Jellegzetes balkáni zene nélkül nem is lehetne a Tejben, vajban, szerelemben igazi Kusturica-film, amit a rendező fia, Stribor Kusturica szerzett, és amely az esztétikus képeket kiegészítve határozza meg az alkotás magával ragadó hangulatát. A két főszereplő színészi képességeit már dicsértem, rajtuk kívül még a Milenát alakító Sloboda Micalovicot érdemes megemlíteni, aki gyönyörű fiatal nő létére alakításával elérte, hogy az idős és meggyötört Kostát sajnáljuk, amiért el kell vennie ezt az ugribugri huligánt. A filmet minden valószínűséggel kedvelni fogják a Kusturica-rajongók, hiszen felismerhetők rajta a rendező tipikus kézjegyei, és árad belőle az utánozhatatlan Kusturica-hangulat. Azonban az elnyújtottsága és a csapongó cselekményvezetés miatt az átlagnézőt nem tudja lekötni a film, ahhoz túlságosan szerzői, mégis céltalan.
