1. Igaz, amit a szakma és a közönség mond: a Pénzcsináló 2011 The Social Network – A közösségi hálója. 2. Ha amerikai lennék, sokkal nagyobbakat dobbanna a szívem. De azért így is...
Az áthallás megalapozott – sikerfilm (lesz). A Pénzcsináló (Moneyball) Michael Lewis 2003-ban megjelent hasonló című memoárjából készült. A rendező Bennett Miller már bemutatkozott a publikumnak a 2005-ös Capote-val, az ugyancsak életrajzi jellegű filmmel, mely Truman Capote Hidegvérrel című tényfeltáró regényéből készült. A forgatókönyvírók neve is passzol: Steven Zaillian többek között a Schindler listájáért ismert, míg Aaron Sorkin a már említett The Social Network egyik írója. És ráadásul ott van Brad Pitt, aki olyan, mint a bor – évről évre jobb lesz. Színészi játéka letisztult, apró gesztusokkal és kifinomult mimikával dolgozik – egyszóval igen érett alakítást nyújt (ne felejtsük, idén Az élet fájával is versenybe szállhat az Oscar-díjért, és lehetséges, hogy most meg is kapja).
A Pénzcsináló a baseballról szól, mégsem degradálódik olyan sportfilmmé, amely a játékot csak közegnek használja, és lényegében romkom, vagy éppen fejlődéstörténet. Az események középpontjában most Billy Beane (Pitt) áll, az oklahomai baseballcsapat menedzsere, aki az elszenvedett kudarcok és a legjobb játékosok elveszítése után egy radikális módszerrel próbálja feléleszteni tetszhalott állapotából a válogatottat. A helyzet a következő: a csapat kikapott a Yankeestől, három tehetséges sztárjátékost helyettesíteni kell és nincs elég pénz. Az alkudozások közepette Beane találkozik Peter Branddel (Jonah Hill), a tipikus kockafejű zsenivel, akinek elmélete forradalmiasan új: az ifjú koponya szerint érdemesebb statisztikai mérések alapján kiválogatni a sportolókat, nem figyelve arra, hogy összeségében hogyan teljesítenek a pályán, milyen a közéleti perszónájuk, stb. Számukra tehát most csak a játékosok on base percentage száma (OBP) számít, és így a szakma által alábecsült, s ennélfogva olcsó, de megfelelő emberek kerülnek a csapatba.
Az új módszert persze mindenki rossz szemmel nézi, Beane rengeteg ellenséget és megvető szakmabelit gyűjt maga köré. Ráadásul a csapat edzője, Art Howe (Philip Seymour Hoffman) sem értékeli a szedett-vedett csapatot, s az új játékosokat legszívesebben a fapadon pihenteti. De sok fáradozás után Beane eléri, hogy a válogatott az ő politikája szerint lépjen pályára, és akkor... siker. A válogatott rekordot dönt, és úgy tűnik, a baseball világa örökre megváltozik a statisztika-alapozott rendszer miatt. Vagy mégsem... vagy mégis? A Beane-Brand metódus elterjed végül is a sportvilágban, és Beane-nek egy olyan ajánlatot tesznek, amit nem tud visszautasítani... vagy mégis?
A sportmenedzser történetét persze nemcsak szakmai ágon ismerjük meg, hanem magánéleti nehézségeibe is belelátunk, de ezek szerencsére nem veszik át az irányítást. Beane-nek van egy fájdalmas sportmúltja: valaha ő is játékos volt, feladva egy Stanford-ösztöndíjat a játékért, de az mégsem jött össze. Van egy aranyos tinilánya, aki szépen énekel (fülbemászó filmbeli adaptációja van Lenka The Show című dalának) és egy volt felesége, akinek bejött az élet, de nagyjából ennyiben ki is merül a lelkizés – szerencsére. Jól megírt forgatókönyvvel van dolgunk: nagyon ritkán lassul le az amúgy 133 perces film, és tematikailag is arányos a felépítése.
A Pénzcsináló ízig-vérig amerikai film – nem feltétlenül kivitelezésben, mint inkább szellemiségében. Sok olyan elem van benne, amelyet mi, európaiak főleg a popkultúrából ismerünk: például, hogy Amerikában méregdrága az egyetem – ott vagy sportol vagy tanul a diák. Meg a baseball is tipikusan amerikai. Mégis átjön a feszültség, az izgalom, a részvét, az öröm – merthogy ezek emberi, nem pedig kultúrafüggő dolgok. Pitt szereplője mondja párszor a filmben: hogy is ne lennél romantikus a baseballal kapcsolatban? Mi talán akkor lennénk annyira meghatottak, hogyha mondjuk a női kézilabdaválogatottról, vagy a vízipólósokról látnánk hasonló filmet. De ezt leszámítva (mármint hogy nem lehet univerzális filmes igényeket kielégíteni), a Pénzcsináló jó és nézhető film, minden amerikanizmusával együtt.
