Amikor Peter Jackson bemutatta első Gyűrűk Ura-filmjét, nemcsak egy csapásra tette hisztérikus rajongóvá nézők millióit és emelte az eladási listák és a népszerűség új szintjére a regényt, hanem a high fantasy műfajába is új életet lehelt. A duplatrilógia produkciós sztorijának leglátványosabb vetülete mégis az, ahogy Hollywood bedarálta Tolkien világát. Középfölde brandesülése, a filmek blockbusterré fúvódása a filmipar állatorvosi lovaként vonultatja fel az álomgyári filmkészítés elmúlt másfél évtizedének legjellegzetesebb tüneteit.
Jackson nem az első rendező, aki Tolkien klasszikusaihoz nyúlt, de mivel jókor, jó helyen vette elő az alapanyagot, a CGI-robbanás lehetővé tette, hogy technikailag addig érdemben ábrázolhatatlan történetszálakkal, jelenetekkel, látványvilággal kápráztassa el a nézőket. Stanley Kubrick még azzal hűtötte le a lelkes John Lennont és bandáját, akik minden áron filmek akartak forgatni A Gyűrűk Urából, hogy ez a jelenlegi eszközökkel megvalósíthatatlan. Jackson azonban James Cameronhoz és George Lucashoz hasonlóan a filmeket már nem pusztán alkotásként kezelte, hanem a technológiai innováció demonstrációs eszközeként, kiállítási tárgyaként is.
Jackson előtti időszámítás
Bármennyire izgalmasan hangzik, hogy John Lennon, mint Gollam, George Harrison, mint Gandalf, Ringo Starr, mint Samu, és egyes híresztelések szerint Paul McCartney, mint Frodó feszítettek volna a vásznon, a projektet végül maga Tolkien kaszálta el, aki ki nem állhatta a zenekart. Hasonlóan járt korábban az ’57-es, vegyes animációval dolgozó film ötlete is, amivel egy amerikai rajongó, Morton Grady Zimmerman csapata kereste fel az írót. Tolkien üdvözölte az animáció vizuális koncepcióját, mert a lenézett Disney helyett Arthur Rackham, az általa kedvelt illusztrátor stílusát idézte. Végül mégis visszautasította az ajánlatot, hisz a forgatókönyvvel és a neki kinéző profittal is elégedetlen volt. A szerző külön ellenezte a harci jelenetek előtérbe kerülését. A harmadik filmterv nem koncepcionális, inkább finanszírozási problémák miatt bukott el, pedig John Boorman rendező olyan ínyencségeket tervezett benne, mint Gimli megkínzása Mória kapujának jelszaváért, Frodó és Galadriel szexuális afférja vagy Aragorn Éowyn iránt érzett szerelme. Az előkészületek nem vesztek teljesen kárba, hisz Boorman végül leforgatta híres Excaliburját 1981-ben, amiben azokat a speciális effektusokat és helyszíneket használta, amiket eredetileg a Tolkien-filmbe szánt.
Mikor már senki sem számított rá, 1978-ban mégis elkészült az első Tolkien-adaptáció. A monumentális cselekmény és a történetszálak sokfélesége azonban folyamatos fejtörést okozott a készítőknek. Ralph Bakshi rajzfilmje például csak A Gyűrűk Ura első két kötetének eseményeit sűrítette; a Helm-szurdok csatája után pénzhiány miatt lezárták a cselekményt1. Az már itt is feltűnik, hogy a rendezők körülbelül ugyanazokat a kalandokat és karaktereket rostáltak ki a cselekményből, mint később Jackson2.
Az első élőszereplős Középfölde-filmet nem is angolszászok, hanem a mesefilm-szerelmes oroszok csinálták A hobbitból 1985-ben. Ezt követte a finnek A hobbit- és A Gyűrűk Ura-tévésorozata 1993-ban.
Rendező és stúdiók
A hivatalos verzió szerint a 17 éves Peter Jackson egy hosszúra nyúló utazás alkalmával fogott bele A Gyűrűk Ura olvasásába. A rendezőnek készülő fiú alig várta, hogy végre valaki filmre vigye a történetet. Mire aztán ő maga hozzáláthatott a Tolkien-adaptációinak, már számottevő sikereket tudhatott maga mögött, és az is kiderült, mennyire vonzódik az abszurdhoz, a borzongatóhoz és a bábok és trükkök használatához. Az Ízlésficam (Bad Taste), a Hullajó! (Braindead), a Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures) vagy a Törjön ki a frász (The Frighteners) tapasztalatai egyértelműen kimutathatóak a duplatrilógiában. Úgy tervezte, hogy a Hollywoodban forgott Törjön ki a frász után vág bele Középfölde megfilmesítésébe. Spielberg Jurassic Parkját követően ugyanis a CGI-technika robbanásszerű fejlődésnek indult, és elérkezettnek tűnt az idő, hogy a fantasybe is új életet leheljenek: nagyobb szabású és egyben sokkal realisztikusabb filmek készítésére nyílt lehetőség.
Még abban az évben leültek feleségével és munkatársával, Fran Walsh-sal tárgyalni a Miramax-szal. Jackson már akkor szemérmetlenül az egész tortát akarta: a tervek szerint egy Hobbit-filmet követett volna a két részben elmesélt Gyűrűk Ura3 . A Jackson-Walsh Stephen Sinclairrel4 és Philippa Boyensszel kiegészülve végül bő egy év alatt írta meg a forgatókönyvet. A koncepció korai formáiban már visszaköszönnek ismerős elemek5, ahogy az is sejthető, hogy a később látottakhoz hasonló, elnyújtott gigafinálét terveztek. Ezalatt a Miramax megbízottja azzal az aggasztó hírrel jelentkezett Új Zélandról, hogy nem lesz elég a büdzsében elkülönített 75 millió dollár, sőt, 150 milliót saccolt. Mivel a stúdió nem akarta elveszíteni a projektbe invesztált pénzét, inkább egy filmbe olvasztotta volna össze a cselekményt6. Jackson ezen a ponton makacsolta meg magát, arra hivatkozva, hogy „kizsigerelik a legjobb részeket”. Beindult a huzavona: a Miramax ragaszkodott az addig elkészült szellemi javakhoz (forgatókönyv, Weta-munkák), Jackson viszont inkább négy héten keresztül kilincselt Hollywood-szerte, mire eljutott a New Line Cinemához. Itt vetették fel azt a számára megnyugtató ötletet, hogy miért nem trilógia készül, ha már egyszer a regény is három kötetes. Jackson és csapata nekilátott az új forgatókönyvnek.
Hasonló hercehurca előzte meg A hobbit elkészülését is. Előbb a megfilmesítés jogainak megszerzése lassította a munkát, majd perek sora következett. Jackson perelte a New Line-t a számítógépes játékok bevételéből való részesedésért. A Tolkien Estate viszont eközben mindent megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a filmeseket. Tolkien fia, Christopher számtalan interjúban ekézte A Gyűrűk Ura-trilógiát, az Estate pedig követelte a globálisan hatmilliárd dollárnyi bevételből származó hasznát. Mivel ezzel párhuzamosan leállt a munka, a New Line végül meghátrált, és peren kívül megegyezett az angolokkal.
A del Toro-fordulat a fentiekhez képest már csak az utolsó fricska volt. Guillermo del Toro 2008-ban csatlakozott rendezőként A hobbit produkciójához. Rajongói és kritikai oldalról sokan üdvözölték a rendezőváltást, bízva abban, hogy del Toro stílusa kifejezetten feldobja majd a Jackson-féle alapokat. Az öröm nem tartott sokáig, az elhúzódó késések miatt ugyanis 2010-ben a mexikói rendező elhagyta a csapatot, a székébe pedig ismét Jackson került. Végül bejelentették, hogy a tervezett két film helyett A hobbit is trilógiaként vonul a moziba. Ez már baljós előjele volt annak, hogy a hollywoodi blockbuster-gépezet elé vetik Tolkien Középföldéjét.
Gollam, a szupersztár
A 80-as években készült fantasyk rajongói ama filmeket a nosztalgia mellett nagy adag jóindulattal is nézik − elnézően megmosolyogva a korabeli trükköket, legfeljebb filmtörténeti csemegeként számon tartva őket. Tagadhatatlan tény, hogy a Tolkien-filmek nem készülhettek volna el a CGI-technika fejlődése nélkül. Ez ugyanis lehetővé tette, hogy a látvány elszakadjon a nehézkes, bumfordi báboktól vagy az egyértelműen mesterséges stúdióhelyszínektől. A vicc persze az egészben az, a hogy a zöld vászon előtt felvett jeleneteknél alig lehetne valami kevésbé természetes.
A dolog kulcsa a mérték, amit eleinte úgy tűnt, Jackson biztos érzékkel tart meg. A Gyűrű szövetségében még a monumentális összművészeti munka nyűgözött le nézőt és szakembert egyaránt. Jackson bevonta a leghíresebb Tolkien-illusztrátorokat és a Weta Workshop műhelyeiben ezrével, sőt, tízezrével készítették a kézileg kidolgozott jelmezeket, eszközöket, fegyvereket és díszletelemeket. Ahogy a Titanic esetében nagy sajtóvisszhangot kapott az az aprólékosság, amivel a produkció reprodukálta a történelmileg hű tárgyi kultúrát, Jackson PR-koncepciójának középpontjában már nem is a filmkészítés bemutatása állt, hanem annak végigkövetése, hogyan elevenedik meg maga Középfölde.
A Mennyei teremtmények vizuális effektusaihoz 1993-ban létrehozott Weta Digital legnagyobb dobása kétségtelenül Gollam figurája. Ők dolgozták ki a MASSIVE nevű szoftvercsomagot is, azt a mesterséges intelligenciával dolgozó komputeranimációt, ami egyénekből álló tömeget generál a vászonra (lásd a Tolkien-filmek nagy csatajeleneteit vagy az Avatar növény-és állatvilágát). Az igazi sztár mégis a motion capture-fejlesztés lett. Mozgás, mimika, karakter szempontjából Andy Serkis alakítása és az arra épülő animáció egyértelműen lenyomta például a pusztán CGI Yodát. A Weta Digital tovább is pörgött ezen a vonalon, lehetővé téve, hogy A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes) motion capture felvételeit már kivigyék a stúdióból és a technikát külső helyszíneken is alkalmazni tudják.
A technikai forradalom közben Jackson Középföldén játszódó történeteit lassan és biztosan felfalta a komputer-animáció. A dramaturgiai funkcióikat tekintve indokolatlanul felduzzasztott csata- és akciójelenetek egyre sterilebbek lettek. A figuráknak elveszett a tömege, anyaga, arca, egyénisége, a szörnyek egyre kevésbé voltak ijesztőek. A hobbit befejező epizódját pedig mintha egyöntetű CGI-mázba áztatták volna. A látványból teljesen kiveszett A Gyűrűk Ura első két részére még jellemző realisztikus, friss képi világ. A filmek részben a technikai innováció stációinak demonstrációjává váltak, és olyan fejlesztéseket alkalmaztak, mint a hatalmas marketinggel beharangozott 48 fps. A másodpercenként levetített képek számának megduplázása a realisztikus hatást hivatott szolgálni, ám ez is inkább elidegenítő elemmé vált A hobbit – Váratlan utazás esetében. A handycam-jelleg nem mélyebbre rántotta, inkább kilökte a nézőt Tolkien világából.
A mértékvesztés kihatott Jackson komplett munkásságára. Míg a Mennyei teremtmények esetében a digitális effektusok a cselekményt és a karakterábrázolást szolgálva mutatták be a főszereplők fantáziavilágát, a két trilógia közt forgatott 2009-es Komfortos mennyország (The Lovely Bones) üres, szirupos giccsorgiát tudott csak felmutatni. Az a Jackson, aki a Hullajó! idején még pontosan tudta, hogyan használja a trükköket és a speciális effektusokat, hogy leforgassa a filmtörténet egyik legabszurdabb horror-vígjátékát, tavaly szimpla megalomán pixelgyárosként zárta A hobbitot.
Go blockbuster, go
Tolkien regényeinek valamennyi feldolgozása és filmterve abba az irányba mutatott, hogy a médiumváltásnak megfelelően valamiképp feszesebbre húzzák a ráérősen hömpölygő történeteket. A Gyűrűk Ura készítése idején még inkább az adaptáció és a műfaj-újjáélesztés dramaturgiai és technikai elvárásainak kellett megfelelni. A hobbitnak viszont már egy új gyártói-forgalmazói jelenséggel kellett szembenéznie. Az elmúlt bő tíz évben a hollywoodi termés zömét ugyanis egyre inkább a blockbusterek kezdték jelenteni. Azaz egy-egy stúdió évente két-három ilyen gigaprodukcióra koncentrálva dupla vagy semmi játékkal igyekszik kasszát robbantani. Mikor pedig dollárszázmilliókat fektetnek egy-egy filmbe és a merchandise-ba, a globális nézői igényekre koncentrálnak, és biztonságos, leegyszerűsített öntőformákba kényszerítik a mindenkori alapanyagot. A Harry Potter, A Gyűrűk Ura, majd a Marvel-filmek sikerei nyomán pedig a még biztosabb bevételt a sorozattá dagasztott blockbusterek jelentik. A Gyűrűk Uránál még büdzsé-probléma volt, hogy egy, két vagy három filmben mondják-e el a történetet. A hobbit esetében viszont már csak az lehetett kérdés, hogy a korábbi siker megismétlése érdekében nyújtják-e két vagy három filmmé a nagytestvérhez képest jóval soványabb, rövidebb cselekményt.
A hobbit-trilógiában a szerializálás mellett a blockbusteresedésről árulkodnak olyan egyértelmű tünetek is, mint a mindenáron beleerőszakolt, de kidolgozatlanul hagyott tünde-törp szerelem és egyéb érzelmi sokszögek, vagy a felnagyított és a korábbiakhoz képest még öncélúbb akciók és csatajelenetek. Az alapmű tehát egyre inkább puszta apropóként szolgált a pénzcsináláshoz7, a Tolkien teremtette világ és figurái pedig időközben brandesültek.
Az ilyen újrázási projekt (ahogy a blockbuster önmaga is) kétélű fegyver: a box office adatok jól mutatnak, de A Gyűrűk Ura-trilógia több kritikai elismerést és szakmai díjat is bezsebelt. Emellett, míg A Gyűrűk Ura a saját jogán alakította ki a maga globális rajongótáborát, A hobbit már ebben a közönségben is zömében kritikákat és a korábbiakhoz képest enervált lelkesedést tudott csak kiváltani.
Hobbitból Szarumán
A stúdiókkal szembeni érdekérvényesítésben edződött Jackson szűk húsz év alatt új-zélandi rétegfilm-rendezőből az általa felépített filmes Középfölde-jelenség ikonikus, központi figurájává nőtte ki magát. A komplex imidzs része az alázatos tisztelet a tolkieni hagyomány iránt; a rendezői küldetéstudat, amivel „kiválasztottként” a vászonra segítheti Középföldét; a saját hobbitsága; cameók sora és némi egészséges új-zélandi patriotizmus. Az elkötelezett rajongói „egy közületek”-attitűd pedig a közösségérzet illúzióját táplálta a Tolkien-fanok felé. Jackson a kezdetektől folyamatos interakcióban maradt a nézőivel; legyen az stadionnyi ordító ember (az ork hadsereg hangjának felvételéhez) vagy nyílt statisztaválogatás. Jó érzékkel használta a közösségi média biztosította lehetőségeket, és rendszeres, aprólékos videóblogban tudósított A hobbit forgatásáról. Jackson tehát marketing- és technológiai fronton folyamatosan duzzasztotta birodalmát, ám közben ugyanúgy távolodott a saját kezdeti célkitűzéseitől, mint Tolkien Középföldéjétől. A konzervatív író régimódi idealizmusa ugyanis távol áll attól az ipari gépezettől, aminek futószalagján A hobbit-trilógia elkészült.
A Jackson-féle Tolkien-filmek technikai túlburjánzása és a dramaturgiai döntések jogosan lehetettek megosztóak azok számára, akiknek a tolkieni univerzum egyfajta meghittséget, belső szervességet jelent. Másfelől sok nézőt épp a Jackson által vászonra álmodott epikus nagyság és túlpörgés ragadott meg. Ezek eldönthetetlen viták. Az viszont tény, hogy miközben Jackson filmjei fokozatosan teljesen elveszítették természetesség érzetét, a mérvadó szélirány ismét fordult egyet. A franchise-legendaként számon tartott Csillagok háborúja új epizódjáról szóló hírek éppen a klasszikus, rusztikus makett-technika térnyeréséről tudósítanak. A tavalyi év egyik legsikeresebb blockbustere, a Csillagok között (Interstellar) pedig teljesen purgálta a CGI-látványelemeket.
Borítékolható, hogy egy jó ideig A hobbit-trilógia lesz az utolsó a Tolkien-adaptációk sorában. A szerteágazó mitológia összefoglalását tartalmazó Szilmariloknak hiába járnak le a jogai, legfeljebb egy-egy történetével lehet majd mit kezdeni. A két alapműhöz pedig egy darabig várhatóan nem nyúl senki.
1 Az eredetileg kétrészesre tervezett animációs filmet végül A Rankin J.– Bass rendezőpáros többé-kevésbé befejezte, az 1980-as A király visszatér rajzfilmmel.
2 Például az Öregerdőt és Bombadil Tomát, a Sírbuckákat, Glorfindelt vagy a lórieni ajándékozást (ez utóbbi a bővített DVD-változatban szerepelt csak). Részben hasonlóan előremutató, hogy a produkciók körül már akkor feltűntek izgalmas nevek, itt például John Hurté, aki Aragornnak kölcsönözte a hangját.
3 Egy váratlan ajánlat viszont megakasztotta a folyamatot, a Universal ugyanis megkínálta Jacksont a King Kong remake-kel. Ő már majdnem elfogadta, hogy Középfölde előtt gyorsan lenyomja a King Kongot, mikor az Universal végül visszakozott, szusszanásnyi időt hagyva, mielőtt minden méltóságától megfosztja a mozivászon klasszikus monstrumát.
4 Sinclair színházi elfoglaltságai miatt út közben kiszállt.
5 Például itt is Szarumán halálával zárult volna az első film. Arwen itt került volna a gázlóhoz, sőt a gyűrűlidércet is ő döfte volna le Minas Tirith ostrománál.
6 Az ő verziójuk majdnem felér Boormanéval: kihagyva Brít és a helm-szurdoki csatát, összevonták volna Rohant és Gondort (Éowyn Boromir testvére) és le akarták rövidíteni a völgyzugolyi és a móriai jeleneteket.
7 Természetesen nem arról van szó, hogy Hollywoodban ne a bevételi adatok lennének elsősorban mérvadóak. Sokkal inkább az adaptációk állandó kérdéséről: milyen az alapmű és a film viszonya? A történet jól eladható alapanyagként szolgál vagy a mozgóképes verzió szigorú hűséggel kövesse az eredeti cselekményt? Stb. A hobbit esetében A Gyűrűk urával divatba hozott tolkieni világról lehetett még három bőrt lenyúzni.
