A minap Los Angelesben kiosztották az idei Oscar-díjakat: A Gyűrűk Ura befejező része (vagy maga a trilógia) a tizenegy jelöléséből mind a tizenegyet meg is nyerte, s ha hozzátesszük az eddigieket, akkor a három film összesen 17 aranyszobrot kapott.
Az eredmény főleg abból a szempontból érdekes, hogy fantasy filmet még soha nem értékelt ilyen magas kitüntetéssel a filmvilág. Bár a trilógia most a „nagy dijak" közül is megnyert néhányat (legjobb rendezés, legjobb film), az Akadémia elsősorban a látványvilágot díjazta. Mindjárt az első alkalommal a legjobb operatőri munkát, most a vágást, sminket stb. Peter Jackson és stábja a speciális effektusokért járó szobrot minden évben bezsebelte, s talán ez a legárulkodóbb azt tekintve, hogy a zsűri figyelme az utóbbi években mennyire az új, digitális technika felé fordult.
A kilencvenes években sokszor beharangozták már (elég a Mátrix vagy a Star Wars – Episode I. című filmekre gondolnunk), hogy a filmkészítésben új kor következik, s az új technikával megvalósíthatóak lesznek az eddig lehetetlen ötletek. Ez az „átmeneti időszak" zárult most le A Gyűrűk Ura filmek diadalmenetével. Figyelemreméltó továbbá, hogy az utóbbi évtized legnagyobb kasszasikerei közül feltűnően sok a fantasztikus filmek közül került ki: Jurassic Park, A függetlenség napja, a Harry Potter és a már emlegetett új Star Wars részek is. Az előbb felsorolt filmek közül pedig egyik sem készülhetett volna el, legalábbis nem ilyen formában az utóbbi évtized robbanásszerű digitális technikai fejlődése nélkül. Az, hogy az Akadémia idén ilyen nyomatékosan rábólintott A Gyűrűk Ura trilógiára, nemcsak a digitál-kultúrának engedett a továbbiakban szabad utat, hanem az eddig komolytalannak tartott fantasy műfajt is átsegítette a felnőtt korba. E kettő természetesen összefügg, hiszen a fantasztikus filmek mozgatórugója a látványvilág, s egy fantasy filmben, ahol a titkolt főszereplő az ábrázolt világ maga, elengedhetetlen, hogy ez hiteles legyen – egyensúlyban a cselekménnyel!
Peter Jackson már A Gyűrűk Ura előtti filmjeivel sem állt olyan messze a fantasy műfajtól, hiszen valamennyi munkájában megtalálható a fantasztikum – legyen az egy horrorparódia (Hullajó) vagy két lány ábrándjainak ábrázolása a Mennyei teremtmények című drámában. A Törjön ki a frász trükkjeit az akkor már erejét fitogtató, s később háromszoros Oscar-díjas WETA cég készítette. Egyes vélekedések szerint ezek azok a lépcsőfokok, amelyek a trilógiához vezetnek, mind tematikailag, mind látványvilág és technika szempontjából. A király visszatér című filmben folytatódik a Jó és a Rossz harca. A trilógia befejező darabjában Frodó elér a Végzet Hegyéhez, ahol megküzd Coliammal, míg a rohírok Minath Tirith ostrománál sietnek a védők segítségére. Aragorn pedig egy ősi eskü nyomába szegődik, mikor társaival a Holtak ösvényére lép. Ahogy azt a műfaji sajátosságok megkövetelik, a látvány ismét hangsúlyos. A képek azonban nemcsak alátámasztják és hitelesítik a cselekményt, hanem már-már egyenlőtlen túlsúlyba kerülnek, a dramaturgiai hatás rovására. Ez leginkább a nagy csaták folyamán derül ki.
Önmagában a Nazgülok Ura és serege kivonulása sokkoló erejű lehetne, mint ahogyan a gondon fővárost ostromló sereg felsorakozása is – együtt azonban kioltják egymást. Főként, ha hozzávesszük a mordoriakat és A két toronyban látott tízezer fős ellenséget! Egyszerűen túl sok az ork, és a néző számára a még több már nem szolgál izgalommal. A mennyiséggel mindig csínján kell bánni, csak úgy érvényesül a rengeteg... Emellett hasonlóan ingadozó pont a filmben a befejezés. Vagy befejezések. A könyvhöz való viszonylagos hűség a hármas lezárással hihetetlen hátrányává vált a filmnek. Jackson ugyanis képtelen volt egy dramaturgiai csúcspontot kiválasztani, s a többinek az egyszerű levezető szerepet adni. A történet pedig az érzelmi túlcsordulások özönében, éppen a végén azért is erejét, lendületét veszti, mert az uralkodó szín és látványorgiának az utolsó puskadurrogtatáson túl nem sok alapja van. Éppen akkor, amikor a (kvázi búcsúzó) karakterekre kellett volna a legtöbb figyelmet összpontosítani.
Tanulságos fricska, hogy a film ott a legerősebb, ahol tudatosan, funkcionálisan a legminimalistább, azaz a roham jelenetekben. Ezekben a részekben a látványvilág valóban kiszolgálója az eseményeknek, a szó szerinti értelemben mindössze hátteret ad nekik, s nem nő öncélúan föléjük. A király visszatért, a trilógia befejeződött. Sikereivel pedig nemcsak az igényesen elkészített fantasy filmek előtt nyitotta meg az utat, hanem technikai, adaptációs és bevételi szempontból is filmtörténeti jelentőségű darabbá nőtte ki magát.
