Vannak esküvők, amelyeknél nem az a legnagyobb rémálom, ha egy részeg nagybácsi ellentmondást nem tűrő erőszakkal próbálja vonatozásra kényszeríteni a násznépet. Hanem mondjuk az, ha az újdonsült anyósék esküvőlevezető játék gyanánt le akarják vadászni a menyasszonyt.

Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett mondhatni jól összeszokott párosa – együtt csinálták a V/H/S-t, Az ördög ivadékát (Devil's Due) és a Southboundot – úgy gondolta, hogy nemcsak egy lányt házasít össze egy enyhén szóval is para családdal rendelkező fiúval, hanem a horrort is frigyre léptetik a komédiával, és csinálnak egy bújócska-slashert.

Az Aki bújt-nak faék egyszerűségű a sztorija: Grace beházasodik egy pofátlanul gazdag családba, amihez képest első blikkre Mansonék ócska kisdobosok gyülekezetének tűnik, csak ezt ő persze akkor még nem tudja, mert újdonsült ura elfelejti megemlíteni ezt a nüansznyi információt. A család a régi hagyományuk szerint beiktat egy különös programpontot a tortavágás és a menyasszonytánc közé, Grace pedig úgy van vele, hogy ha a bújócskán át vezet az út a szőrös rokonszívekhez, hát akkor ő bizony elbújik. Nem is tehet nagyon mást, hiszen a nagy múltú La Domas-család csak akkor fogad maga közé új embert, ha az illető játszik. Mikor viszont előkerül a számszeríj és a bárd, akkor rájön, hogy ez nem egészen az a játék, amit az oviban tanult, és azon kapja magát, hogy egyre több sebből vérezve próbálja túlélni a szadista család játékszenvedélyét.

Csakhogy az alapvetően szórakoztatóan induló film is elkezd vérezni pár kisebb, nem halálos sebből. Az Aki bújt horror-komédiaként van beharangozva, és egy ennyire egyszerű alapötletnek kifejezetten jót is tesz, ha igyekszik magát egyáltalán nem komolyan venni. A Boldog halálnapot (Happy Death Day) be is bizonyította két éve, hogy abszolút működőképes és szórakoztató eredmény tud kisülni abból, ha sikerül erőlködés nélkül vicceskedni, és valószínűleg az Aki bújt is ezt a kitaposott utat akarta járni. Egy darabig sikerül is neki, jól megvan a fekete humor két kilyuggatott koponya közt, ám egy idő után csak a túlnyújtott káromkodáshegyek és fröcsögő vér kontrájával igyekszik bizonygatni a film, hogy itt bizony most nevetve kellene elborzadni. Ezzel együtt az alapszituációból fakadó komikum elegáns kiaknázása helyett egyre inkább bugyutának és kihagyott ziccernek tűnik a film. Ezen némiképp legalább segít a nevetségesen abszurd finálé, amin tényleg erőlködésmentesen lehet nevetni.

A naivitás netovábbja lenne azt elvárni egy ilyen filmtől, hogy hihetetlen mélységű karakterrajzot kapjunk, azonban a pszichopata család esetében meg sem próbálták kiaknázni a bennük rejlő potenciált. A pszichopata nagynéni megmarad a maga bárdlengetős-horrorszemöldökös szintjén, de a többiek is csak azért pszichopaták, mert csak. Egyedül a vőlegény öccse, Daniel kap pár plusz vonást, hogy elhiggyük, ember is van a családban, a film nagy részéből kimaradó vőlegény pedig megkapja az indokolatlan döntéseket hozó karakter szerepét. De legalább a főhősnő jól járt, Samara Weaving (aki egyébként Hugo Weaving unokahúga) nem csak egy Margot Robbie-hasonmásversenyen érne el biztosan dobogós helyezést, hanem tisztességesen és látható élvezettel bújt bele a véres menyasszonyi ruhába és a tornacipőkbe, még izgulni is lehet érte. Aki pedig azt hiszi, hogy Andie MacDowell volt a jól mutató húzónév a plakáton... jól hiszi, mert nagyjából ennyivel ki is merült a szerepe. A kissé felemás végeredményen nagyot dob a fényképezés, illetve sokkal inkább a helyszínválasztás: az ódon családi kúria operatőri szemmel is a legideálisabb helyszín a bújócskázáshoz. A 18-as karika pedig nem csak a káromkodáscunami miatt indokolt: az Aki bújt kifejezetten véres, szereti premier plánban mutatni, ha szakad a hús.

A készítők azonban nem voltak elég kreatívak ahhoz, hogy elegánsan lavírozzanak a komédia és horror között, eltalálják azt a vékony mezsgyét, ahol a fekete humor pont jólesően találja be az erre fogékonyabbak rekeszizmát, és elég tökösek sem ahhoz, hogy ha már komolytalankodnak, akkor azt tisztességesen tolják, ne csak óvatoskodva, a fináléra tartogatva minden muníciót. Az Aki bújt tipikus esete annak, amikor sokkal többet ki lehetett volna hozni egy jó alapszituációból – ennek ellenére ha komolyabb elvárások nélkül ülünk neki, akkor világmegváltás nélkül elszórakoztat arra a másfél órára.