„Magyar játékfilmben ennyi digitális trükk még nem volt” – mondja a Liza, a rókatündérről Nagy Miklós, a film CGI supervisora. De hogy zajlik a digitális utómunka egy kis ország kis piacán? Milyen nehézségekkel szembesült Ujj Mészáros Károly és csapata, miközben új utakat törtek a számítógépes trükkök terén? Digitális werkinterjú egy különleges magyar film utómunkáiról.
A külföldi modellel szemben itthon hogyan készül a digitális utómunka1?
Nagy Miklós: Kint nagy stúdiók csinálják ezeket a munkákat, 150–200 ember is dolgozik egy filmen. Magyarországon nincs ennyi szakember egy cégnél, nem is tartaná el a játékfilmes piac. A magyar utómunkastúdiók reklámfilmekből élnek. Az itthoni szakembereknek mindenhez kell érteniük, egy ember meg tudja csinálni egy komplett snitt utómunkáját. A külföldi stúdiók apró részfolyamatokra bontják a munkát, és egy snitten akár öten-tízen is dolgoznak.
Ujj Mészáros Károly: A külföldi utómunkagyárakban pontos hierarchia mentén osztják szét a feladatokat. Megvannak a beosztások, hogy az adott lépcsőfokon lévő ember miért felel. A rendező sokkal később látja az utómunka eredményét, ezért már esztétikai szempontok mentén fogadhatja el, vagy kérhet változtatást rajta. Itthon viszont a legapróbb részletekbe is bele kell folyni. Olyan ez, mint az az autóreklám, amelyben az indiai taxis egy régi autóból kalapál magának egy újnak kinéző Peugeot-t, amin persze látszik, hogy csak kikupálták. Mintha multifunkcionális, nagyon tehetséges autószerelők kis műhelyekben próbálnánk összerakni egy Volkswagent, míg máshol precízen megtervezett munkafolyamatok során készül az autó. Az utómunka mindig is elhanyagolt része volt a magyar játékfilmgyártásnak. A kép, a hang egyaránt. Valamiért a forgatás van kitüntetett pozícióban.
Milyen nehézségekkel szembesültetek az utómunka során?
NM: A reklámfilmek egy snittje egy-két másodperces. Egy játékfilmben viszont akár 8–10 másodperc is lehet a snitthossz. Erről megfeledkeztünk, amikor belevágtunk a Lizába.
UMK: Emiatt sokkal tovább tartott az utómunka, mint ahogy elterveztük. A filmben összesen 300–400 olyan utómunkatrükk, retusálás van, amin utómunkával még változtattunk. Ebből sokat észre sem fognak venni az emberek. Például az Ybl-házban is forgattunk, ahol a vakolat már teljesen le volt mállva. A ház teljes homlokzatát újjá kellett építeni digitálisan. De a SOTE-re is lehetetlen lett volna felapplikálni a rendőrségi feliratot. Ráadásul az épület háttere is teljesen másképp néz ki a valóságban.
NM: Az utómunkát gyakran használják arra, hogy költséghatékonyabbá tegyék a forgatást. Előfordul, hogy egyszerűbb valamit utólag digitálisan odarakni a képre, mint leforgatni.
UMK: Van egy jelenet, amelyben valakit elütnek egy busszal. Az utómunka során mondta Miki, hogy jó poén lenne, ha a zsebkendő, amit tart, elrepülne. És megcsinálták a fiúk, elrepül. A forgatásnál ez még nem jutott eszünkbe. Sok mindent utómunkával kellett pótolnunk, amit nem tudtunk megoldani a forgatáson. Az eredetileg tervezett trükkmennyiség minimum a duplájára nőtt. Bevontunk még három utómunkastúdiót a Melonon kívül (a KGB, Digital Apes és a Filmlabor csapatát), úgyhogy végül négy stúdió fejezte be a Lizát. Ezek a cégek alapvetően reklámfilmes megrendelésekből élnek, és a Lizát azok mellett készítették. Mi viszont nem tudtunk annyit fizetni, mint egy reklámfilmért. Nem lehet összehasonlítani az egy másodpercre fordítható összeget a Liza és egy reklámfilm esetében. Mikiék nagyon rendesek voltak, hogy először – barátságból is – bevállalták a „nagy halált”. Aztán muszáj volt bevonni a többieket, amikor égni kezdett a ház.
A filmalap hogyan viszonyult az utómunkához, könnyen adtak rá pénzt?
UMK: Amikor láttuk, hogy nem fog elkészülni a film egy stúdióban, akkor kértünk még pénzt a filmalaptól utómunkára, és adtak. A költségvetés egészéhez viszonyítva nem volt nagy összeg a digitális utómunka. Összesen kb. 1200–1400 snitt van a filmben, ennek az egyharmadában van utómunka. Ez nagyon sokat hozzáadott a látványhoz, miközben az összköltségnek csak a töredékét jelentette. Egy cég adott egy piaci árajánlatot, és az a Mikiék költségvetésének kilencszerese volt… Magyarországon sokkal többet dolgoztak a cégek ezeken a jeleneteken, mint amennyit a költségkeretünk indokolt volna. A Liza azért jöhetett létre, mert megszállott emberek készítették, akik nem akarnak rossz munkát kiadni a kezük közül, és ezért hajlandóak voltak addig csiszolgatni egy jelenetet, amíg erre volt lehetőség és idő. Néha féltem tőle, hogy megvernek, de végül nem került rá sor. (nevet)
Külföldön nem ez az általános. Hallomásból ismerem a következő történetet. Szabó Magda Az ajtó című könyvének kulcsjeleneténél, amikor megnézik az idős hölgy lakásán felhalmozott örökséget, és az a rengeteg kincs elporlik. A regény egyik fő mondanivalója, hogy nem ezek a kincsek a fontosak az életben. Nyilván ez lett volna a film üzenete is, de ezt a részt olyan minőségben csinálták meg Németországban, hogy Szabó István úgy döntött, inkább nem teszi bele ezt a kulcsjelenetet. A németek a megadott összegből megcsinálták, amit kellett, de azt mondták, hogy ezért a pénzért ezt a minőséget tudják nyújtani. Javítani pedig nem volt lehetőség rajta, mert a film kifutott a költségvetésből.
A hangutómunka hogyan készült?
UMK: A hang szintén nehéz feladat, a sounddizájnokat elkészíteni elég nagy munka. Madácsi Imi nagyon érezte, mit szeretnék ebből a szempontból. A surround elég sok lehetőséget nyújt a játékra. Juhász Robi hangmérnök azonban óvatosságra intett, hogy ne legyünk bátrak, mert sok magyar moziban rosszul van beállítva a surround, vagy ki van kapcsolva a hátsó sugárzó, ezért az oda rakott információk elvesznének, pedig szükségesek lennének ahhoz, hogy a néző megértse a filmet. Eredetileg úgy képzeltem, hogy a narráció és Liza belső monológjai is hátulról szólnak. De még így is sokat trükköztünk és viccelődtünk a surrounddal, ami szokatlannak számít Magyarországon.
Az elhúzódó utómunka miatt telt el két év a forgatás és a mozipremier között?
UMK: Ez is hozzájárult, igen.
NM: Eleve két részletben csináltunk mindent. Először elkészítettük a snitteket vázlatszintű minőségben, hogy Károlyék össze tudják vágni. Ez több mint fél év volt. A snittek felét pedig kivágták vagy átvariálták, mert ez még a 120 perces verzió volt.
UMK: Vágni csak úgy lehet, ha látod a dolgokat. Amikor részletgazdagabb lesz a kép, akkor teljesen megváltozik. Az is sokat számít, ha már látod, hogy milyen a tempója. Előfordul, hogy amikor sűrűbb lesz a kép, mégis több időt szánnék rá, hogy jobban szemügyre lehessen venni.
NM: Aztán a végeredményben úgyis minden rövidebb lesz. (nevet) Károly egyébként mindent magára vállalt, és négy stúdió húsz emberével beszélt, ötletelt folyamatosan. Ez is magyar sajátosság. Kellett volna még két-három ember, aki segít neki ebben. Amikor az animaticokat – lényegében a piszkozatot – raktuk össze, akkor naponta hat órákat beszéltünk róluk a stúdióban. Nemcsak technikai, hanem esztétikai jellegű döntéseket is meg kell hozni abban a stádiumban. Utána már csak az egyre szebb minőségű változatok jönnek.
UMK: Az is kérdés utána még, hogy mit csiszoljunk tovább. Jó példa erre az űrsnitt. Klingl Béláékkal nagyon sokszor megnéztük, de nem tudtuk kitalálni, hogy mi nem stimmel vele. Aztán rájöttünk, hogy túl gyorsan mozognak a csillagok a háttérben, és ettől valószínűtlen hatást kelt a kép. Utólag persze könnyűnek tűnik a megoldás, de sok idő, míg rájön az ember, hogy mi a baj egy snittel.
NM: Sok a részfeladat, és nem érthet mindenki mindenhez. Ezért sok zsákutcába bele lehet futni, amit utólag nehéz korrigálni. A rendező kitalálhat bármit, de közben azon is gondolkodni kell, hogy az technikailag hogyan valósítható meg. Sokszor egyszerűbb teljesen más technikával újrakezdeni az egészet. Ha viszont egy embernek benne van kétheti munkája, akkor nehezen engedi azt el.
UMK: Velem jófejek voltak, szó nélkül újrakezdték. Például a fekete füstnél ki kellett találni, hogyan nézzen ki, hogyan fodrozódjon, mennyire legyen részletgazdag. Ez rengeteg próbából áll. Próba, nem sikerül, próba, nem sikerül, próba, nem sikerül... A napokban láttam, hogy épp egy reklámon dolgoznak, amiben van színes füst. Gyönyörű lett. De azért lett olyan jó, mert Gergő megtanulta a Lizában, hogyan kell füstöt készíteni. Előtte nem volt semmiféle füsttudása, most pedig már füstveterán. (nevet) Ugyanez volt a helyzet a rókafarokkal is. Nem megállás nélkül, de egy évig készült. Mindig hoztam fényképeket és példákat, hogyan kéne kinéznie. Az elején még csak egy csoffadt kis nyúlvány volt, aztán egyszer csak megszületett a csoda. Ha most kéne még egy rókafarkat csinálniuk, már gyorsan meglenne, mert megvan hozzá a szükséges tudás. Elképzelni bármit el lehet, de az a kérdés, hogyan tudjuk azt megvalósítani.
NM: Külföldön ez úgy megy, hogy egyes emberek a füstre specializálódnak és minden filmben csak azt csinálják. Egy amerikai utómunkastúdió magja 30–40 főből áll, elsősorban a vezetőkből, akik aztán az egyes feladatokra felveszik az embereket. Tudják előre, hogy mit kell majd elkészíteniük, és az alapján megtervezik a munkafolyamatokat. Mi viszont nem tudtuk előre, hogy a Lizában például lesz füst.
Nem is tudtatok trükközni?
UMK: A Liza a 70-es években játszódik, és van benne egyfajta statikusság, ami például az akkori Columbóra jellemző. Ha mozog a kamera, az sok mindent elmos. Lehet vele trükközni, hogy mit mutatsz meg. Éppen csak belibben valami, vagy a kamera elbújik egy tárgy mögé, és mire előjön, már nem látszik a digitálisan készített dolog. Vagy olyan gyorsan történik minden, hogy fel se fogod, mit láttál, a jelenet hatása alatt pedig pláne nem veszed észre a trükköt. A Lizában a statikusság miatt erre nem volt lehetőség: itt egy snitt van és kész. A film stílusából is fakadt, hogy a digitális utómunkák sokkal nagyobb kihívást jelentettek, mintha ügyesen csaltunk volna. Külföldön a rendező keze alá olyan szakértők is bedolgoznak, akik egy-egy jelenet kapcsán javasolnak öt variációt arra, hogyan lehetne olcsóbban vagy másképp megoldani azt a bizonyos részt. Hogy a néző azt higgye, látja az adott dolgot, pedig nem látja. Ebbe Benyó Zoli avatott be utólag, miután tizenöt körön keresztül csiszoltunk egy vérfröccsenést. (nevet)
NM: Magyarul költségoptimalizálást csinálnak. A reklámfilmeknél a forgatás előtt leülök a rendezővel és a gyártásvezetővel, és kitaláljuk, hogy ha például más szögből vesszük fel, akkor nem kell díszletet építeni, megoldjuk utómunkával, és egymillióval olcsóbb lesz a forgatás.
UMK: A Liza esetében sokkal több időt kellett volna az előkészítéssel tölteni. Négy hónapunk volt rá, de még ez is kevés. 300 utómunkás snittet pusztán átbeszélni is sok idő. Csak az utómunkára egy hónapot kellett volna szánni.
NM: Azután kellett volna átbeszélni, hogy megvoltak a helyszínek, de mielőtt még elkészült volna a díszletterv. Károllyal csak egyszer-kétszer találkoztunk a négy hónap alatt, és ő már annyira előre tartott a gondolkodásban, hogy nem tudtuk rendesen átbeszélni az utómunkás terveket.
A következő nagyjátékfilmednél bele mernél vágni egy ilyen sok utómunkával járó projektbe?
UMK: Nem. Arra vágyok, hogy felvegyük, összevágjuk és kész legyen. (nevet) Maximum úgy vállalnám el, ha lenne rá megfelelő keret. Mondjuk egy százmilliós tétel…
NM: Nem véletlenül nem készülnek Magyarországon ilyen filmek.
A technika gyors fejlődése miatt nagyon hamar elöregednek a digitális technikával készült filmek. A Liza szerintetek mennyire lesz időtálló?
UMK: Azt sem tudom megmondani, hogy a premieren megfelelően fog-e kinézni, nemhogy két év múlva. Amit lehetett, azt kihoztuk a lehetőségeinkből. El tudtam volna tölteni még három hónapot a trükkökkel, de sok snitten valószínűleg csak én látom, hogy nem 100%-os. A történet talán viszi magával annyira a nézőt, hogy nem fog felfigyelni az apró nüanszokra. Mindenesetre a digitális utómunka szempontjából a Liza úttörő vállalkozás. Ilyen még nem készült Magyarországon.
1 A filmet a Filmteam gyártotta, az utómunka a Melon FX, a Digital Apes, a KGB stúdiókban, valamint a Magyar Filmlaborban készült.
