A Polgárháború papíron a korábbi két Amerika Kapitány-film következetes folytatása, de inkább a Bosszúállók-duológia sequelének érdemes tekinteni, mivel nem csak egy hagyományos trilógiazáró harmadik rész, s nem is pusztán egy újabb installáció egy jól bejáratott franchise-ban, hanem a Marvel teljes filmes univerzumának továbbgondolása, sőt, szintlépés az akciómozik történetében.
A Bosszúállók megpróbálnak szabotálni egy terrorcselekményt, de bevetésükben sok civil hal meg, így a hatóságok pórázra fognák őket: alá kell írniuk egy szerződést, amely az ENSZ ellenőrzése alá helyezné őket, és csak parancsra működhetnének. A szupercsapat tagjait nagyjából egyenlő arányban osztja meg ez a fejlemény, a bürokratákat a bűntudatos Vasember, az önbíráskodókat Amerikai Kapitány vezeti. Közben az előző Amerika Kapitány-filmben megismert Tél Katonája merényletet rendez, eszkalálva a konfliktust Team Vasember és Team Amerikai Kapitány között, mivel előbbi kézre keríteni, utóbbi megmenteni akarja A mandzsúriai jelölt mintájára orgyilkosnak programozott, de talán még megtéríthető egykori bajtársát.
A játék persze főleg arra megy ki, hogy az alkotók összeugrasszák a Marvel-univerzum szuperhőseit. Néhányan ugyan hiányoznak az eredeti csapatból, de cserébe új beszállók is akadnak, akiket már bemutatott a stúdió egy külön moziban, vagy még csak később fog. Egyszóval a Marvel ugyanolyan crossovert készített, mint nemrég a DC a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala alkalmával, ráadásul mindkettő egy-egy sequel az egyik főhős (egyben az első számú protagonista) korábbi saját filmjeihez (Nolan és Snyder Superman-rebootjai és a két Amerika Kapitány-opusz). De van két fontos különbség. Egyrészt a DC/Warner még nincs túl az össznépi szuperhősfilmjén (Justice League), a Marvel viszont már egy sequelen is (Bosszúállók: Ultron kora), aminek köszönhetően jelen filmben több a markáns karakter, akik kombinálhatják képességeiket és át is állhatnak a másik csapathoz. Két moziikont megharcoltató crossovert láttunk már, egy csapatot kettéosztó és megütköztető változatot viszont még nem.
A másik, még fontosabb különbség a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala és eközött, hogy az Amerika Kapitány: Polgárháború jobb film. Snyder és Nolan mondvacsinált indokokkal, hihető motiváció nélkül uszították egymásnak Supermant és Batmant: egy pillanatra sem hittem el, hogy utóbbinak tényleg jó oka van az előbbire támadni. Ezzel szemben jelen film dramatizálására nem lehet panasz: logikus, hogy megregulázásuk megosztja a csapat tagjait, ahogy az is, hogy a depressziós Vasember a betiltásukra, a XX. század elejéről hátramaradt Amerika Kapitány pedig a polgárőrségük létjogára szavaz. Ez konflitkust teremt közöttük, amin keresztül ideológiák csapnak össze. Persze ezúttal sem könnyű elhinni, hogy a szuperhősök majd jól megtizedelik egymást, azaz feszültség nem sok van a filmben, viszont látványos és humoros akciójelenet annál több.
Bár persze azért ez a film sem hibátlan, mivel végül mégis érthetetlen okokból esik egymásnak Vasember és Amerika Kapitány. Mindeddig hibátlanul szőtték egybe stúdió írói a Marvel-filmek történetét, de végül csak mellényúlnak, amikor az ideológiáknál valami személyesebb motivációval akarják egymás ellen küldeni két főhősüket, hátha akkor a néző elhiszi, hogy itt tényleg vér folyhat. De a finálé idejére már két órája szórakoztat a 148 perces film, ellentétben az unalmas, Zack Snyder infantilis fantazmagóriáival teletűzdelt Batman Superman ellenel. Ami filmünk humorát illeti, az nem éri el a Joss Whedon írta-rendezte előző két Bosszúállók-mozi iróniájának magas szintjét, de kétségtelenül ugyanolyan stílusú, a Russo-tesók tehát jól választottak példaképet (megint csak Synderrel ellentétben, aki ugyanúgy Nolan Batman-revízióját utánozta, mint addig nagyjából mindenki Hollywoodban). A rendezőpáros viszont remekel akciójelenetekben: átélhető, csontrepesztő verekedéseket mutatnak hosszú követőfelvételekben.
Mi több, kifejezetten okos, öntudatos film készült, ami ekként inkább a Bosszúállók-duológia szintjét közelíti meg, semmint az Amerika Kapitány-széria eddigi színvonalát. A „Vízió” névre hallgató mesterséges intelligencia még a szuperhősfilmek cselekményszervező mechanizmusát is szavakba önti, amikor arról beszél, hogy a nagy erő nagy kihívást támaszt a potenciális ellenségekkel szemben. Ahogy a Watchmenben, ezúttal is kvázi betiltják a szuperhősöket, és ez a disztópia merőben társadalomkritikus, ha lehántjuk róla a sci-fi- és fantasy-külsőségeket.
A szuperhősök most azért kerülnek bajba, mert miközben akcióztak, leromboltak egy fél várost, ahol ártatlanok haltak meg. Ami az akciófilmek (ön)kritikájaként is értelmezhető. Vannak azok a poénok az Austin Powers-filmekben, amikor azt látjuk, milyen hatással van a szuperkém főhős aktuális főellenségének egyik random huszadrangú pribékjének halála annak szeretteire. Vagy gondoljunk a Shop Stop jelenetére, amiben Randal arról beszél, hogy a lázadók által felrobbantott Halálcsillagon ártatlan munkások halhattak meg. Az akcióhősök által véletlenül, közvetve megölt civilekből ma már főellenségek kerülnek ki. Napjainkra az akciófilmekben az akcióhősök nem garázdálkodhatnak többé büntetlenül, ami egyértelmű fejlődés jele a zsánerben.
