Prága már magában olyan, mint egy gigantikus filmdíszlet: az embert az utcákon, a tereken, a hidakon, a Hradzsin előtt elfogja a káprázat érzése, mintha egy varázslat részese lenne, és képes lenne átjárni téren és időn. Valami hasonlót érezhettek azok a filmesek is, akik a világ minden tájáról idejöttek, hogy e pompás élő kulisszák előtt – és a Barrandov Stúdióban forgassanak. A legendás városszéli filmgyárban, melyet Miloš Havel, Václav Havel nagybátyja alapított.
Nomen est omen: Pech úr cége, a Kinema 1912-ben tönkrement, és a sikeres vállalkozó, Vacslav Havel tulajdonába került. Ő átnevezte Lucerna Filmre, ami a háború alatt lelkesítő, hazafias filmeket és vígjátékokat gyártott. A Havel család tagjai több generáció óta vállalkoztak: a jómódú és befolyásos Vacslav egyebek mellett a cseh Nemzeti Színház vezetését is ellátta. Az élelmes üzletember felismerte, hogy a dinamikusan növekvő Prágának szüksége van egy modern kulturális központra. Így épült meg, szintén az első világháború előtt és alatt, a Lucerna Központ – és ne a takarmánynövényre gondoljuk a szó olvastán, hanem a lámpásra: ez a cseh szó jelentése. A Vencel téren elhelyezkedő komplexumban a mozi mellett helyet kapott bálterem és több étterem, színházterem, éjszakai bár és számos lakás. A vállalkozás a Csehszlovákia fővárosává vált Prágában rendkívül sikeres lett.
Vacslav fia, a nem kevésbé élelmes Miloš, aki már 18 évesen a Lucerna Központban lévő mozit vezette, néhány évvel később újabb vállalkozásba kezdett: a város déli részén, az 5. kerületben egész városnegyedet alakított ki öccsével, Václavval – a későbbi cseh elnök, Václav Havel apjával –, melyet Joachim Barrande-ról, a korábban itt kutató francia földrajztudósról neveztek el. Az idősebb Václav Havel így emlékezett: „A háború után Berkeley-ben egy gyönyörű kertvárosban jártam, ahol nemcsak a University of California oktatói éltek, hanem Amerika leggazdagabb emberei közül is néhányan – ekkor, 1924-ben fogalmazódott meg bennem a Barrandov-negyed kialakításának gondolata.” Mint a család legtöbb vállalkozása, ez is sikert aratott: sorban épületek a modern villák, a – San Franciscó-i, óceánparti Cliff House mintájára kialakított – Barrandov-terasz, amely egyszerre volt kilátótorony és luxusétterem – és a negyed központja: a Barrandov Stúdió.
A filmgyárhoz vezető busz a 30-as években épült lapostetős villák között kanyarog Prága déli elővárosában, majd előtűnik a stúdió fehér, ugyancsak lapostetős tömbje, közepén egy karcsú toronnyal. Az alapkőletétel 1931-ben volt, az első filmet 1933-ban forgatták. Akkor ez volt a kontinens legjobb filmgyára – a legkorszerűbb technikával fölszerelt, Amerikát idéző épületkomplexumban dolgozók valóban szinte Kaliforniában érezhették magukat. Miloš Havel nemcsak stúdióalapító volt, hanem producer is: a két világháború közti csehszlovák filmgyártás legjobb filmjei közül – többségük, közép-európai társaikhoz hasonlóan, nem ismert az országhatárokon túl – néhányat ő gyártatott.
A virágzásnak a náci megszállás vetett véget. Megalakult a Pragfilm, amely Goebbels propagandaminiszter irányításával hatásos románcokat, népies drámákat és brutális propagandafilmeket készített. A németek három új stúdiót is építettek. Több mint 80 filmet gyártottak itt – köztük Veit Harlan hírhedt Jud Süssének néhány jelenetét is Prágában forgatták –, a német forgatócsoportok egészen a háború legutolsó napjaiig dolgoztak a biztonságos hátországban.
A nácikat a szovjetek váltották – a filmgyár állami tulajdonba került, Miloš Havel pedig, aki abban reménykedett, hogy hatévnyi kényszerszünet után újra dolgozni kezdhet, az utcára került. A kommunista Csehszlovákiának nem volt szüksége a burzsoának minősített üzletemberre. De a filmgyártás nem állt le: az államosított stúdió ontotta a vígjátékokat, mesejátékokat, szerelmi és történelmi drámákat – többségük, talán néhány mesejáték kivételével, nem ismert az országhatárokon túl. Az új hullám alkotói viszont világhírűek lettek: Miloš Forman, Věra Chytilová, Jiří Menzel, Pavel Juráček, Jan Němec, Evald Schorm filmjei is itt készültek és elhelyezték a filmes térképen Csehszlovákiát.
1965-től szinte minden évben jelöltek Oscarra csehszlovák filmet: Ján Kadár és Elmar Klos Üzlet a korzónja el is nyerte a díjat, csakúgy, mint Jiří Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatokja 1967-ben. Miloš Formant kétszer is jelölték: az Egy szöszi szerelméért 1966-ban és a Tűz van, babámért 1968-ban – mind a négy film nagyrészt a Barrandovban készült. Forman a prágai tavasz elfojtása után nem tért vissza hazájába – csak 1984-ben, hogy, már amerikai állampolgárként és hollywoodi produkcióban, leforgassa az Amadeust, amely bizonyos értelemben minden idők legsikeresebb cseh filmjének tekinthető. Nyolc Oscar-díjából hármat cseh művész nyert: Karel Cerný a legjobb díszlettervezőnek, Theodor Pistek a jelmeztervezőnek, Forman a rendezőnek járót (Miroslav Ondríceket pedig a legjobb operatőr díjára jelölték). A Barrandov rekvizítumtárában büszkén őrzik azokat a székeket, asztalokat, maszkokat, kabátokat és kalapokat, melyeket felhasználtak a filmben. Nemcsak a cseh filmművészet bizonyított az Amadeusszal, hanem a filmipar is. A dicsőségből a Barrandovnak is kijutott: Barbra Streisand itt forgatta első rendezését, a Yentlt, és a stúdió már a vasfüggöny leomlása előtt az amerikai filmek népszerű forgatási helyszíne lett. De dolgozott a Barrandovban az orosz Szergej Bondarcsuk is, aki a Borisz Godunov monumentális díszleteit az egykor a nácik által épített műteremben állíttatta föl.
1989 Václav Havel elnökségét hozta magával – és a filmgyár privatizációját. A részvényeket végül nem a Havel család szerezte meg, viszont újra ők lettek a közeli luxusétterem, a Barrandov-terasz tulajdonosai. Az ismét magánkézbe került stúdióban az 1990-es évektől szinte egymásnak adták a kilincset a legjobb amerikai filmesek. Közép-Európa népszerű forgatási helyszínné vált – Prágával akkoriban csak Budapest versenyzett a régióban, de a cseh főváros adottságai a nagy magyarországi filmstúdiók megépítéséig jobbak voltak.
Nemcsak olyan filmek készültek itt, mint a Mission: Impossible, A Bourne-rejtély, a Penge, a Hellboy vagy a Casino Royale, nemcsak Tom Cruise, Matt Damon, Wesley Snipes, Hugh Jackman és Daniel Craig forgatott itt, hanem Nyikita Mihalkov, Alekszandr Szokurov és Emir Kusturica is: A szibériai borbély, a velencei Arany Oroszlán-díjas Faust és a cannes-i Arany Pálma-díjas Underground díszleteit is a hármas számú stúdióban építették föl – a kopott fadeszkák számos filmtörténeti jelentőségű pillanatról tudnának mesélni. A Nyugat és a Kelet Európa közepén találkozott, oroszok és amerikaiak, franciák és skandinávok, olaszok és koreaiak forgattak a Barrandovban – és persze a természetes filmdíszletben, Prága gyönyörűen felújított belvárosában.
A filmgyár időközben egész kisvárossá terebélyesedett, 300 000 (!) ruhából, megszámlálhatatlan kalapból, szemüvegből, álszakállból és ezernyi más kellékből álló kosztümtárral és több többszintes épületet megtöltő rekvizítumtárral, ahol Leonardo Mona Lisáját és Botticelli Vénuszát éppúgy megtaláljuk – természetesen másolatban –, mint Miklós cár, Ferenc József, Sztálin, Hitler és számos más politikus portréit, rokokó és barokk bútorokat, tükröket és szobrokat – az épületek közti utakat pedig Formanról, Menzelről és más meghatározó elődökről nevezték el. A Barrandovból legenda lett, ahol az utóbbi években Lasse Hallström, Agnieszka Holland, Roman Polański és Susanne Bier forgatott – a szintén Oscar-díjas Jan Svěrákról nem is beszélve.
A stúdió olyan, mint egy időkapszula, ahol szinte minden megtalálható, amit az ember eddig megalkotott – gigantikus színpad és gigantikus kulisszagyűjtemény, ami, ha avatott rendező hozza mozgásba, bármelyik pillanatban életre keltheti a mozgókép mágiáját. Átjárni téren és időn, megeleveníteni sorsokat – ez már néhányszor megtörtént a filmgyárban, ahol minden a fenti célt szolgálja. Az épületek őrzik a múltat, de a Barrandov Stúdió nem múzeum, hanem nagyon is valóságos, élő intézmény: a csoda bármikor megismétlődhet.
