Producer, az Új Budapest stúdió vezetője. 1964-ben született Kolozsváron, értelmiségi családban (édesapja Kántor Lajos irodalomtörténész, sokáig a Korunk főszerkesztője). Fotósként kezdte, „papíron” operatőr és rendező is, az ezredforduló óta viszont szinte kizárólag csak producerkedéssel foglalkozik. Működtetett artmozit, szervezett román-magyar filmfesztivált Sepsiszentgyörgyön, az Európai Filmakadémia igazgatótanácsának tagja. Specialitása a koprodukció, legyen az magyar-román, magyar-szerb, vagy éppen magyar-török. Indulásától kezdve egészen új, bemutatás előtt álló filmjeiig kérdeztük.
Miért döntöttél úgy, hogy producer lesz belőled? Egyáltalán, hogy kerültél Kolozsvárról Magyarországra?
1992-ben felvételiztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, ahová fel is vettek. Párhuzamosan elvégeztem a filmrendezői szakot is, így kettős diplomával távoztam az iskolapadból 1996-ban. Soha nem gondoltam volna, hogy producer lesz belőlem. A Hunnia Filmstúdióban a legendás Simó Sándor keze alatt bontogattam szárnyaimat, és volt némi rálátásom a produceri munkára is.
1999-ben, Kardos Ferenc halála után – aki a Budapest Filmstúdiót vezette éveken át –, olyan elődök után, mint pl. Nemeskürty István, felkértek, hogy vegyem át a helyét. Nagyon meglepődtem, hiszen addig a nagy elődök vezették ezeket a műhelyeket és én lettem volna az első generációs váltás. Kértem egy kis türelmi időt, hogy gondoljam át, majd amikor megtudtam, hogy a nagy öregek javasoltak és nem politikai a döntés, elfogadtam azzal a feltétellel, hogy adok magamnak három évet, lássuk, megy-e ez nekem. Aztán úgy maradtam.
Hogyan jött létre az Új Budapest Filmstúdió a Budapest Filmstúdióból?
Az állami stúdiókat privatizálni akarták, ezért aztán az akkori vagyonkezelő elkezdte korlátozni a tevékenységünket. Ilyen feltételekkel szintén ellehetetlenült a filmkészítés. Akkor döntöttem úgy, hogy megcsinálom a saját cégemet, az Új Budapest Filmstúdiót. A Budapestnek tíz évig voltam az igazgatója, addig vállaltam, azért, hogy a filmjogok ne szóródjanak szét. Amikor ezek átkerültek a Magyar Filmarchívumba, felmondtam.
Egy időben a Bem Mozit is az ÚBF menedzselte – elég sokáig, 2009-ig. Annak a történetnek mi lett a vége?
A Bem Mozit a Budapest, majd az Új Budapest Filmstúdió menedzselte tíz éven keresztül. Nagyon jól ment, premierek, filmklubok voltak, európai filmeket forgalmaztunk, illetve volt benne egy kultúrkocsma, ahol kiállítások, koncertek, könyv- és lapbemutatók voltak. Többek között a kolozsvári Korunk című folyóiratot is mi menedzseltük, illetve támogattuk.
Sajnos akkoriban a Port Ferenc által vezetett Budapest Film – amely forgalmazó vállalat volt, tőle béreltük nagyon drágán az ingatlant – csúnyán kitolt velünk és a várossal is, amikor eladta az ingatlant piaci áron. Úgyhogy a város elvesztett egy mozit, mi meg rengeteg beleölt energiát.
Az erdélyi kapcsolatok természetesen nem szűntek meg: 2000-ben román-magyar filmszemlét szerveztetek Szentgyörgyön Szenzor néven. Mi történt azzal a kezdeményezéssel?
A Szenzort azért szerveztük meg, mert úgy éreztem, hogy van igény megnézni egymás filmjeit, amiket a rendszerváltás után már nemigen forgalmaztak a két országban. Ez be is bizonyosodott, rengetegen jöttek el mindkét országból Sepsiszentgyörgyre, ott voltak a nagy öregek és a fiatalok egyaránt, filmeket néztünk, ismerkedtünk, jó volt a sajtóvisszhangja, a románok azt mondták, hogy szerveztem nekik egy fesztivált, akkoriban úgysem volt még nekik. Sajnos az anyagiak vetettek véget neki, bármennyire is sikeres volt, és mindkét ország támogatta: a következőre már nem lett pénz.
Ugyancsak erdélyi sztori volt a Dallas Pashamende is. Elég sok botrány övezte azt a forgatást, hogyan verekedtétek ki magatokat belőle? Mi van most a szemétdomb-várossal?
A Dallas Pashamende valóban nagy botrány volt; a butaság, primitívség mintapéldánya volt mindaz, ami körülötte történt. [A román hatóságok támadásai miatt annak idején félbe kellett hagyni a forgatást, sőt a gyártásvezetőt a bíróság el is ítélte, mert a stáb állítólag szennyezte a környezetet/rontotta az ország imázsát a filmbeli szeméttelep létrehozásával – a szerk.] A média középpontjába kerültem, mint aki tönkre akarja tenni Románia imidzsét a világban. Amikor Berlinben beválogatták a filmet, akkor már büszkén írták, hogy román koprodukció, de ebben semmi román pénz nem volt. A cégtársamat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és mi majdnem csődbe mentünk, de túléltük. Én még mindig producer vagyok, Năstase, az akkori miniszterelnök már nincs pozíciójában, sőt úgy tudom, már börtönben is ült. A szemétdomb-városról nem tudok, eléggé megviseltek azok az események, így utána nem igazán foglalkoztam vele.
Hogyan zajlik pl. egy román-magyar filmforgatás, ha a különböző stábtagok nem értenek egymás nyelvén? Ki menedzseli az ilyesmit a helyszínen?
Egy koprodukciós filmben van egy közös filmnyelv, ugyanis a technika mindenhol ugyanaz. A stábtagok egyébként többnyire angolul vagy tolmács segítségével kommunikálnak, de alapszavakat, mint „csapó” vagy „felvétel lesz”, megtanulnak egymás nyelvén. A helyszínen a gyártás és az asszisztencia menedzseli az eseményeket.
Elég sok irodalmi adaptációt készítettél producerként (Fény hull arcodra, A lefejezett kakas, Csodálatos vadállatok, Klopka). Hogy választod ki a témát? Téged keresnek meg rendezők vagy te osztasz ki íróknak, rendezőknek „feladatokat”? Mennyire szerencsés egyébként, ha a film „auteur”-rendszerben készül, azaz rendező és az író ugyanaz a személy?
Nálam mindkét módszer működik, én is megkeresek rendezőket általam fejlesztett könyvekkel, illetve ők is megkeresnek engem filmtervekkel. Az a tapasztalatom, hogy nem sok rendező van, aki jó forgatókönyvíró is. Én inkább azt pártolom, ha van külön író – persze ez nem jelenti azt, hogy a rendező nem szólhat bele vagy nem lehet társíró. Még abban az esetben is, ha a rendező jól ír, javaslok neki dramaturgot, aki olyan mint a kis tücsök a Pinokkióban: ha butaságot csinál, megütögeti a fejét a botjával.
A téma kiválasztása nálam viszonylag egyszerű. Kell szeretnem a könyvet és hinnem benne. Először is azért, mert egy film elkészítése hosszú folyamat és nehéz, tehát szeretném jól érezni magam eközben. Másodszor meg hogyan győzzek meg bármilyen finanszírozót, hogy támogasson, ha én nem hiszek benne? Műfajilag pedig nem szorítom be magam.
Specialitásod a nemzetközi, főleg kelet-, ill. dél-európai koprodukció. Mitől jobbak ezek a filmek? Milyen plusz nehézséget jelentenek egy „egyszerű” magyar filmhez képest?
Egy koprodukciót mindig nehezebb elkészíteni, és többe is kerül. A specialitásom – ha már így nevezted – az nem a Kelet és a Dél, hanem ezek összekötése a Nyugattal rajtam, illetve Magyarországon keresztül. Abban igazad van, hogy olyan, inkább kelet-európai témákat próbálok találni, amikről azt gondolom, hogy érthetőek nyugaton is, és ha ilyenre sikerül Nyugaton is pénzt szereznem, akkor nyert ügyem van, mert azt jelenti, hogy értik, hogy érdekli őket, és így közelebb viszem a mi világunkat hozzájuk.
A sokfajta nyelv és a logisztika nehezíti a dolgomat, de most már ismerem ezt a világot és megvan a kapcsolatrendszerem. Ezenkívül úgy gondolom, hogy ezek a filmek sokszor életképesebbek: akárcsak egy korcs kutya, amely életképesebb egy fajtisztánál.
Melyik volt a legsikeresebb filmed a nézőszámot tekintve? Én a bolgár Mission Londonra tippelek.
A tipped jó. A Mission Londont több, mint félmillióan nézték meg hazájában. Megdöntötte a bolgár filmtörténet nézőszámrekordját. Itthon a Török Feri Szezonjával értünk el majdnem százezres nézőszámot.
Mi volt a Tabló sztorija? Sok éven keresztül készült, sok címváltozaton esett keresztül, aztán eléggé lesújtó kritikákat kapott. Milyen szájízt hagyott benned az a film?
A Tabló sokáig készült, majd' tíz év telt el, míg film lett belőle. Ennyi év után nem szívesen megyek a részletekbe, szerintem nem is érdekes. A film a kritikák ellenére a szakmában jó visszhangra lelt, szerintem is jó lett, rengeteg kiváló színész játszik benne, Alexander Bălănescu csinálta a zenéjét, aki ha annyira rossz lett volna, valószínűleg nem vállalja. Ezenkívül készült belőle egy 4×50 perces tévésorozat, ami az M1-en szombatonként, főműsoridőben lement.
Az új produkcióid az új filmtámogatási rendszerben készülnek, hogyan értékeled ennek a működését? Nem feltétlenül a régihez képest.
Az új filmtámogatási rendszer fő előnye, hogy van benne pénz és transzparens. Egyre több film készül el, tehát értékelhető, sok fiatalt juttatott első filmhez. Természetesen tökéletes rendszer nincs, mindenen lehet és kell csiszolni, de úgy érzem, megvan a hajlandóság.
Mennyire nehéz ma előteremteni a pénzt egy magyar játékfilmre? Ha valaki nem tud, vagy nem akar a jelenlegi rendszerben „labdába rúgni”, annak mit tanácsolsz?
Azt gondolom, hogy nem könnyebb vagy nehezebb ma pénzt előteremteni, mint régebb. Ha valaki nem tud vagy nem akar, akkor ne csináljon filmet. Rengeteg más szép szakma van a világon.
Hogy kerültél a filmakadémiához? Mi ott a feladatod konkrétan? Mivel foglalkozik a szervezet? A legtöbb ember csak az évente kiadott díjakról tud.
Az Európai Filmakadémiára jelentkezni lehet, ha megfelelsz bizonyos szakmai kritériumoknak – filmek száma, díjak stb. Ehhez szükség van két „keresztapára”, akik már tagok, és azok kell ajánljanak. Ezek után az igazgatótanács is meg kell szavazza. Én átmentem a rostán. Két ciklusban voltam az igazgatótanács tagja, amelyben Közép- és Kelet-Európát képviseltem. Ez óriási megtiszteltetés, mivel az akadémia teljes tagsága titkosan szavaz, és Nyikita Mihalkovot követtem a székben. Az akadémia lobbizik az európai film érdekében, kormányokkal, szervezetekkel tárgyal, összehozza a szakmát, segíti a fiatal filmeseket, workshopokat szervez és népszerűsíti az európai filmet.
Jelenleg három filmed is bemutatás előtt áll. A Mancs leforgott, már csak be kell mutatni. Mit vársz ettől a filmtől?
A Mancs egy igazi családi film, ami hosszú évek óta nem volt Magyarországon. Egy olyan film, amire a család apraja-nagyja elmehet. Nagyon szerethető és kedves humora is van. Nagyon remélem, hogy sokan meg fogják nézni, biztosan nem fognak csalódni.
A másik két film most forog, vagy épp befejeztétek: Az éjszakám a nappalodról annyit lehet tudni, hogy bűnügyi is, vígjáték is, meg magyar is. A Galloping Mindról még ennyit sem, legfeljebb annyit, hogy ez ismét egy koprodukció. Nem árulsz el többet ezekről?
Az éjszakám a nappalod egy kicsit ez, egy kicsit az, de leginkább a thriller és a fekete komédia között mozog. Egy pasiról szól, aki álmatlanságban szenved és így kettős élete alakul ki. Nappal repülőgépek fekete dobozait szereli és viszonya van a főnöknőjével, éjszaka pedig belekeveredik a zűrös pesti éjszakába. Sokat lehet majd röhögni rajta. Várhatóan tavasszal kerülne a mozikba. A zenéjét Zagar készíti.
A Galloping Mind egy belga-magyar-holland koprodukció, a világhírű táncos-koreográfus Wim Vandekeybus rendezi, és én vagyok az executive producere, ugyanis 90%-ban Magyarországon és 10%-ban a román tengerparton forog. Ez egy fantáziafilm egy ikerpárról, akiket a szülésnél szétválasztanak. Az egyik egy pónilovakon garázdálkodó gyerekbandába kerül. Nagyon erős történet, de nem gyerekfilm lesz. Ajánlom.
