Az a szó, hogy „filmstúdió" legtöbbünkben hatalmas műtermek, sietős producerek, hadonászó rendezők és körülrajongott filmcsillagok képét idézi fel. Ez lenne Hollywood. Abból is inkább a mítosz. Álomgyár című rovatunkat egy igazi, Erdélyhez nemcsak földrajzilag közel álló filmstúdió bemutatásával kezdjük. A Budapest Filmstúdióban egy éve történt a stafétaváltás. Az új csapat átlagéletkora harminc-harmincöt év, több itthonról ismerős arcot látni. A stúdió hat munkatársával beszélgettünk el.
Kántor László producer
Nálatok itt a Róna utcában számos más filmstúdió szomszédságában az embernek az a benyomása, hogy a filmkészítés valójában olyan mint bármefy más irodamunka.
A filmstúdió valójában egy iroda. Itt van az agy, ahol kitaláljuk, hogy milyen filmeket forgassunk. Ha ezt eldöntöttük, akkor itt történnek meg a viták a forgatókönyvíró-műhelyben. Rendezők is hoznak be munkákat, de elindítottuk saját forgatókönyvíró műhelyünket, amely nem az eddigi gyakorlat szerint működik. Mi keressük a témát, amire írókat kérünk fel, és amikor elkészült, mi keressük a rendezőt, operatőrt.
Egy film általában egy-két év alatt jut el a forgatásig, mert miután elkészült a forgatókönyv, pályázatok, befektetők, nemzetközi koproducerek útján kell rá összeszedni a pénzt. Nagyon hosszú folyamat ez, ami után maga a forgatás mindössze harminc-negyven nap. Ezt még egy féléves utómunka követi (vágás, utóforgatás, utószinkron), amíg a film végül a vászonra kerül.
A készülő filmek különböző fázisban vannak, az egyik íródik, a másiknál már folyik a dramaturgiai munka, némelyik a technikai előkészítés fázisában van. Amikor elkezdjük összeállítani egy film csapatát, akkor már nem férünk az irodában. Ekkor a produkció kap egy külön irodát, és felépül egy stáb amiben ötven-százötven ember dolgozik a filmen.
Tavaly, kinevezésed másnapján ajánlották figyelmedbe Fonyó Gergely Kelj fel Jancsi című félkész filmjét, s te azonnal igent mondtál. Úgy tűnik jó lóra tettél, a film megosztott fődíjat kapott az idei filmszemlén. Mivel készültők a jövő évi szemlére?
Reményeink szerint el fog készülni Sopsits Árpádnak Torzók munkacímmel futó filmje, ezt leforgattuk, most az utómunka fázisában van. Ez a nagyjátékfilm az ötvenes évek végén játszódik egy intézetben, a szereplői nagyjából tízéves gyerekek. Megszöknek az intézetből, és ennek tragikus következményei lesznek. El fog készülni még egy egyedülálló produkció két alternatív és performance képzőművésznek, Szirtes Jánosnak és fe. Lugossy Lacának a filmje. Az önéletrajzi ihletésű filmben ők játsszák a főszerepet is, és azért érdekes, mert egy kísérleti nagyjátékfilm lesz. Két hete kezdtük el forgatni, nagyon kis költségvetésű film, szinte mindenki szeretetből dolgozik benne, úgyhogy ez sok szempontból kísérleti. Digitális videóra forgatjuk, és ha sikerül pénzt szerezni rá, akkor az Ari-Laser nevű teljesen új technológiával nagyítjuk fel. Nagyon remélem, hogy be tudjuk fejezni a Deák Ferenc forgatókönyve alapján készülő Bolygótűz című filmünket is, amit Szabadkán és környékén forgatunk. Ennek Vicsek Károly a rendezője, aki tévéfilmeket készített a volt Jugoszláviában, jelenleg az újvidéki színház igazgatója. Az ottani választások miatt ez most nehézkesen halad, de ha októberben el tudjuk kezdeni, akkor ott lesz a filmszemlén. Két dokumentumfilmünk is lesz. Én Fejtő Ferencről, a kilencvenegyedik életévét betöltő politológusról készítek egy portréfilmet, és ősszel kezdünk el forgatni egyet Domokos Gézáról is.
Úgy tudom, több erdélyi „érdekeltségű" játékfilm előkészítése is folyík a stúdióban.
Király László Fény hull arcodra édesem című novellája alapján Gulyás Gyula, és Csíki László írtak egy forgatókönyvet. Gulyás Gyulának, a dokumentumfilm-rendezőnek ez lesz az első nagyjátékfilmje. Teljes egészében Erdélyben forgatjuk, Bíró József és Dimény Áron, a kolozsvári társulat tagjai a főszereplők. Jelenleg éppen román koproducert keresünk hozzá. A színészeken kívül a stáb egy része is erdélyi lesz, próbálunk minél több embert bevonni. Van egy másik tervünk, amit Podmaniczky Szilárd, Szegeden élő jeles fiatal író ír. A film a századfordulós Nagyváradon játszódna, ahol a háttérben mozognak a nagyok, akik ott szoktak lenni egy nagyváradi legendában Adytól Nagy Endréig, és Krúdytól Bíró Lajosig, de maga a történet két fiatal fiú barátságáról szól. Szerencsére nem kell műteremben forgatnunk. Az önmagában egyedülálló szecesszió Váradon megmaradt, a Sas palotától a kávéházakig mind állnak az épületek, az építészeknek csak a reklámokat kell majd letakarni.
Erdély mintha mostanában egyre divatosabb forgatási helyszín lenne, egyre többen jönnek ki filmezni.
Elég sok a magyar-román koprodukció, sok rendező megy ki forgatni: Szász Jánostól, akit én vittem ki oda, egészen Maár Gyuláig vagy Tarr Béláig, aki ott forgatta a filmjének egy részét. De Jeles András és Elek Judit is szándékszik kint dolgozni, és magam is ott szeretnék forgatni egy nagyjátékfilmet két év múlva.
Én kötelességemnek, és ugyanakkor természetesnek érzem, hogy a tudásomat a szülőföldemen próbáljam kamatoztatni. Ugyanakkor szakmailag is hasznosnak tartom, hiszen ott is van egy olyan „munkaerő", színészektől kezdve írókig, akiket ilyen irányban kellene foglalkoztatni, mert mindenképp kell egy vérfrissítés. Arról nem beszélve, hogy a tájat itt már nagyjából kifényképezték, ott másak az adottságok, annyi újat lehet még meglátni benne.
Intézményes formában szándékszol-e valamit tenni annak érdekében, hogy újrainduljon Erdélyben a filmgyártás?
Igen. A filmnek van egy hatalmas kiszolgáló személyzete, nem véletlenül mondjuk azt, hogy filmgyár. Egy kiképzett szakembergárdára van szükség az építészektől a ruhakivitelezőkön át a technikusokig. Mindenképpen el kell kezdeni kinevelni egy olyan stábot Erdélyben, aki ezt meg tudja valósítani. Ezért próbálunk minél több filmet odavinni, és mindig bevonni helyi erőket is, hogy tanulják, mi mindennel jár ez, és hogy később lehessen majd valami nagyobbat beindítani. Ez jelentősen csökkentené a film költségvetését, mert nem innen kellene vinni a szakembereket. Már vannak kis cégek, szakértők, akikkel együttműködünk Kolozsváron és Szentgyörgyön.
Első lépésként egy produkciós irodát nyitnánk Kolozsváron, és ha műterem még nincs is, de eredeti helyszínen lehet forgatni. Az infrastruktúra már kezdi megengedni, hogy nyugati stábokat is kivihessünk. Ez ugyan szolgáltatás, de fenn tud tartani magyar filmeket. Amint látjuk, hogy milyen mennyiségű munkát tudunk oda vonultatni, gondolkozhatunk a további lépéseken.
Mi volt a legfontosabb indok a Szenzor filmszemle megszervezésére? Mit vár ettől a szemlétől, a Budapest Filmstúdió?
Az utóbbi tíz évben az alkotók nemigen látták egymás filmjeit. Én sem láttam az elmúlt években készült román filmeket. Egymás mellett élünk és dolgozunk, nagyjából közös történeteink is vannak a múltat tekintve, és közben nem tudjuk, hogy milyen ízlések uralkodnak, ki hogy közelíti meg ugyanazt a témát. Az első az lenne, hogy megkeressük a közös kapcsolódási pontokat, hogy a felek ne csak anyagilag legyenek érdekeltek a készülő filmben. A második: azért rendezzük egy kisebb városban, és nem Bukarestben vagy Kolozsváron (a nagy fesztiválok, Locarno, Karlovy Vary sem véletlenül vannak ilyen helyeken), mert ha az emberek oda eljönnek, akkor végre beszélgetnek egymással. Sokszor a magyar filmesek Budapesten évekig nem találkoznak, míg ha egy kisvárosban vannak „nincs más dolguk": vagy filmet néznek, vagy kommunikálnak.
Nem véletlenül hívtam meg a magyar és a román forgalmazókat is, hanem azért, hogy ott helyben is tudjanak üzletet kötni, ha akarnak. Ezért hívtuk meg a televíziókat is, hogy beszélhessenek a csere alapon történő forgalmazásról lehetőségeiről.
Csiki László, dramaturg
Egy kis stúdió nem fogja megváltani a világot, de még a magyar filmgyártást sem. Gondolom egyetértünk abban, hogy egy jó film alapja egy jó forgatókönyv. Ezt tapasztalatom szerint igen nehéz produkálni, éspedig két okból: elsősorban az írók már rég nincsenek kapcsolatban a filmmel. Egy részük olcsó pénzkeresetnek nézte, más részük kapcsolatba se került vele. Másodsorban mivel nincs ilyen kapcsolat, rutinja sincs senkinek a forgatókönyvírásban. Ezért a stúdió létrehozott egy dramaturgiai tanácsot, amiben végre fiatalok is vannak. Már sikerült írókat bevonni, és elfogadtatni, ha szűk körön belül is, hogy a történetmondás és a szöveg igényessége fontos, és azzal nem korlátozzuk sem a rendező, sem senki szabadságát, ha erre törekszünk.
Másfelől saját tapasztalataimból tudom, hogy mivel ez a furcsa felemás viszony alakult ki az írók és a rendezők között, az utóbbiak kényük-kedvük szerint alakítgatják a forgatókönyvet, és az írót nem értesítik a változásokról. Az én első forgatókönyvemnél volt egy egyórás megbeszélés, a másiknál egy tízperces, és aztán teljesen más lett belőlük. Ezt el kéne kerülni. A forgatókönyvekkel és írókkal folyamatosan dolgozni viszont azt jelenti, hogy volt olyan könyv is, amiről legalább húsz megbeszélést tartottunk, és amiről én, mint dramaturg, hat véleményezést írtam.
Alapvetően mi a legnagyobb probléma a beérkező forgatókönyvekkel?
Szeretnénk egy kicsit visszatérni ahhoz, hogy emberibb történeteket mondjunk. Azon belül lehet kísérletezni, de egy történetszálra valamit fel kell fűzni úgy, hogy ez a valami emberi módon szólítson meg. Az az érzésem, hogy valamiféle hamisan értelmezett posztmodern szempontból cikizzük a saját hőseinket, és ezt nem tartom tisztességes eljárásnak. Másfelől a nézőkhöz nemcsak kommersz filmekkel lehetne közel jutni, hanem egy érthető, felfogható történettel, ami úgy szólít meg, hogy vagy együtt érzel a hőssel, vagy utálod, de van hozzá valami viszonyod.
Kulcsár Zsuzsa, irodavezető
Az ragadott meg az egészben, hogy belecsöppenhetek a film világába. Aztán belecsöppentem egy nagy irathalmazba. Én felelek az összes pályázatért, ezeket Várai kollégámmal együtt állítjuk össze. Gondozni kell a filmterveket, előkészíteni a koprodukciós tárgyalásokat, és szinte nincs olyan nap, hogy két-három ember ne jöjjön be a filmterveiról, forgatókönyveiről beszélgetni. Ezen kívül még az induló produkciókat is folyamatosan figyelni kell.
A munkámhoz tartozik még a a Budapest Filmstúdióról kialakuló új kép formálása és fejlesztése, és a kapcsolattartás, mind a média, mind a szakma képviselőivel. Ezenkívül igyekszem támogatókat keresni a magánszférából is. Ez nehezen működik, mert nem jellemző, és nincs benne a köztudatban, hogy egy cég támogasson egy filmet. Pedig nemcsak pénzzel lehet; bármilyen jellegű szolgáltatás, például szállítás vagy nyersanyag, papír, üzemanyag jól jön. Ez lenne a jövő, ezzel érdemes lenne foglalkozni.
Mit ígérsz a támogató cégeknek? Részesedést az esetleges nyereségből?
Magyarországon egy film sem ér el olyan nézettségi számot, hogy ez valakinek megtérüljön, ezzel mi soha nem is kecsegtetünk egy céget sem. Lehet, hogy egyszer eljön az az idő is, de nem hiszem, hogy ez most tárgyalási alap lehetne. Mi csak azt tudjuk ajánlani, hogy megemlítjük őket a filmen, mint támogatókat. Nem a profitról szól a film...
Csáky Attila, gyártási és gazdasági igazgató
Elsősorban játékfilmeket gyártunk, ezért nekem főleg az előkészítés alatt és az utómunkáknál van feladatom, a forgatásokon nem veszek részt. Laci igen, mert ő a producer. Viszont én foglalkozom a beérkezett pénzek elosztásával, a szerződések megkötésével, tartom a kapcsolatot a gyártásvezetőkkel, én adom nekik tovább a pénzt, és ők nekem számolnak el. Amikor lezajlik egy film, és a gyártásvezető „leadja a pakkokat", vagyis elszámol, utána nekem kell az alapítványok felé tovább elszámolni. Ez elsősorban financiális munka és koordinálási feladat. Furcsa most beülni a másik oldalra, mert én gyártásvezető voltam eddig, többek közt Mészáros Márta, Jeles András, Szász János filmjeinél, és ott a forgatásokon, a terepen kellett jónak lenni.
Volt már arra példa az egy év alatt, hogy elfogyott a pénz, és „meg kellett menteni" a filmet?
Volt egy konkrét példa a Sopsits Árpád filmjének forgatásán, amikor már egy hete folyt a vita, hogy mit forgathat Árpád, és mit kell kihagyni, és egyszerűen nem volt pénz háromnapos forgatásra. Végül én találtam ki, hogy hogyan lehet két napra csökkenteni a forgatást: egy helikopteres jelenetrészt egy kaszkadőrrel át kellett ütemezni. Ez egy apróság, de költség szempontjából olyan másfél millió forintos megtakarítást jelentett.
Mennyiben változik a feladatod a nemzetközi koprodukcióknál?
Ott nagyon fontos a jogok eldöntése, és hogy ki mennyivel száll be. Mi azért küzdünk, hogy minél több tulajdonrészt szerezzünk egy filmben. Ha nem is a legnagyobb részben vagyunk tulajdonosai, lehetőleg mi legyünk az executive (végrehajtó, kivitelező) producerek, és ne a koproducerek. Az nagyon érdekes, amikor három-négy ország vesz részt egy filmben, és a legtöbb nem pénzt ad, hanem színészt, szolgáltatást, utómunkát, a másik nyersanyagot, szállítást, és akkor mindezeket koordinálni kell, lábra állítani az egész produkciót.
Várai Attila, nemzetközi referens
Ezen a héten készül egy Eurimages koprodukciónk, a Levél Amerikába, ennek a hangi utómunkája készül itt. Itt forgatják még Maksa Catovic, az Underground (r.: Emir Kusturica) producerének a filmjét is. Normális emberek címmel. Cserébe lehet, hogy egy filmünkbe beszállnak koproducerként.
Korábban mivel foglalkoztál?
Az Eurimages magyarországi képviselőjének, Kézdi-Kovács Zsoltnak voltam a helyettese. Ez egy nemzetközi pénzalap, mely az Európa-tanács tagországainak részvételével állt össze, és nemzetközi koprodukciókat támogat. Eddig három partner kellett egy film elkészítéséhez, tavaly történt egy reform, most már elég kettő is, ez attól függ, hogy mekkora az összköltségvetése a filmnek. Az a szabály, hogy az egy filmre eső összköltségvetés 10 százalékánál nem adnak kevesebbet, de 5 millió francia franknál sem többet. Gazdagabb országok ketten is összeállhatnak, de akkor is lennie kell egy harmadiknak, ahol a film bemutatási jogát előre eladták. Az a cél, hogy a nemzeti és kulturális értékeket minél több ország megismerje, bemutassa, akár moziban, akár előre eladott tévéjogok formájában.
Zsuzsával együtt készültök a pályázati anyagokkal is...
A pályázatírás mindig egy versenyfutás az idővel, mert a leadási határidő előtti utolsó napon is jöhet egy rendező, vagy forgatókönyvíró egy szuper forgatókönyvvel, és akkor azt mondja az ember, hogy jó, ezt most egy nap alatt megpróbáljuk összehozni. Most már jobban figyelünk arra, hogy azokat a filmterveket amik a szívünkhöz nőttek, úgy tálaljuk azok elé, akik megszavazzák, hogy elfogadható legyen, és ugyanúgy lelkesedjenek érte, mint mi.
Melis Tamás, a Budapest Filmstúdió által működtetett Bem mozi üzemeltetője
A mindennapi munkám is elsősorban szellemi jellegű, de természetesen a pénztárba is beülök, jegyszedőként, beengedőként is besegítek, és a mindennapi adminisztrációs ügyeket intézem. A sportot a kópiák szállítása helyettesíti. Ezeken kívül kísérőfilmek bemutatását, tervezett filmklubokat, filmheteket szervezek, és a többiek segítségével pályázatokat állítunk össze. A műsorpolitikánkat részben az élet diktálja, de szerencsére sokszor harmonizál a tervekkel. Mivel kicsi a mozi – 100 férőhelyes – új filmeket nem tudunk játszani, így a régi filmek közül válogatok. Különösen az emberi értékeket felmutató alkotásokat keresem. A mozi hagyományához híven a régi gyerekfilmeket is folyamatosan műsorra tűzzük. Mivel pénzügyileg nem vagyunk igazán elengedve, általában betársulunk mások által szervezett programokba, az Örökmozgóval közösen rendeztük az orosz, és indiai filmhetet. Egyszer a Ludas Matyi (a rajzfilm) levetítése után egy öt év körüli kisfiú, csípőre tett kézzel, csillogó szemekkel megállt és hangosan azt mondta: Na, ez jó volt! Szerencsére egyre többen mondanak ilyet a vetítések után. Sőt, éppen tegnap találkoztam olyan idős emberrel, aki bevallása szerint már negyven éve nem volt moziban. Szeretnénk minél több embert visszacsalogatni a vászon elé.
