Címke: koprodukció

A vietnámi Mulan és a magyar besúgók esete – Szűcs Dóra: Az almafa virága

2023. február 10. – írta

Ambíciózus, magyar-vietnámi koprodukcióban készült romantikus film kerül hamarosan a mozikba, ami elvileg az első ilyen alkotás, sőt, a film sajtóközleménye szerint az első európai-vietnámi közreműködéssel készült film. Az ambíció mindenképp becsülendő, és kinyithat kapukat más érdekes, közös alkotások előtt, de sajnos önmagában Az almafa virága nem egy jó film.

Romániai filmgyártók vesszőfutása – Állami támogatás helyett ígéretek

2021. január 15. – írta

Sokan úgy gondolják, hogy az államnál dolgozni könnyű, amiben van némi igazság, de az állammal dolgozni egészen biztosan nem az, főleg, ha a versenyszférából vetemedik valaki ilyesmire. Ezt most már tudják a hazai filmgyártók is, akik 2018-ban azt az ígéretet kapták, hogy az állam megtéríti filmgyártási költségeik egy részét állami segély címen azért, hogy a rendkívül dinamikus román filmipar még jobban kiteljesedjen, illetve hogy egyre több filmet forgassanak Romániában. Csakhogy a bukaresti kormány immár két és fél éve hitegeti a gyártókat, akik szinte semmi pénzt nem láttak a kilátásba helyezett támogatásból úgy, hogy közben a filmek elkészültek.

Tudor Giurgiu emigráns-története nyitja a TIFF-et

2019. április 23. – írta

A Kolozsvár főterén felállított nagyvásznon vetítik először a Parking című román-spanyol-cseh koprodukciót május 31-én. A 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) nyitófilmjét a fesztiváligazgató Tudor Giurgiu rendezte, és spanyol filmsztárok mellett erdélyi magyar színésznő is játszik benne.

Világsztárokkal forgat Röhrig Géza

2018. november 1. – írta

Újabb parádés szereposztású filmben játszik a Saul fia főszerepéről ismert Röhrig Géza: második világháborús ellenálló szerepére szerződött a Resistance című német-amerikai koprodukcióban.

Szlovák filmben játszik Jean-Marc Barr

2018. augusztus 1. – írta

Jean-Marc Barr francia-amerikai színész és Olga Simonova orosz színésznő főszereplésével, szlovák-cseh-orosz koprodukcióban készül Igor Voloshin orosz rendező bűnügyi drámája.

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage